Old Time RNR Magazine

Így tartóztatták le Jimi Hendrixet Kanadában

2020. május 07. - Sebők_Tamás

0966db08ae86edafb3f718367df8484a_large.jpg

Ha visszaugorhatnék a '60-as évek második felébe, minden bizonnyal valamiféle bírósági állás után néznék, hiszen a korszak nem szűkölködött a kiválóbbnál kiválóbb zenészek peres ügyeiben. A Beatles, a Rolling Stones, Johnny Cash vagy Keith Moon mind tiszteletüket tették egy-egy bíró előtt ez időben. Ahogyan a világ első számú gitárosa, Jimi Hendrix is, akit a torontói repülőtéren kapcsolt le a helyi hatóság. Vajon miért? Ezt a különös esetet idézem most fel.

1969 májusában Hendrix a kanadai nagyvárosba érkezett zenélni, a tervei azonban meghiúsulni látszottak, ugyanis a vámkezelés alatt az ellenőr egy ismeretlen anyagokat tartalmazó üvegcsére bukkant a poggyászában. A gitárost természetesen azonnal őrizetbe vették. Egyes feljegyzések arról is hírt adtak, hogy a kanadai rendőrség már várta Hendrix Detroitból érkező járatát. Az ismeretlen szereket idővel azonosították, és kiderült, hasist és heroint találtak a zenésznél, akit a központi kapitányságra szállítottak, majd egy busás, 10 ezer dolláros óvadék ellenében engedték szabadon távozni. Az előzetes tárgyalás időpontját júniusra tűzték ki, Hendrix pedig két nappal később már a Maple Leaf Gardensben adott teltházas koncertet, ahol így szólt a közönséghez:

Azt akarom, hogy felejtsétek el, mi történt tegnap, ma, vagy azt, ami holnap fog. Ma este egy új világot formálunk!

Hendrix kezdettől ártatlannak vallotta magát, és bár a legtöbb esetben már rutinszerű, hogy a vádlott nem vallja be bűnét, ebben az ügyben felmerültek elgondolkodtató kérdések a védelem részéről. Például az, hogy miért is várta egy sereg rendőr a reptéren a zenészt, valamint az, hogy mennyire jártak el szabályosan a hatóságok, amikor teljesen nyilvánosan vizsgálták át a gitárikont. 

Az ügyet 1969. december 3-án kezdték tárgyalni, és a védelem nem tagadta, hogy Hendrix táskájában kábítószer volt. Ők azonban úgy vélték, a gitáros egyáltalán nem volt tisztában azzal, hogy drogokat szállít. Amikor meghallgatták, ő azt mondta, sokszor kapott ezt-azt a rajongóitól, amit egyszerűen csak elrakott. Hozzátette, az év elején egy nő Kaliforniában egy injekciós üvegcsét adott neki, amiről azt hitte, Bromo-Seltzert (antacid tartalmú fájdalomcsillapító) tartalmaz. A tárgyalás három napig tartott, és Hendrixet végül felmentették. Egy újságírónak azt mondta, Kanadától kapta a legjobb karácsonyi ajándékot, majd kezével a békejelet mutatva távozott a bíróságról.

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr115669004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása