Amikor az egyik legnagyobb amerikai mozidíva, Elizabeth Taylor elvállalta az 1976-ban bemutatott amerikai-szovjet koprodukció,  A kék madár női főszerepét, úgy gondolta, színészi feladatot kerít benne a brit rockbálványnak, David Bowie-nak is. Taylor imádta Bowie zenéjét és színpadi megjelenését, és megkérte közös barátjukat, a korszak neves fotósát, Terry O’Neillt, hogy mutassa be őket egymásnak. A találkozóra A kék madár magyar származású sztárrendezője, George Cukor Beverly Hills-i villájában került sor, ám az nem úgy sült el, ahogy a világhírű színésznő tervezte.

Minden adott volt egy gyümölcsöző jövőbeli együttműködéshez, Bowie azonban a modortalanságával elszúrta az egészet: több mint két órát késett, ráadásul igencsak illuminált állapotban keveredett végül a helyszínre. Taylor tajtékzott a jogos haragtól, és már épp távozni akart, amikor O’Neill azt javasolta, hogy a feszült hangulat oldása érdekében készítene pár képet a két ikonikus művészről. A Beatles, a Rolling Stones és a brit királyi család által is gyakran felkért kiváló fotós nem szerette a kimódolt, merev beállításokat, a spontaneitást mindennél többre becsülte, és egyedül neki köszönhető, hogy a Bowie-Taylor randevú puskaporos hangulatából semmi sem érződik az immár popkulturális relikviáknak számító felvételeken.

Bowie természetesen ilyen belépő után nem kapott a filmben semmilyen szerepet, de talán nem is bánta: A boldogság kék madarát kereső két kisgyerekről szóló mese nagy részét Moszkvában forgatták, ahol a mostoha körülmények miatt a stáb tagjai sorra vérhassal estek ágynak. A Sovány Fehér Herceget tehát csupán illetlen viselkedése mentette meg e kellemetlen élménytől.