Mi az a rock and roll életérzés? Amerika, 66-os út, szabadság, satöbbi... A műfaj őshazájában természetesen minden adott, hogy az ember zenészként vagy zenerajongóként megélje ezt, de mi volt a helyzet a hidegháború idején a vasfüggöny rosszabik oldalán? Hogy a műfaj hazánkban milyen behatárolt viszonyrendszerben működött a rendszerváltás előtt, arról ITT írtunk bővebben. Viszont még a miénkénél is keményebb kontroll alatt éltek a Szovejtúnió és mondjuk Csehszlovákia és az NDK rockrajongói.
Az egykori szovjet underground rockmozgalom vezéralakja, Stas Namin és az amerikai barátai, Nick Binkley, valamint a négyszeres Emmy-díjas Jim Brown az előbb vázolt témáról készítettek filmet 2017-ben. 2019-ben, a Berlini Fal (és a rendszerváltás) 30. évfordulóján az Amerikai Nagykövetség több hazai városban szervezett filmvetítéseket, így a magyar közönség is megismerhette ezt a hiánypótló alkotást.
A Free To Rock mozi a "Hogyan segített a rock a hidegháború befejezésében?" alcímet kapta. Ez első hallásra kissé fellengzősen hangzik, de az a helyzet, hogy a 60 perces időtartam végére az embernek az az érzése alakul ki, hogy a rock and roll sztárjai nyerték meg a hidegháborút, egy kis CIA-segítséggel. A filmben megszólalal Billy Joel, a Beach Boys tagsága, valamint még számos ismert sztár, akiknek a 80-as években a lehetetlennel határos módon koncertje volt a Szovjetunió területén, vagy más kommunista országokban. Ezek a fellépések rocktörténeti szempontból mindenképpen unikálisnak számítanak, hiszen hatásuk jóval túlmutatott egy szimpla zenei élményen. Mai fejjel szinte felfoghatatlan történeteket hallhatunk arról, hogy az amerikai hadsereg és hírszerzés hogyan használta "világnézeti fegyverként" a berlini falhoz közell állomásozó, katonai szolgálatát töltő Elvis Presleyt, és arról is, hogy miképp és miért született meg a Scorpions emblematikus dala, a Wind Of Change (amely gyakorlatilag a rendszerváltás himnusza lett).
A rock szubkultúrája iránt érdeklődőknek azonban csak ezután jönnek az igazi csemegék: a film alkotója, Stas Namin és kortársai (például a csehszlovák Jethro Tullként ismert Plastic People Of The Universe alapítója, Vratislav Brabenec) elképesztő sztorikat elevenítenek fel a föld alatt éledező szovjet rock and roll mozgalom mindennapjairól: elektromos gitárok összetákolása házilag, KGB-megfigyelések, dohos pincékben bújkáló, Kaliforniáról éneklő "rocksztárok". Tanulságos, megdöbbentő, esetenként megható történetek. Az biztos, hogy az igazi #grunge hangulat inkább itt virágzott, nem Seattle-ben. De miért gondolja az ember a végére, hogy a rock and roll nyerte meg a hidegháborút? Azért, mert a muszikusok és zenei szakemberek mellett megjelenik a filmben Jimmy Carter ex-elnök és maga Mihail Gorbacsov is, akik elmondják, hogy az amerikai fél komoly ideológia fegyverként, a szovjet oldal pedig hathatós fenyegetésként azonosította a rockzenét és annak művelőit. Ha pedig ők mondják, akkor az ember hajlamos elhinni nekik...
1989-ben már a közeledés jegyében a Gorky Park nevű orosz glam rock banda játszhatott a Peace Festival keretében Ozzy Osbourne, a Bon Jovi, a Skid Row és a Mötley Crüe tagságával. (Vince Neil egyébként egy amerikai zászlós bőrdzsekiben szánkózott be a színpadra, nehogy az elvtársak elfelejtsék, honnan is érkeztek a vendégek).
Az igazán vaskalapos szkeptikusoknak pedig ott vannak a Free To Rock filmet is záró 1991-es Monsters Of Rock fesztivál moszkvai koncertjének archív felvételei, ahol az AC/DC, a Black Crowes és a Metallica 1,6 millió orosz rajongó jelenlétében a Vörös Téren játszották el a kommunizmus hattyúdalát.
Szóval megnyerte a rock and roll a hidegháborút? IGEN! Hogyan? Kiderül a Free To Rock című rockdokuból!
