Ahogy a Motörhead legendás Lemmy-je egyszer találóan megjegyezte: a rockzene elsősorban a pózolásról, sőt azon belül a minél hatásosabb pózolásról szól, a zene pedig csupán másodlagos. Még a sallangmentesség szimbólumának számító ikon, Bruce Springsteen is bevallotta, hogy feltörekvő muzsikusként órákon át gyakorolta a megfelelőnek vélt gitárosi pózokat a tükör előtt, mert tudta, hogy előbb fut be velük, mint a dalaival és a játéktechnikájával. Se szeri, se száma azoknak a jellegzetes színpadi pózoknak és mozgásoknak, amelyek gyakran egy-egy rocksztárhoz köthetők. Melyik vérbeli retro rocker ne ismerné Ritchie Blackmore pózait (állítása szerint a Deep Purple népszerűvé válásának kezdetén egy híres balettművésztől vett órákat, hogy tökéletesítse őket), vagy azt a mozdulatot, amellyel a Whitesnake David Coverdale-je a saját „fehér kígyójának” meghosszabbításává varázsolja a mikrofonját? Ezúttal azonban nem róluk lesz szó, hanem a progresszív rock legleleményesebb frontemberéről.

Progresszív rockot játszani embert próbáló feladat: komplex és hatalmas koncentrációt igénylő zeneműveket kell elővezetnünk, ha e műfajban kívánunk sikereket elérni. Így aztán nem marad túl sok energiánk, hogy féktelenül ugrándozzunk kezünkben a hangszerünkkel, arra meg pláne nem, hogy cirkuszi akrobatákhoz illő mutatványokkal szórakoztassuk a közönséget. Steve Walsh, a Kansas aranytorkú énekes-billentyűse azonban nem ismert lehetetlent, és dupla zenészi feladata ellátása mellett arra is tudott időt szakítani, hogy frontemberként szétőrjöngje magát. Leghíresebb póza évtizedeken át a hangszerén való fejenállás bemutatása volt, amelyet a koncertek hevében bármikor abszolvált (Walsh a hetvenes évtized maroknyi sportos rocksztárjának egyike; nem a kocsmában kezdte reggel hatkor a napot, hanem a konditeremben). A tipikus walshi fejenállásokból adok közre ezúttal egy impozáns fotógyűjteményt, amelyből kiderül, miért gondolta Steven Tyler és Freddie Mercury is azt, hogy nem jó a Kansas főkolomposa után színpadra lépni (eme véleményekről itt és itt olvashattok bővebben)… A válasz egyértelmű: Mert Walsh annyira kifacsarta a showjával a közönséget, hogy nekik százszor nehezebb volt így meggyőzni a nagyérdeműt a saját lehengerlőségükről.

Ráadás:  

Ízelítő a Kansas-koncertekben rejlő erőből…