Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Old Time RNR Magazine

A Rolling Stones legbotrányosabb dala

2019. szeptember 04. - Teakbois

01_16.jpg

1973. október 10-én a Rolling Stones végre megkönnyebbülhetett: 10 évnyi kemény munka, drogozás és renitenskedés meghozta a gyümölcsét, és a BBC végre betiltotta az egyik dalukat. A kiváló eredményt az ekkor megjelent legújabb lemezükön, a Goats Head Soup-on szereplő Star Star érte el, amely eredetileg Starfucker névre hallgatott, de Ahmet Ertegun, az Atlantic Records vezére hallani sem akart róla, hogy ilyen címmel kerüljön fel az albumra. A címváltoztatás sem tette elfogadhatóbbá a nótát a rádiók számára, ugyanis ettől még számos alkalommal elhangzik a refrénjében a kifogásolt szó. És ez még nem minden, akadnak benne egyéb „felháborító” alkotórészek is…

A dalt a banda egyes nyilatkozatai alapján azok a hölgyrajongóik ihlették, akik minden egyes bulijuk után szinte tálcán kínálják fel magukat nekik. Ez azonban csúsztatásnak (azaz füllentésnek) tekinthető, a vitriolos szöveg ugyanis azt sugallja, hogy egyetlen konkrét nőről van szó, aki sztárokkal hentereg, és hírből sem ismeri a hűséget. Bennfentesek szerint a szöveget Mick Jagger Carly Simon énekesnőről írta. Simon 1971-ben rögzítette nagy slágerét, a You’re So Vain-t (Oly hiú vagy), amely állítólag Mick Jaggerről szól, aki belement ugyan, hogy háttérvokálozzon benne, viszont alig várta az adandó alkalmat, hogy visszavághasson érte egy saját dallal.

03_9.jpg

A Star Star-ban olyan örök érvényű sorok bukkannak fel, mint például az arról értekezők, hogy a starfucker hölgy gyümölcsöskosarat csinált a nemi szervéből, orális örömökben részesítette Steve McQueent, valamint John Wayne-t is leteperi hamarosan, ha az öreg cowboy ketyegője nem mondja fel addig a szolgálatot. A folyton morózus, öntelt és szemernyi humorérzékkel sem rendelkező Wayne nem engedélyezte, hogy használják a nevét, ezért Andy Johns hangmérnök némi visszhangot kevert arra a részre, ahol felbukkan a westernkirály, és meggyőzte a lemezkiadó fejeseit, hogy így nem lehet rendesen kihallani Wayne nevét… de ki lehetett. A CD-verziókon már nem szerepelt a kompromisszumos visszhang. McQueen ellenben szórakoztatónak találta, hogy pornográf kontextusban említik egy rockdalban, ami nem is csoda: a Pillangó és A hét mesterlövész sztárja minden egyes nap füvező és kokózó léhűtő volt, aki az orgiákat sem vetette meg.

02_19.jpg

Jagger a Stones 1975-ös turnéján a Star Star-t egy jókora felfújható falloszon lovagolva adta elő, a legvérmesebb feminista szervezetek pedig máig az egyik legvállalhatatlanabb szövegű rockdalnak tartják. A csapat mozgékony énekese valószínűleg az ő bosszantásukra adta elő a 75-ös turnén készült egyik interjújában az alábbi, vígjátékba illően tufa macsó monológot, bár az ő esetében még az is elképzelhető, hogy teljesen komolyan gondolta: „Hacsak nem tud ellátni valamiféle feladatot, semmi keresnivalója egy nőnek egy rockzenekar turnéján. Ez a feladat, ha érdemi munkát nem végez, lehet az is, hogy kefél velünk. A nők hamar unatkozni kezdenek egy turnén, és ezzel párhuzamosan beindul a nyavalygás és a panaszáradt. Sokkal ideálisabb lenne, ha mindent megtennének, hogy a férfiember kedvében járjanak: intéznék helyette a hívásait, reggelit készítenének neki, kimosnák és kivasalnák a ruháit, bepakolnák a bőröndjét, utána pedig egy kiadósat dugnának vele. Tehát olyan bombanőkre vágyom, akiknek a kisujjukban van mindaz, amivel a turnémenedzserünk, Alan Dunn kényelmesebbé teszi az életünket.

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr5515039132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása