Blonde On Blonde: Ez a címe Bob Dylan 1966-os, ma már kultikusnak számító albumának, valamint 1967 és 1972 között működött ilyen néven egy pszichedelikus rockot játszó walesi alakulat is, akiket természetesen az ikonként tisztelt költő-énekes lemeze ihletett meg. Az 1977-ben alakult, két szőkített aktmodell által életre hívott Blonde On Blonde formáció viszont már egyáltalán nem az isteni Bob nyomdokain haladt, sőt: esetükben a zenekarnév szó szerint arra utalt, hogy „egyik szőke a másikon”, a hölgyekről ugyanis gyakran készültek leszbikus hangulatú képsorozatok ekkoriban − diszkóslágerüket, a Led Zeppelin Whole Lotta Love-jának 1978-as feldolgozását szintén egy szapphikus lemezborítóval támogatták meg.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóink kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Nina Carter és Jilly Johnson a ’70-es évek legnépszerűbb „3. oldali lányai” közé tartoztak: így hívták Nagy-Britanniában azokat a nőket, akiknek fedetlen keblű fotóit rendszeresen közölte az ominózus harmadik oldalán a The Sun vagy a Daily Mirror. Valószínűleg egy élelmes producer ötlete volt, hogy idővel diszkóduót faragjon belőlük, de ilyen minőségükben csupán mérsékelt sikert arattak, bár a zenei téren mindenevő Japán így is a lábuk előtt hevert. Nina ekképp nyilatkozott az Evening News-nak 1978-ban ottani rajongóikról:
A japán férfiak megvesznek értünk. A koncertek után térden csúsznak az öltözőnkbe, és könyörögnek, hogy tegyük a rabszolgáinkká őket.
A kérészéletű csapat legemlékezetesebb dala a Led Zeppelin Whole Lotta Love című mega-rockságerének pikáns feldolgozása lett. Noha ízig-vérig diszkónótát csináltak az alapanyagból, ami rocker körökben bizony szentségtörésnek minősül, kénytelen vagyok elismerni, hogy ez a „diszkósítás” a maga módján ütősre sikeredett; kellemesen keményen szól benne a gitár, és lényegesen jobban esik a vájt fülnek, mint bármelyik lerágott csont a Boney M. vagy Neoton Família repertoárjából.
A duó tagjai filmekben is felbukkantak: szerepet kaptak José Ramón Larraz (menő spanyol aktfotós, aki később filmrendezői karrierre váltott és több klasszikus szexi horrort is forgatott) olcsó akciókomédiájában, a 1979-es The Golden Lady-ben, valamint Nina Carter egy cameo erejéig az Egy amerikai farkasember Londonban című 1981-es kulthorrorban is látható.
Úgy tűnik, Rick Wakeman, a progresszív rock istenségeit tömörítő Yes hipergyors kezű billentyűse elég sokszor lapozott a brit bulvársajtó termékeiben a 3. oldalra, ugyanis 1984-ben feleségül vette Nina Cartert: 17 évig voltak házasok és két gyermekük született.
Ráadás: Egy kis ízelítő Nina Carter akt-életművéből.
