fotó: Terry O'Neill
1972-ben John Lennon azt nyilatkozta, hogy Chuck Berry a hőse és a rock and roll műfajának megkerülhetetlen alakja. 1986-ban Berry azzal viszonozta a bókot, hogy a színpadon az akkor már hat éve halott Lennont a ’60-as évek legnagyobb hatású rockzenészének nevezte, majd felkonferálta John fiát, Juliant, és közösen előadták Berry slágerét, a Johnny B. Goode-ot, amelyet ’72-ben a Mike Douglas Showban a kacsajárást a rockbulik szerves részévé tevő legendás muzsikus Julian apjával is eljátszott.
Tovább
1977 és 1981 között minden évben ő lett az év gitárosa a legfontosabb gitáros szaklap, a Guitar Player közönségszavazásán Best Overall Guitarist kategóriában (ez a legfőbb és legtiszteletreméltóbb titulus az újságnál, az jelenti, hogy az illető az összes műfaj és hangszerváltozat – akusztikus és elektromos – képviselői közül a legjobb) és ő volt az első, akit beiktattak a magazin „dicsőségcsarnokába”. A Gibson gitárcég az őt méltató hivatalos közleményében azt írta, hogy ő tette a rockgitározást valóban komoly művészetté. A Queen Innuendo című slágerében az ő flamenco játéka hallható, mivel Brian Maynek nem állt rá a keze a műfajra, és úgy érezte, a rockerek közül csak egyetlen ember lenne képes hitelesen előadni az ominózus szólót (erről itt írtam bővebben). 2018-ban a brit Progresszív Zenei Díjkiosztón a legmagasabb kitüntetésben részesült, úgyhogy onnantól fogva hivatalosan is Prog God, azaz Prog Istenség. Steve Howe-ról, a Yes és az Asia tagjáról van szó, egy igazi zseniről, aki a Yeshez való 1970-es csatlakozásának köszönhetően immár pontosan 50 éve számít a földkerekség egyik legjobb gitárosának.
Tovább
Amikor 1976 áprilisában a boltok polcaira került a Ramones debütáló nagylemeze, valami egészen új és addig igencsak ismeretlen, mondhatni szokatlan zenei világot képviselt. Az amerikai rockereket igencsak meglepte a négy fenegyerek által képviselt irányvonal. Ám a Ramone-ok a keleti parton már nem voltak ismeretlenek, hiszen jóval korábban, 1974-ben adták első koncertjüket, akkor még trióként.
Tovább
Az idén 30 éves kultikus fővárosi punk gárda, a C.A.F.B. új videoklippel jelentkezett a napokban. Szakácsi Gregék a Sliver Records gondozásában 2017-ben megjelent C.A.F.B. című album egyik slágerét, Az én városom címűt választották új klipdaluknak.
Tovább
A közelmúltban családja közleményéből értesült a világ arról, hogy a 70-es évek egyik legnagyobb soul ikonja szívelégtelenség következtében életét vesztette. Bill Withers rövid, ám tartalmas zenei pályáját, gyermek- és fiatalkorához hasonlóan, sok keserűség és kiszolgáltatottság jellemezte, ám az ebből fakadó őszinte érzelmek emelték a zenéjét a legjobbak ligájába. Karrierjének fontosabb mérföldköveit mutatom be nektek.
Tovább
1977 márciusában a A keresztapáért néhány évvel korábban Oscart nyerő Francis Ford Coppola úgy gondolta, próba szerencse alapon levelet ír bálványának, John Lennonnak, és felkéri arra, hogy ő komponálja készülő filmje, a vietnami háború poklát és őrületét bemutató Apokalipszis most zenéjét. Lennon azonban inkább nem élt a lehetőséggel, így egy általa készített soundtrack helyett közismert dalokat használt Coppola, például az emlékezetes nyitójelenet alatt a Doors The End-jét. Lássuk hát, miről szólt a film- és zenetörténelmi jelentőségű levélváltás!
Tovább
Karanténba vonult az egész világ, és mindenki ráállt a #homeoffice-ra és #digitális életre. A megváltozott helyzet új megoldásokat kíván, és a négy fal közé rekedt emberiségnek onnan jöttek jótanácsok, ahonnan nem nagyon várta senki: gyakorlott űrhajósok, akik hosszabb ideig tartózkodtak a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, megosztották a tapasztalataikat a nagyérdeművel (ezekről ITT és ITT lehet olvasni). A zenehallgatás igen előkelő helyen szerepel minden ilyen tartalomban. Hogy milyen összefonódásai vannak az űrhajósok világának és az #oldtimerock szubkultúrának, arról ITT írtunk korábban. Ezúttal viszont Scott Kelly, a világ egyik leghíresebb űrhajósának retro rock kedvenceiről lesz szó...
Tovább
Tom Jones (photo by Ian Wright)
In 1964, soon-to-be-world-famous Welsh singer Tom Jones arrived in London with high hopes and a big voice that could bring down the walls of Jericho or melt even the strictest schoolmistress’s heart. He needed a powerful single that would put him on the musical map of the Swinging City while showcasing his amazing vocal skills. A sultry rhythm & blues tune was chosen, one that Tom could easily fill up with a healthy dose of manly energy. When the 24-year-old self-confessed bawler finished recording his parts a strange, soon-to-be-world-famous young man entered the studio to contribute a harmonica solo drenched with captivating rawness.
Tovább
A tények néha meredekebbek, mint amit mi magunk el tudnánk képzelni. Valami hasonló történt 1981. márciusában is, amikor a Black Sabbath-tól éppen távol maradó Ozzy Osbourne – „jóhírének” fenntartás érdekében – leharapta két fehér galamb fejét a CBS egyik nyilvános rendezvényén.
Tovább
Karantén közepette se maradjunk elsőrangú rockélmények nélkül! A #maradjotthon kampány jegyében blogunk szerkesztői háromrészes cikksorozatban mutatják be nektek kedvenc rockzenei koncertfilmjeiket. A befejező részben Teakbois kolléga a prog műfaj terméséből szemezget.
Tovább