Gyakorlatilag a rock műfaj születése óta ismerjük a túlhajszolt előadók korai, véletlen (?) halálának jelenségét. A zene szerelmeseinek számos kedvencet kellett eltemetniük idő előtt. Míg a 60-as, 70-es és 80-as években a halál oka általában drog- vagy alkoholhasználathoz kötődött, addig a 90-es évtizedben egy új halálnem kezdett el terjedni a sztárok közt: az öngyilkosság.
A szomorú sort Kurt Cobain (Nirvana) nyitotta 1994-ben, és napjainkig számos szívünknek kedves zenész távozott így - csak az elmúlt pár évből fel tudunk olyan neveket sorolni mint Chris Cornell (Soundgarden), Chester Bennington (Linkin Park), vagy Keith Flint (Prodigy). Az újhullámos ausztrál szoft-rock banda, az INXS frontembere is így hunyt el 1997-ben. Michael Hutchence halála külső szemlélőként váratlan volt mindenki számára - míg Kurt Cobainnal kapcsolatban azért az I Hate Myself And I Wanna Die című dal és más viselkedési minták ismeretében mondhatjuk, hogy "benne volt a pakliban" a dolog, addig a korszak érzékeny, szexuális mágnesként funkcionáló aranyifjújának esetében nem illett bele a képbe ez a fajta autoagresszivitás... legalábbis első ránézésre.
Épp ezért jelentek meg szinte azonnal összeesküvés-elméletek a rajongók körében arról, hogy kedvencüket meggyilkolták - ez persze minden ilyen alkalomkor megtörténik, az INXS énekesének esetében azonban tényleg több mint két évtizedet kellett várni arra, mire az érintettek (zenész- és pályatársak, ex-szerelmek Kylie Minogue-tól Helena Christensenig, illetve a családtagok) nyilvánosság előtt is vállalták saját gyásztörténetüket... Azt a történetet, amelyet 1997-ben a végzetes nap után következő boncolás után már leírtak a halottkémek - az idegenkezűség - kizárható, Michael Hutchence tényleg önkezével vetett véget életének.
Az HBO 98 perces dokuja,a Mystify egy nagyon intim, családi és backstage archív felvételekből összevágott film, amely szép ívvel követi végig a barátságos, de kissé hányatott sorsú kissrác útját a világot jelentő deszkákig, valamint bemutatja a zenekar karrierjének hullámvölgyét, ami a 90-es évek közepén keletkezett. De persze nem csak az a fontos, hogy mi történt a színpadon: a mozi épp ezért kellő mennyiségben adagolja a magánéleti információkat is.
A zenésztársakkal való baráti, később hűvösebb kapcsolatot (ennek erdeménye volt a Max Q nevű szólóprojekt is) és a nagy szerelmeket, akik az alapvetően szenzitív lelkű frontembert sokkal jobban megihlették, mint azt a külvilág gondolta mind megismerjük. Hutchence első nagy szerelme, Michele Bennett ihlette például a zenekar szívfacsaró balladáját, a Never Tear Us Apart-ot
És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, szóba került az énekes 1992-es erőszakos esete, amelynek során összeverekedett egy taxissal a koppenhágai éjszakában. Hutchence komoly fejsérülést szenvedett, ennek pedig egyik következménye az volt, hogy elvesztette szaglását és ízérzékelési képességét. Pont két olyan érzékszervét, amely ennek a vérbeli hedonistának a lételeme volt. A konfliktus után nem érezhette az ételek, a rajongott borok és az imádott nők illatát, ráadásul a gyermekétől is elszakították. Az INXS 1992 és 1997 közti kényszerpihenője akkoriban értetlenséget váltott ki a közönségből, de ma már tudjuk: Hutchence ekkoriban agyspecialistákhoz járt, hogy visszakaphassa érzékeit. Mindeközben az agysérülés miatt a magatartása is megváltozott. A zenésztársak, főként a gyermekori barát Andrew Farris (az INXS billentyűse és fő dalszerzője) és a pályatárs, Bono (U2) beszélnek erről őszintén a filmben: a korábban barátságos és kreatív énekes ebben az időszakában egy poszttraumás stresszben szenvedő veteránhoz hasonló tüneteket produkált. Dührohamok és alkotói válság jellemezték Hutchence életét, így pedig nem csoda, hogy közel öt évükbe telt a visszatérő albumuk (Elegantly Wasted) elkészítése.
A lemezhez kapcsolódó turnéstart előestéjén azonban Michael Hutchence úgy döntött, hogy nem folytatja tovább, és kiszáll az Élet nevű ringlispilből... Ez a film nagyon érdekes lehet az INXS rajongóinak, de valójában jóval túlmutat önmagán. Egy átlagember számára a rocksztárok élete csupa csillogás és misztérium. Sokak teszik fel a kérdést ilyen esetben: miért dobják el ezek a körülrajongott sztárok az életet maguktól? Sikeresek, barátnőjük, feleségük, gyerekeik és rajongóik vannak: nos, az a helyzet, hogy - ahogy ezt a film remekül és részletesen bemutatja - a showbiznisz kirakatemberei is EMBEREK, ráadásul sokkal érzékenyebbek, és sokkal nagyobb nyomás alatt kell teljesíteniük, mint másnak. Sok esetben ez vezet a korai és értelmetlen halálukhoz.
A Mystify remekül mutatja be az egymásra rakódó, kezeletlen lelki problémákat, amelyek összessége tragédiát eredményez. Hutchence vesztét főképp az okozta, hogy (SPOILER!) az 1992-ben bekövetkezett agysérülését és annak szövődményeit még a legközelebbi kollégáival, zenésztársaival és barátaival sem közölte. A végső igazság csak a boncolás után derült ki az érintettek számára. Pedig biztos, hogy kaphatott volna baráti vagy szaksegítséget is ez ügyben, ha kért volna...
