fotó: Pandur-Balogh Norbert
A legutóbbi nagylemezének egyik legtökösebb slágeréhez készítette el legújabb videoklipjét a The Trousers. A garázsrock hazai királyai első ízben jelentkeztek turnéklippel, amelyet a 2019-es nyári és őszi állomásokon rögzítettek. Az új klipről, a vírushelyzet hatásairól, valamint a közeljövőről kérdeztük a zenekar vezetőjét, Kőváry Zoltán gitáros-énekest.
Mindenekelőtt kérlek, mesélj egy kicsit arról, milyen hatást gyakorolt a COVID-19 a Trousers életére? Milyen forgatókönyvet dolgoztatok ki a pandémia idejére? Hogyan telt az elmúlt két hónapotok?
Elég sokkoló volt. Először is nagyon sok koncertünk elmaradt… Márciusban lett volna a szülinapját ünneplő Stoned-dal egy elég nagy bulink Budapesten az Instantban, és nem sokkal ezután mentünk volna Erdélybe, ahol nagyon régen nem jártunk már. Áprilisban szlovák és cseh dátumok maradtak el a Konflikttal és a Degradace-vel, májusban egy újabb pesti és grazi koncert, valamint két újabb Konfliktos fellépés, júniusban pedig három szlovák rockfesztivál. Szerencsére az elmaradt klubkoncertek egy része már kapott új dátumot őszre, egy másik része még szervezés alatt áll, a fesztiválok pedig jövőre meg lesznek tartva, és ott vagyunk a line up-okban. A karantén alatt a srácokkal, Locke Petivel (gitár), Lázár Bandival (basszus), és Gulyás Samuval (dob), és a zenekar tiszteletbeli tagjával, Margitay Laci sofőrrel folyamatosan tartottuk a kapcsolatot online, a humor és a „közös tudat” tartotta bennünk a lelket. Folyamatosan tervezgettük a koncertezés újraindulását a változó hírek alapján, és készültünk a hatodik nagylemez felvételére, ami nyáron kezdődik.
A You Got Me Rollin' az Invisible Darkness album egyik hamisítatlan rock ’n’ rollal átitatott himnusza. Mondhatjuk, hogy tipikus Trousers dal....
Nagyon érdekes, hogy egy megszületett dal, mint koherens egész, szinte önálló életre kell, és elég nehéz visszaidézni, hogy valójában hogyan is jött létre több ötlet-töredékek egymáshoz illesztésével. Ezért van néha az az érzése az embernek a jobban sikerült darabokkal kapcsolatban utólag, hogy ezt „találta”, és nem írta. A dal címe egész nyilvánvalóan „válasz” a Stones You Got Me Rockin’-jára, valahogy visszanyúlva addig, amit Nicke Andersson (The Hellacopters) nyilatkozott egyszer: nem elég egy számban a „rock”, kell bele a „roll” is. Egy jó dalhoz kell egy gyilkos riff, egy jó beat, egy fogós refrén, fülbemászó énektéma, stílusos hangszerelés és hangzás. Ennek a számnak a riffjében egy régi Rag Doll témához nyúltam vissza, amit annak idején is én írtam, de most tovább fejlesztettem. Szerintem az első felében az az érdekes, hogy a ritmizálás kicsit stílusidegen, talán Van Halenesnek mondanám, de működik ebben a kontextusban, illetve egy kis Ted Nugent-hatás is van benne, akit zenészként nagyra tartok, de emberileg kevésbé. A ritmus Motown-os lüktetés, az egyik kedvenc, sokszor éltünk már vele, itt is jól működik. A dal felépítésben talán az a szokatlanabb, hogy a második énektéma először refrénként funkcionál, de a végén, amikor bejön a „valódi”, a címet is tartalmazó refrén, akkor „visszaminősül” bridge-nek, és így sikerül még egy lapáttal rátenni a dinamikára. A hangszerelésben a már korábban kidolgozott irányvonalakat követtük, például a színező Hammond-orgona beúszásával, de a stúdiólehetőségeink fejlődésével végül felülmúlta a korábbi megszólalásokat. Iszonyú energia van a dalban, pokoli jó érzés koncerten játszani, mindig bejön a közönségnek is.
Milyen vizuális koncepciót álmodtatok meg a dalhoz?
A legtöbb klipünk így-vagy úgy performance klip (talán a Cool Operator kivételével). Sosem szerettem igazán, ha egy rockbandának túlságosan messzire kell kalandoznia attól, amit a rock 'n' roll képvisel, hiszen pont ezért, a „rock-action” miatt különbözik minden mástól, ami a világon található, és emiatt szeretjük már évtizedek óta. Engem sokszor kifejezetten idegesített, hogy egy időben elvárás volt az, hogy a klip mindig „szóljon” valamiről, és a zenészek akcióhősként, szerelmes trubadúrként vagy valami hasonló szerepben produkálják magukat benne. Ez nem jelenti azt, hogy időnként nem jó ilyesmit is csinálni, ahogy mi is tettük például a Hysterical Route klipjében, de a gigantikus költségvetésű klipek korában, a '90-es, 2000-es években ez állandó kellékké és időnként nagyon szélsőségessé vált. Én személy szerint örülök neki, hogy ez elmúlt. Itt most az volt a koncepció, hogy jön velünk filmes az őszi-tavaszi turné egyes állomásaira, és az ott készült felvételek alapján bemutatjuk, hogy miről is szól ez a zenekar. Egy ilyen elgondolás nyilván nem hoz kopernikuszi fordulatot a rockzene történelmében, de pont azt adja vissza, ami miatt ez a stílus zeneileg még mindig sokak számára vonzó így fél évszázad után, és azt, ahogyan ezt a The Trousers képviseli és csinálja 2020-ban.
Már szinte bevált dolog, hogy évente külföldi koncertkörúton vesztek részt. Kérlek, avass be az őszi turné részleteibe!
A koncertezést júliusban kezdjük újra, folytatjuk a szlovák punk-legendával, a Konflikttal elkezdett együttműködésünket. Nyáron öt szlovák illetve cseh fesztiválon fogunk fellépni, és ebben az a jó, hogy minden egyes külföldi vendégszereplés mindig új és új kapukat nyit meg számunkra. Emiatt szinte folyamatosan fejlődik az a hálózat, amiben létezünk. Ez nagymértékben dinamizálja a bandát, ha ez nem lenne, már ki tudja, hol lennénk így több mint tíz év és öt lemez után! Itthon most a koronavírus miatt leállt a fesztiválélet, de nyilván újraindul majd, viszont itt sajnos jóval kevésbé tudunk érvényesülni. Ennek az okait most ne firtassuk, valószínűleg egy könyv is kevés lenne a teljes kifejtéséhez. Ősszel, mint említettem, az elmaradt tavaszi budapesti, cseh, szlovák, erdélyi és osztrák bulikat igyekszünk abszolválni. A járvány előtt elindultak német és holland szervezések is, ezeknek a fonalát is felvesszük a következő napokban. A cél nem az, hogy egyszer csináljunk valami hozzánk képest gigantikusat, például befizetünk tíz állomást Németországban egy ismertebb klubzenekar elé, ami mondjuk két hetes úton levést eredményez, hanem az, hogy az említett hálózat életben tartásával, folyamatos csillagtúrázással bővítgessük az eddig „meghódított” vadászterületünket. És hát ne felejtsük el, hogy idén még új lemez is lesz.
Mesélj egy kicsit a stábról! Ki hozta létre az új Trousers videót? Elégedett vagy a végeredménnyel?
A szálakat Péter bátyám (Stoned, Royal Rebels) fia, Kőváry Dani tartotta a kezében, aki filmszakos, rendkívül tehetséges, az ő vezetésével készült az előző klipünk, a Drowning In Numbers is. Mint említettem, az volt a koncepció, hogy amikor ráér, elkísér minket turnézni Csehországba és Szlovákiába, és ott vesz fel nem csak koncertrészleteket, hanem mindenféle érdekes és vicces dolgot, amit aztán egy turné-kisfilmmé lehet komponálni. Egy alkalommal kollégája, Havasi Balázs jött velünk, aki szintén ott volt a Drowning In Numbers készítésénél, tehát képben volt a zenekarral kapcsolatban. A végeredményt a zenekar egyöntetűen fantasztikusnak tartja. Tökéletesen visszaadja a The Trousers színpadi jelenlétének esszenciáját, az egyéb részek pedig nagyon személyesek, átjön, hogy mennyire összeszokott társaságról van szó, ami szerintem elengedhetetlen egy zenekar hosszú távú működéséhez. Ezenkívül a klipnek van egy filmes gondolkodást igénylő rétege is, ami a részletekben és az egésznek az ívében tetten érhető. Ezért jó, hogy Dani a „családi” örökség részeként a rock 'n' roll képiségét is jól ismeri, de emellett az ő filmes vonulatát is nagyon kreatívan behozza a részletekbe. A video emellett egy sajátos világot, a közép-európaiságot is megörökítette számunkra az underground rockélet nézőpontjából, és mi ezt a világot nagyon megszerettük ez elmúlt évek során.
operatőr: Havasi Balázs, Kőváry Dániel, vágó: Kőváry Dániel, kapcsolat: www.ravfilm.hu
Nem titok, hogy az új, immáron hatodik nagylemezetek munkálatai is gőzerővel zajlanak. Mit várhatunk ezúttal tőletek?
A nagylemezhez a tavalyi év során 10 dal született, aminek a demóit Csészivel, állandó hangmérnökünkkel, korábbi dobosunkkal készítettük. A számokat most kezdjük el próbálni, hogy a felvételek során már mindenki ismerősként mozoghasson bennük. Igyekszünk egyre jobban csinálni azt, amit már tíz éve célul tűztünk ki magunk elé: a klasszikus rock 'n' roll friss és személyes verzióját, amiben szerves egésszé gyúrjuk azokat a hatásokat, amelyek az évek során értek bennünket. Miután ez az esszencia kialakult bennünk, ezt fogalmazzuk zeneileg kétévente újra, jól működő dalgyűjtemények formájában. Én nem vagyok híve annak, hogy egy előadónak feltétlenül David Bowie-féle látványos fordulatokat, paradigmaváltásokat kell az újabb és újabb lemezeivel létrehoznia. Kicsit távoli hasonlattal élve, amikor Baudelaire az 1850-es években A romlás virágaival megteremtette a modern költészetet, akkor sok tekintetben egy ősi versformára, a szonettre épített, míg körülbelül ugyanebben az időben Walt Whitman pedig teljesen felrúgta a kötött formákat szabadverseivel. Mind a kettő sikeres törekvés volt, és egyiken sem jogos számon kérni a másik erényeit. Mi is inkább a kötött formák és hangzások által kijelölhető horizonton belül keressük a saját szabadságunkat zeneileg, és ez ösztökél, hogy minél tartalmasabbá váljunk az általunk felállított keretek között.
A közelmúltban új hangszerrel bővült az arzenálod, egy gyönyörű Gibson SG-vel gazdagodtál. Mit jelent számodra ez a hangszer? Passzol a karaktere az új dalok valamelyikéhez?
Sok SG-s hősöm van, Angus Younggal és Tony Iommival az élen, és emiatt volt is már korábban egy jó SG-m, egy régi Tokai, csak túl széles volt a nyaka az ujjaimhoz. Ez az új annyira jó a hangszer, hogy ez lesz az állandó nyílt G-s hangolású gitárom a koncerteken, ami a műsor kb felét jelenti. Ez azt jelenti, hogy a tíz éve ezt a szerepet betöltő fantasztikus vintage Tokai Firebird gitárom (amit még az Óriásos Egyedi Petitől vettem) visszaminősül pót-nyílt hangolású gitárnak. Ezzel olyan mértékben szimmetrikussá válnak a dolgok, hogy a hagyományos hangolású Gibson Flying V-m helyettese is egy vintage távol keleti hangszer, egy nagyszerű Ibanez Les Paul Gold Top, a legrégebbi gitárom. Így most már nem kell semmilyen szinten parázni, ha húrszakadás van a színpadon. Akik ismernek, tudják, hogy nálam ez egy gyakori probléma.
A karantén alatt a lemezgyűjteményedet is bővítetted. Mióta hódolsz ennek a szenvedélynek? Mik az éppen aktuális kedvencek?
Gyerekkorom óta vannak vinyljeim, főleg '60-as, '70-es évek beliek voltak, például egy komplett AC/DC gyűjtemény a The Razor’s Edge-ig bezárólag, de amióta ismét van jó lejátszóm, elkapott a gépszíj, minden héten veszek lemezeket pesti lemezboltokban meg az internetről is. A régi, használt lemezeket szeretem a legjobban, de az utóbbi időkben vettem egy csomó új kiadásút is. A legutóbbi szerzeményeim Iron Maiden koncertlemezek, ugye a Live After Death ősidők óta megvan, most megszereztem a tripla Rock In Rio és a dupla Maiden Englandot és a Flight 666-ot, a két utóbbi ráadásul picture disc is. De mindenfélét veszek, az Annihilatortól és a Slayertől a Red Hot Chili Peppersen át a Kinksig vagy Smokey Robinsonig. Amit most várok postán, az a Judas Priest Sad Wings Of Destiny-je 1976-ból.
fotó: Pandur-Balogh Norbert
A járványügyi veszélyhelyzet továbbra is fennáll. Láthatunk színpadon benneteket, ha esetleg ősztől engedélyezik a kisebb koncerteket, vagy már elengedtétek ezt az időszakot?
Mint az interjú elején említettem, elég sok külföldi koncertünk van lefixálva vagy áll szervezés alatt. Remélem, hogy hamarosan oldódik a helyzet, és meg tudjuk tartani ezeket a beütemezett koncerteket. De itthonra is vannak terveink. Például szeptemberre Terényi Robi barátommal (Robi and the HallucinatorZ) összehoztuk az első Budapest Rock City fesztivált néhány pesti és német baráti banda részvételével, igazán jó volna, ha meg is tudnánk tartani. Emellett, biztos ami biztos, pályáztunk „közönség nélküli koncertfelvétel” elkészítésére is az NKA-nál, szóval ha valamiért nem jönne össze a vészhelyzet feloldása, akkor ebben a formában is láthatóak leszünk.
Végül egy kis múltidézés: 10 éve jelent meg a második sorlemezetek, a Soul Machine, amely megalapozta azt a zenei világot, amit ma is képviseltek. Milyen emlékeket idéz fel benned az az időszak?
Egy évvel korábban kezdődött minden: akkor léptem ki az Amber Smithből, hogy csak a Trousers-re koncentrálhassak. Nagyon felszabadító volt ez a valódi önmagunkra találás, és jó erre visszagondolni, annak ellenére, hogy az akkori bandából már csak én vagyok csatasorban. Nagyon nagyot fejlődött nálunk a dalírás és a megvalósítási lehetőségek is bővültek a stúdióban akkoriban, szóval ez mindenképp egy jelentős előrelépés volt a számunkra. „Kereskedelmi” értelemben biztos öngyilkosság volt, hiszen az első, 2008-as lemezünk egy indie-s slágerrel, a Blood For You-val lett némileg ismert, amit sokszor játszott az akkor még egész más szerepet betöltő Petőfi Rádió. Mi ezt az egészet magunk mögött hagytuk ezzel az organikus fejlődési lépéssel, bár igaz, a harmadik lemezen szereplő I Get Arounddal még egyszer és utoljára visszatértünk a hazai országos éterbe. A 2010-es korszak koncertezés szempontjából is nagyon jó periódus volt, ekkor kezdődött igazán a külföldi koncertezés, Prágával és Kolozsvárral (igaz, egy két évvel korábban már jártunk Koppenhágában és Brüsszelben), és a 2010-es Hegyalja Fesztiválon egy színpadon játszottunk a Motörheaddel. Akkor látott minket először Locke Peti is a közönség sorai közül; egy év múlva már a banda gitárosa volt.
