A nemrégiben újjáalakult Hellacopters folyamatosan újabb és újabb nyári koncertdátumokat jelent be hivatalos közösségi oldalán, nem sokkal ezelőtt a banda azonban egy furcsa hírt is megosztott a rajongókkal.
Néhány szomorú hír is befutott. Személyes okokra hivatkozva Kenny Hakansson és a zenekar útjai elváltak. Kívánunk neki minden jót a jövőben.
Mi azonban üdvözöljük Sami Yaffa úrat basszusgitáron és már nagyon várjuk a nyári koncerteket.
Írta az oldalán a csapat. Sami Yaffa egy finn basszusgitáros, a New York Dolls-ból, a Michael Monroe's bands-ből és a Hanoi Rocks-ból ismert.
Kevés olyan zenész van, akinek jobban csípem a live albumait a stúdiólemezeknél, de Gary Clark Jr. ezt a tábort erősíti. Meg kell, hogy mondjam, a számomra hatalmas reménységnek induló srác tavaly megjelent lemezével kicsit csalódást okozott, pedig mint oly’ sokan mások, magam is Jimi Hendrix utódját látom benne.
Nagyon szembe – pontosabban fülbeötlő a Story of Sonny Boy Slim esetében a vintage hatások háttérbeszorítása, valamint egyfajta modern hip-hop vonal előtérbe kerülése. A dalok nagy részét is ezek a hatások tették tönkre. Már ekkor eszembe jutott, milyenek lehetnek ezek a nóták élőben előadva. Noshát eddig kellett várni ugyanis nemrégiben megjelent a Live North America 2016 című live album, ami szerintem elsöprő sikerű lesz.
Hasonló érzéseim vannak az anyaggal kapcsolatban, mint a 2014-es Gary Clark Jr. Live meghallgatásánál. Nyers, koszos és erőtől duzzadó. A Grinder és a The Healing live változata merőben más perspektivából közelíti meg a dalt, mint a fent említett tavalyi lemezen. Mintha visszarepülnénk pár évtizedet az időben.
A When My Train Pulls In hatalmas klasszikus, akárcsak a Beatles Come Together slágerére emlékeztető Numb. Mind a két szerzemény másodszorra kerül live lemezre extrahosszú kiadásban. Van itt egy igazi R’N’B-s, slide-blues himnusz, a Shake, amiben az amerikai gospel énekes Leon Bridges és szaxofonos is közreműködik, de feldolgozások is kerültek az anyagra. Jimmy Reed Honest I do-ja és Elmore James' My Baby's Gone slágerével Gary megmutatja, milyen gyökerekkel is rendelkezik, hogy honnan merítette tudását.
A könnyed hip-hopból vissza Woodstockba. Valahogy így jellemezném Gary elmúlt 2 évét. Érthető, hogy a populáris vonalat is felszedte, de ezeken a koncerteken mutatkozik meg igazán az a muzikalitás, ami benne rejlik a blues iránti elkötelezettség mellett. Nem kérdéses, hogy napjaink egyik legmenőbb gitárosa. Remélem, megmarad ennél a vonalnál.
Gary Clark Jr. – Live North America 2016
Grinder The Healing Our Love Cold Blooded When My Train Pulls In Down To Ride You Saved Me Shake Church Honest I Do My Baby's Gone Numb
Megjelent: Warner Bros. – 2017.03.17.
Közreműködik: Gary Clark Jr. (ének, gitár, harmonika), Eric 'King' Zapata (gitár), Johnny Bradley (basszusgitár, háttér vokál), Johnny Radelat (dobok, háttérvokál), Leon Bridges (ének - @Shake); Jeff Dazey: (szakszofon - @Shake).
A tavaly ősszel, a GrundRecords gondozásában megjelent I’m a Sexnugget című lemezének második dalára is elkészített egy videót a budapesti Sexnuggets zenekar. A Nem tudok róla című nótára készített mozi ezúttal egy image klip. A zenekarról bővebb infókat itt találhattok l FACEBOOK l
Április 29-én igazán exkluzív estnek ígérkezik az East Central Europe Tour Festival 2017 budapesti állomása, hat fiatal, figyelmet érdemlő zenekarral. Nevezhetjük nemzetközinek a felhozatalt, ugyanis három magyar, két német és egy szlovák csapat érkezik a Backstage Pub színpadára.
A hazai fellépőket egyre kevésbé kell már bemutatni aktivitásuk és növekvő népszerűségüknek köszönhetően, na mégis kik ők? Az Európa számos városát megjárt budapesti garázsrock/hardrock banda The Trousers, az energiával nem fukarkodó, eredetileg Londonban alakult, majd itthon újjáalakult TheRoyal Freak Out, valamint a debütálásakor fúziós future rock, „a jövő zenéje” jelzőkkel aposztrofált, második születésnapját ünneplő Continoom. Pozsonyból érkezik a rock, elektronika, pop elegyét adó lendületes csapat, a Wasabi Circus. És a két német formációról: Habár csak 4 éve indult a Nürnberg központú Basin City Orchestra története, 11 évnyi közös zenélés előzte meg létrejöttét, melyben most is fontos szerepet játszik a zenei tapasztalat és a rockzene őszinte szeretete. Fiatal, játékos, és megjelenésében szenvedélyes az ikerpár, húguk és két zenésztársuk alkotta berlini MyArms. A tehetségkutatók sorából kilépve kezd igazán saját lábára állni a csapat, így vágott bele a hazánkat is érintő mini-európai turnéba is.
A zenekarokról bővebben:
The Trousers
A 2006 óta aktív budapesti garázsrock/hardrock banda stílusa 2010-es SOUL MACHINE című lemezükön kristályosodott ki, amit valahol a klasszikus, 70-es évekbeli kemény rock and roll és a 2000 utáni garázsrock metszéspontjaiban lehetne elhelyezni. A lemez Fonogram-jelölést kapott, akárcsak a 2013-as FREAKBEAT, amin vendégszerepelt egyik legnagyobb példaképük, a svéd NICKE ANDERSSON (ex-The Hellacopters, IMPERIAL STATE ELECTRIC). Eddigi utolsó anyaguk a 2015-ös MOTHER OF ILLUSION a hazai sikerek mellett a világ számos országban kapott rendkívül pozitív kritikákat; ennek folytatása ez év második felében várható. A hazai klubok és fesztiválok mellett játszottak/játszanak Európa számos városában, Koppenhágától Berlinen át Prágáig, kísérték a Tankcsapda vagy a Supernem mellett a Black Stone Cherryt (USA), az Atomic Bitchwax-ot (USA) a Peter Hook & the Lights-ost (UK), a The Blue Van-t (DK), a Peter Pan Speedrock-ot (NL), a Barb Wire Dolls-t (GR) és a Honky-t (USA) is.
Nem fukarkodik az energiával a fővárosi/székesvehérvári Royal Freak Out. Sallangmentes hangos rockzenéjükben elektronikus hatásokat is hallhatunk. A srácok egyébként ezt az évet kemény munkával töltötték már a tavalyi évet is, hiszen két EP után gőzerővel készültek az idén várható első nagylemezük elkészítésén.
A 2012-ben Londonban alakult The Royal Freak Out egy kislemez (Faliure is an Option), megannyi londoni klubkoncert és némi szünet után immáron Budapesten elkészítette második EP-jét 2015 elején Full Circle címmel. A kislemez bemutatása óta aktívan koncertező négyes erőteljes színpadi jelenléttel tör utat magának a hazai zenei színtéren.
A Continoom 2014-ben alakult, Schrott Péter vezetésével, akinek a neve sokaknak ismerős lehet, hisz ő a Tűzmadár zenekar frontembere is, illetve 2013-ban a The Voice-ban is láthattuk, ahol Magyarország legjobb rock hangjának kiáltották ki. Ám a Continoom nem egy átlagos rockbanda, ahogy azt elsőre sokan hihetnék, ugyanis a különböző zenei stílusokat olyan újszerűen keverik, hogy abból egy igazán érdekes, fúziós zene keveredik, amiben mindig találsz valami új elemet, valamit, ami más. Természetesen a puskaport sem lehet kétszer feltalálni, ám ők mégis tudják úgy elegyíteni a metált a dubsteppel, hogy mindenki által emészthető maradjon, sőt élvezhető legyen, a színpadon pedig ugyanazt az élményt tudják nyújtani, mint a feltételeken, így mégiscsak garantált az a robbanás, amitől eszedet veszted.
Fúziós future rock, „a jövő zenéje” – kapta a jelzőket 2014-es debütálásakor a Continoom, mely zenekar februárban rántotta le a leplet új daláról és a hozzá forgatott videoklipről. Érdekesség a formációval kapcsoaltban, hogy április 29-én lesz zenekarrá formálódásának második (valamint a frontember, Schrott Péter 37.) évfordulója, így az eseményen ennek megünneplésére is remek alkalmat szolgáltat!
Egy fiatal berlini rockbanda, neve határozottan szóköz NÉLKÜL írandó! 2014 óta van jelen a színpadokon a három testvér és zenésztársaik alkotta formáció, avagy, Shane (dobok) és Slade Itskovich (gitár) ikrek, húguk, Mai (ének), valamint Lukas Liebisch (gitár), André Laskowski (basszusgitár). Szenvedélyes megjelenés és játékosság jellemző leginkább a bandára, mely „Broken Perfect World” címmel 2015-ben adta ki debütáló kislemezét. Ugyanebben az évben az Emergenza észak-keleti döntőjén harmadi, míg a Local Heroes berlini döntőjén második helyezést ért el. 2016-ban a Young Music Contest (Fiatalok Zenei Versenye) második helyéig jutott a csapat, majd készítette el első klipjét „Enough” című dalára.
Nem több, nem kevesebb, pontosan 11 évnyi közös zenélés előzte meg a zenekar létrejöttét. Ennyi volt szükséges ahhoz, hogy elindítsa a Basin City történetét. Városának határain messze túlível zenei világa, melynek alapját a rockzene őszinte szeretete, a zenei egyetértés rengeteg tapasztalat képezi. Őszinte, célirányos és erőteljes, részben visszafogott. Sokoldalú és összetéveszthetetlen, ezért is oly robbanékony a hatása színpadon, a közönség által kel igazán életre.
A Wasabi Cirkus egy új rock-projekt, mely bár még alakulóban van, csak növeli a fordulatszámot. A csapat frontembere az énekes Rado Tino, a gitárokon Samael Black, valamint Palo Salík játszik, Robo Trunkvalter pedig a basszusgitár felelőse. A billentyűkkel és az elektronikával Dorien Black varázsol, a dobokat pedig Milan Hlinka üti. Ahogy a tagok nyilatkozták: "Szórakoztat bennünket a rock, az elektronikus zene, a pop és a komolyzene eme nem épp hagyományos elegye."
Miközben lassanként ébredezik téli álomból a Wasabi Cirkus, távozott a rendkívül kreatív gitáros, Luki Marták, a helyére egy érdekes fazon, Rasto Nirtiansky lépett, aki nagyon ott van a szeren, máris elsajátította a teljes repertoárt!
Nehezen tudnék olyan együttest mondani napjainkban, aki megközelítené azt a szintet, amit a Tedeschi Trucks Band képvisel, immáron 7 éve a soul-blues műfajban. Tavalyi Let Me Get By lemezük megjelenése után nemrégiben új élő albummal jelentkeztek, melynek a Live from the Fox Oakland címet adták. Ez az anyag a 12 tagú csapat második dupla Live CD-je (és Blu-Ray DVD), mely a tavaly szeptember 9-én adott az oaklandi koncertet örökíti meg.
Nem meglepő, hogy a zenekar nevét is adó házaspár kerül reflektorfénybe. Derek Trucks zseniális slide futamai a legtöbb dalban előjönnek, de azért nem kell félni az erősebb, torzított, hangsúlyos riffektől sem, akadnak ebből is szépszámmal a lemezen. Nem mehetünk el szó nélkül Susan Tedeschi lélekkel teli éneke mellett sem. Mindig elkápráztat, hogy ez a kishölgy, hogy présel ki magából ilyen vastag énekhangot. Megállhatunk itt mégegy szóra, mert Derek Trucks feleségére gitármunkája mellett nem mehetek el szó nélkül. Gondolhatnánk, hogy az alap ritmusokkal el van, ami részben igaz is, azonban úgy veszem észre, hogy egyre több szerepet kap a gitározás műfajában is. Szép kis lickeket, szólókat hallhatunk tőle is a koncert során.
Szinte várható volt, hogy túlnyomó többségben a Let Me Get By dalai jutnak főszerephez, de azért nem meg kell említenünk olyan feldolgozásokat is, mint Leonard Cohan tollából származó Bird On The Wire, a Miles Davis szerzeményeként híressé vált Ali, vagy épp a fenti videóban látható Derek & The Dominos feldolgozás, a Keep On Growing. Egy más felfogásban hallhajuk ezeket a klasszikusokat, azonban különlegességet adnak az egész lemeznek, melyben egyaránt ott van a blues, a gospel, a soul, a lágy dallamok és az erőteljes, koszos, délies attitűd. Nem is nehéz ezt elhinni, hiszen 12 ember hozza mindezt össze. Improvizatív játék, fúvósok, billentyűsök, vokalisták, ütősök, hajszálpontos, precíz és totálisan élvezhető játéka.
Hogyan is lehetne ezt az anyagot egyben jellemezni? Talán úgy, mint a kedvenc válogatás kazimat, csak élőben előadva. Nagyon stílusosra sikerült, amit úgy nagy általánosságban el lehet mondani a házaspár bármelyik anyagáról.
Tedeschi Trucks Band Live From the Fox Oakland
Don’t Know What It Means Keep On Growing Bird On The Wire Within You, Without You Just As Strange Crying Over You Color Of The Blues These Walls Anyhow Right On Time Leavin’ Trunk Don’t Drift Away I Want More I Pity The Fool Ali Let Me Get By You Ain’t Going Nowhere
Mini kislemezzel jelentkezik a négytagúvá bővült Hoodoo Offenders. A zenekar tagjai a hazai könnyűzenei élet közismert zenészei, akik három éve stoner-art-alternatív rockbandát alapítottak. Két új daluk a szerelem sötét oldalát mutatja be az eddiginél is markánsabb zenével.
Második nagylemezére készül a Hoodoo Offenders, amelynek tagjai régi motorosok a szakmában. A közelmúltban négytagúvá bővült zenekarban jelenleg Olli Tooff basszusgitáros-énekes, Neményi Csaba gitáros, Bátor Gergő gitáros, és Bátor Bence dobos játszik. A banda eddig is stoner-art-altenatív rock stílusban utazott, és saját bevallása szerint feszes, markáns ritmusok, intenzív gitártémák, valamint nem szégyellt dallamok jellemezték. A Hoodoo Offenders zenéje Gergő szólamainak köszönhetően most még gazdagabb, még markánsabb lett.
A készülő nagylemez első két szerzeménye, a Jealousy és az All of You mini EP-n jelenik meg a Music Fashion Kiadó gondozásában.
A Jealousy a szövegíró, az orosz énekes-basszusgitáros, Olli Tooff saját tapasztalatait is tartalmazza: -„A féltékenység, mint egy nő vagy istennő hatást gyakorol rám. A féltékenység manipulálja és kikészíti az embert, sőt szélsőséges esetben akár a gyilkosságig hajszolja a férfit”.
A zene születéséről pedig Bátor Gergő gitáros elmondta: -„A téma alapja már 2015-ben megszületett, de eredetileg sokkal gyorsabb tempóval játszottuk. A próbák során viszont idővel átalakult ebbe a középtempós döngölésbe, ami valahogy sokkal jobban feküdt mindenkinek, és úgy éreztük a dal hangulatát is jobban átadja lassabban játszva. A három hangszer szándékosan van szinte teljes szinkronban, amiből a szóló enged lélegzetvételnyi felengedést. A féltékenység végtére is nem egy kifejezetten kellemes érzés. Remélhetőleg a felvételen is átjön mindez. Úgy érezzük, hogy az élő felvétel ennél a számnál is inkább előny”.
A mini EP másik, címadó dala, az All of You egy egyoldalú szerelem története. „Egy fiú figyelmen kívül hagyja, hogy a lány nem szereti viszont, és továbbra is nyomul rá. A lány végül megunja a zaklatást, és a történet tragikus véget ér, mert a lány megöli a fiút. Békét azonban így sem lel, mert a fiú szerelme olyan erős, hogy a síron túlról szellemként is folytatja a zaklatást” – meséli a dalszövegről Olli Toof.
„A sötét hangulatú dal talán a legösszetettebb szám a Hoodoo repertoárban” – folytatja Bátor Gergő. A gitáros hozzátette: „A dal az elejétől kezdve folyamatosan építkezik, rakosgat, elvesz, és végül kiteljesedik. Szemtelen és nagyon feszes a verze téma, amire bazi jól ül fel a mesteri vokál. A hangulata már a kezdetektől meghatározta a szöveg témáját is, Tooff minden bizonnyal kellő személyes tapasztalattal bír e téren :)” A végeredmény a korábbi várakozásainkat is felülmúlta: „a vokálok elsőként a stúdióban nyíltak ki rendesen. Hangulati hatásként mindenképp a Modest Mouse-t említeném meg, akiknek nagy rajongója vagyok”- foglalta össze Gergő.
A Hoodoo Offenders EP-je már elérhető az ismert online felületeken. A zenekar a második albumát az NKA és a Cseh Tamás Program segítségével itthon rögzítette, a keverés és masterelés pedig ismét Schram Dávid segítségével zajlott, immár Kanadában. A nagylemez tervek szerint áprilisban jelenik meg.
Állandó rovatunk következő „versenyzője” egy olyan újságíró, - minden kétely nélkül állíthatom – zeneszakértő, aki munkáival mindig elkápráztat. Olasz Sándor elhivatottsága, szakmaisága és hozzáállása példaértékű minden olyan delikvensnek, aki a könnyűzenei sajtóban dolgozik. Az ő esetében biztos állíthatjuk, hogy százat valamivel könnyebb lett volna összehozni, mint tízet, de még az sem lett volna elég. Sanyi azonban összehozta a nagy tízest, amit most bemutat nektek.
Tudjuk, a kor nem érdem: állapot. Az idő nem nyomtalanul múlik felettünk, akárhonnan nézzük. Ám, ha elegendő lelki erőt érzünk az élet természetes hozadékainak elfogadásához, a számadás idején arra az eredményre jut(hat)unk, hogy pozitívumai is akadnak az idősödésnek. A magamfajta grafomániás zenebolond (jobb napokon: „zenei újságíró”) pedig (Rockinform, Riff) vezérfonalra fűzheti azokat a CD-ket, LP-ket és kislemezeket, amelyek a maga és környezete (családja) életére, életmódjára hatottak. Mivel a lemezeknek a lejátszóban jobb helyük van, kezdődjék hát a szubjektív (Olasz) diszkó – felvezetése.
Vágtázó Halottkémek: A semmi kapuin dörömbölve (1992)
Igen. Virítanak a polcainkon sorsfordítónak minősíthető lemezek. A VHK korongjai mindenek előtt és felett. Közülük a fenti, alapvetően. Mert mit ér a kamaszodó gyerkőcöknek tiltani a trágárkodást? Nem egyszerűbb elébe menni a „botrányos problémának” és a kezükbe adni egyfajta „csalit”? Hiszen úgyis A hunok csatája fogja meg őket hamarosan, végül a zenekar földöntúli ereje, kisugárzása. A következő lépcsőfok: VHK-koncertlátogatások - a teljes családdal. Személyes ismeretség létrejötte a zenekar tagjaival. Interjú a Rockinform számára az alapító dobos Ipacs Lacival, amelyben a találmányáról és a munkájáról is szót ejtett. Egyetemista korában a fiam épp az ő cégénél ismerhette meg az alkotás, a kutatás-fejlesztés alkotóörömét és a vállalkozás szabályait, a cég működtetésének fortélyait. Ma amellett, hogy oktat a Műszaki Egyetemen, a saját orvostechnikai találmányának gyártását készíti elő, saját vállalkozásban természetesen. A lányom útja nem vezetett ennyire messzire (leszámítva az apróságot, hogy közel egy évtizede Londonban él), de az övét is egyengették itthon anno VHK-hoz kötődő barátok. A lemezről és annak nívójáról – nem visszaélve az Internet terjedelem-adta szabadságával – csak annyit, hogy máig repertoáron tartott nóták is hasítanak rajta.
SzaMaBa: Concealed Sanctuary (1992)
Az újságírás? Naná, hogy a lakóhelyemen, Szentesen kezdődött, az Arató Matyi által indított Életjel fanzinban. A második cikkem kezdetleges tanulmány-féle volt az akkor Törökszentmiklóson élő és alkotó Szabó Sándor gitárosról, akinek (triójával, a SzaMaBa-val) akkoriban jelent meg a második gyári sokszorosítású kazettája. (Azt megelőzően a kvázi szamizdat Jazz Studium mellékleteként váltak hozzáférhetővé a munkái házilag másolt anyagai, ugyanakkor a külföldön kiadott LP-i és egy Cd-je is megvoltak.) A trió vendégei itt: az olasz fuvolás Massimo de Mattia és az akusztikus basszust kezelő Sipos Csaba. Közelebbit sajnos technikai okok miatt nem mondhatok az anyagról: a kazi most szorult kivehetetlenül a magnetofonomba anélkül, hogy egyetlen hangot is hallhattam volna róla.
Annyi azonban bizonyos: Szabó Sándor kiteljesítette a tehetségét. Az akusztikus gitározás világszerte keresett mesterévé vált, és számtalan CD-t készített saját kiadásban. A „szabad idejében” elvégzett hangrestaurátori ténykedése sem jelentéktelen.
Nagy örömömre szolgál, hogy a nyolcvanas évek végén személyesen is megismerhettem őt.
Sonia és a Sápadtarcúak: Bűvös madár (1994)
Hogyan kerültem a Rockinformhoz? Nos, bizonyos csillagok szerencsés együttállása folytán. Az egyik csillag a Graffiti Klub felemelkedése volt Szentesen, amelynek fénykorában valósággal sorban álltak az underground szcéna nagyjai fellépési lehetőségért. A másik „ragyogás” egy szegedi főiskolai lap volt, amely számára Szentesről szállítottunk zenekari interjúkat Rakk Laci barátommal (aki később szintén a Rockinform gárdáját erősítette). Ilyen apropóból kaptam meg a fenti csapat akkor vadi-új kazettáját. Kritikát írtam róla, és nagy merészen elküldtem a Rockinformnak. Leközölték. Később kiderült, hogy a blues hazai szaktekintélye, Nemes Nagy Péter a saját cikkét vonta vissza ezért, amiért máig hálás vagyok neki. Mondván, én olyasmit találtam a zeneanyagban, amit ő nem vett észre: a „latin blues” csíráját. (Ez volt a hármas számú szerencsecsillag.) A zenekarról azt fontos tudni, hogy a hazánkba települt Sonia Zambrano akkoriban Janis Joplin perui reinkarnációjának számított, és hogy Benkő Zsolt is gitározott a Sápadtarcúak között egy időben. A Rockinformmal pedig rendszeressé vált a munkakapcsolat, röpke másfél évtizedig. Itt köteleződött el a sorsom egy máig tartó, reményeim szerint életre szóló hobbival.
Pege: Live (1982)
A vibráló zenei érdeklődésem nem bírt leragadni egyetlen stílusirányzatnál. A jazz irántit Pege Aladár együttesének egyik speciálisnak nevezhető koncertje keltette fel, mivel kb. a Balaton közepén adták 1981. nyarán. A sétahajó Siófokról indult, ahol az elő-nászutunkat éltük. (Az „igazi” baba-várás miatt elmaradt. Fiú lett, ld. az első lemeznél írottakat.) Kit érdekelt jegyváltáskor, hogy zene is szól a hajókázós romantikázás közben és hogy ki az a Pege Aladár? (Akkor még nem tudtam.) Igen ám, de a viszonylagosan szűk fedélzeten lehetetlen volt kivonni magunkat a muzsika hatása alól. Láttuk, amint egyre szélesebb körben ülnek az emberek a színpadnak kinevezett szőnyeg, vagyis a zenekar köré. A zene pedig percről percre érhetőbbé és kedvesebbé vált valahogyan. Mi is odaálltunk a nézők közé. Mire kikötött a hajó, alig maradtak páran, akik nem tették ugyanezt, a kikötés befejezéséig pedig zúgott a vastaps.
A nagybőgős/basszusgitáros fenomén Pege akkor és később is odafigyelt a fiatal tehetségekre, saját zenekarába invitálva az arra érdemeseket. A sétahajón Németh János (tenorszaxofon), (id.) Tornóczki Ferenc (gitár) és Szabó Ferenc (dob) játszott vele. Ez a formáció egy, a Debreceni Dzsessznapokon (meghagyva a borítón látható írásmódot) 1982. júliusában készült felvételekből fél oldalt kapott a koncertlemezen. Nem véletlenül!
The Ex: Hidegen... (kislemez, 1991)
Hiszed-e vagy sem, a magyar népzenét igazából egy holland punkzenekar, (a) The Ex ismertette-szerettette meg velem. De még hogy! (Nagyon.) Nevezetesen úgy, hogy előbb kislemezen, később CD-n rögzítettek egy Muzsikás-korongon megismert népdalt, mégpedig ékes magyar nyelven! Hoppá! (Amiről írni fogok, az egyszerűség kedvéért a kislemez-verzió, a videón azonban a CD-változatot hallhatjátok.) Mi ez, ha nem a magyarok iránti tisztelet felső fokú kifejezése?! És a helyzet fokozódott. Eljöttek Budapestre a legendás pinceklubba, a Tilos az Á-ba, ahol az „előzenekaruk” nem volt más, mint a Muzsikás! A nézőtér heringkonzerv-zsúfoltságúvá vált. A körülöttem állók jelentős többsége nem magyarul beszélt. Nem hittem a szememnek, hogy mennyire bemozdultak/beindultak a Muzsikás játékára! Itt van ez a kincs kéznyújtásnyira (és mennyi hasonló még), én pedig nem ismerem eléggé? Olyan nincs! Sürgősen változtattam a dolgok állásán: a népzenei lemezek gyűjtése a mai napig tartó folyamat nálam. Az ominózus holland kislemez egyik oldalán átlagosnak tekinthető punk-nóta hallható, a másikon – sajátos zenei körítésben – felsejlik a Hidegen fújnak a szelek minden szépsége, felturbózva az énekesnő bájos akcentusával. (Az eredeti verzió érdekessége, hogy be kellett bizonyítania anno a Muzsikásnak, hogy színtiszta népdalról van szó, csakis így kerülhetett lemezre.)
Deti Picasso: Ethnic Experiments (2004)
Visszakereshettem volna a moszkvai Deti Picasso-val való első találkozásom pontos dátumát a Sziget-könyvben. 2003-ban történt vagy 2004-ben, annyi azonban biztos: ez a CD már megvolt akkor. Nos, ez volt az, ami a világzene irányába mozdított el!
A hozzá csomagolt örmény abc máig megvan, a távoli országból származó, apró tasakba zárt fűszernövény azonban elveszett. Csipetnyi Örményország… A zenekart alapító testvérpár akkortájt talált rá Moszkvában!) az identitására: az örmény gyökereikre. A már-már egzotikusan ható népi dallamok és a rock sajátos szintézise az énekesnő karizmatikus előadásmódjával kiegészülve megtette a hatását nálam. Mire a rá következő évben visszalátogattak a Szigetre, felkészültem belőlük: kétoldalas Rockinformos interjú lett az eredmény. És egy életre szóló elköteleződés.
Nem állítom, hogy azóta nem születtek a műfajban némileg erősebb alkotások ennél lemezanyagnál, hazai viszonylatban is, akár. Mégis. Ez a muzsika ma is frissen hat, ma is tüzeket gyújt lelkekben: nem fogott rajta „az elmúlt nyolc év', akarom mondani: tizenhárom.
CPg: cím nélküli bakelit (2000)
Nem. A punkzene nem érintett meg igazából soha. Nem így a CPg. Jogos a kérdés: miért épp ők? Direkt nem a zenéjükről beszélek, mert a történetük alakulásának az emberi vonatkozása fogott meg. Ők voltak az a szegedi banda, amelynek háromnegyedét fejenként két évre bebörtönöztek. (A basszusgitárosuk a „bűntett” idején fiatalkorú volt, ezért úszta meg a zárkát.) Szabadulásuk után kb. tíz évvel dokumentumfilmet forgattak róluk, Pol Pot megye punkjai címmel. A filmhez nem maradt vállalható minőségű korabeli zeneanyag, ezért újra fel kellett venni a dalaikat egy stúdióban. A munka annyira jól sikerült, hogy reaktiválták magukat a hatására. (Lévai Tamás punk-történész így kommentálta a hírt találkozásunkkor: „ez nagyobb, mintha az Illés alakult volna újjá”!) Időben szerezve tudomást a történtekről, én készíthettem velük az újrakezdés utáni első interjút (még mindig a Rockinform számára). A beszélgetés nem erőltetett vidámsággal zajlott, ám tabu-téma nélküli, nyílt és egyenes válaszokat kaptam az összes kérdésemre. Elcsodálkoztam. Lehetséges felállni ekkora trauma után, EMBERNEK maradva? Nos, ha ez is a „punkság” (nem kívánt) hozadéka, akkor én velük érzek, amennyire tőlem telik.
Volt úgy két-három jó éve a zenekarnak. Filmbemutató koncertek sorozata, majd egy egész nap, ami csak róluk szólt az egyik Sziget Fesztivál valamelyik színpadán. Összehoztak egy CD-t, új dalokkal vegyítve a régi nagy nótákat. Az A38-as koncert a dobosuk balesete miatt már nem az eredeti felállásban zajlott le, azzal kezdetét vette az erózió.
Később kiderült: rosszul tudták, mégis Erdős Péter haragudott meg rájuk, azzal indult el az irgalmatlan lavina, aminek következtében a punkzenekarok fülüket-farkukat behúzták – ideig-óráig. Volt ami volt, de a hazai szcénában nálam a CPg máig mindenki felett áll!
Tom Waits: Beautiful Maladies (1998)
Moziba készültem, röpke huszon-évvel ezelőtt. Az Éjszaka a Földön című filmalkotásról annyit tudtam csupán, hogy Tom Waits írta hozzá a főcím-zenét. (Ennyi infó elegendő ajánlólevélnek bizonyult a jegyváltáshoz.) Az akkor tizenhárom-tizennégy éves lányom kijelentette, hogy márpedig elkísér. Tiltakozásnak helye nem lévén, együtt szomorkodtuk és nevettük végig a film taxis történetekre kihegyezett, élesen váltakozó epizódjainak nem gyenge poénjait, ami az egyébként sem laza apa-lánya kapcsolatot összébb kovácsolta. Később, amint DVD-n hozzáférhetővé vált a mű, afféle családi kult-film lett belőle. (Jim Jarmusch: Night On Earth, 1991.)
A filmdal /Good Old World (Walz)/ a nevezett Island Records-válogatáson vált legkönnyebben elérhetővé. A Mester adott korszakának maradandónak dalaiból kaphattunk igen értékes válogatást. Clap Hands, Underground, Cold, Cold Ground, Downtown Train, Time, nem sorolom tovább. Az európai színtéren magasan jegyzett zenész-egyéniségekből álló, magyar-alapú Braindogs (Tom Waits-”hívő” banda) repertoárjával hadd ne hasonlítsam össze a CD anyagát.
Az érdes hangú Tom Waits „kilétéről” annyit: ha összeveted az említett Downtown Train Rod Stewart-féle feldolgozását az eredetivel, azonnal rá fogsz jönni a mélységi és minőségi különbözőségekre. (Mellesleg ő az a művész, akit a legjobban szeretnék élőben látni-hallani. Magánügy, de ha úgyis olyasmiről írtam végeredményben...)
Gastroblues-válogatások (bármelyik a 25 év terméséből)
Bármennyire hihetetlen, a paksi fesztivál a Szigettel egyidős. Infó hiányában a negyediken voltam ott először, aztán egyet vagy kettőt hagytam csak ki a negyedszázad alatt. Előbb Obi barátomra küldtem rá a fesztivál (hiszem, hogy létező) szellemét, aztán a családtagokra is sor került, egyetlen kivétellel. A lányom által odaszervezett 47. születésnapi meglepetés-partinak az emlékét idézve is vég fut a hátamon a hideg, pedig hol van az már! És a zenei felhozatal: se szeri, se száma. Mekkora produkciókat és muzsikus-egyéniségeket láttunk, atyaég! (Bármiféle kiemelésben ott rejlik a szubjektív prioritás veszélye, ezért tekintek el tőle. Vitának pedig nem látom értelmét.) A szervező cég az ott készült élő felvételekkel telt CD-t, majd DVD-t jelentett meg, szinte évente. A legfontosabb azonban az, hogy „vénségünkre” a feleségem sem tudná kihagyni ezt az eseményt. Más, korunk-béli „fiatalokkal” együtt – azzal együtt, hogy vannak emberek, akiket a gasztronómiai körítés, másokat az elsőrendű borkínálat visz Paksra inkább. Bor? Zene? Nő? Nem titok: a három „tényező” együttes jelenléte az igazi!
Anonym Project: Forma-1 és húsleves (2013)
És, ami ordító ziccer kimaradt a sorsfordítás meccsén, ez az ötszámos kislemez az egyikük. Nem hogy a világot nem váltotta meg (ráfért volna, az országra mindenképp), de a zenekart sem vitte előbbre igazából, pedig megdolgozott a zenekar, megérdemelték volna. Vidékiek lévén az országos ismertséget minimum. Hiszen.
„Ezek a fiúk megteremtették végre a darkrock szinte metálra hajazó, hibátlan szintézisét, létrehozva a hónap (év, évtized, nem tudom) legsúlyosabb, egyszersmind legfontosabb kislemezét” - írta egykoron a Riff potál nevesincs önkéntes rabszolgája. Négy év után sem látom be, hogy tévedett volna az illető. Ám egyetlen rosszkor, rossz helyen landolt hajszál, vagy a mázli-faktor hiánya ezt cselekedte velük.
Sorolhatnám a további példákat, ám akikről tudok, ők fájnak nekem a legjobban közülük. Be kell látnom azonban, hogy velük kerekedik ki igazából az efféle történet. Sajnos.
King-Kong az idén már 85. évét tapossa (1933-ban zúzott először a mozivásznon), ennek ellenére egész jól tartja magát. A napokban került a magyar filmszínházak műsorára a Jordan Vogt-Roberts által jegyzett legújabb reboot, amelyben minden képzeletet fölülmúló látványorgia közeppette kedvenc óriásgorillánknak fel kell vennie a harcot egy csomó óriásgyíkkal, és egy-Samuel L. Jackson által zseniálisan alakított- bepöccent vietnámi veteránnal is. Ha esetleg a kedves olvasók felkapták a fejüket, hogy hogy jön ez az old timer rock and roll muzsikákhoz, ezen a ponton kapja meg a választ.
A film ugyanis a vietnami háború időszakában játszódik, és a soundtrack összeállításáért felelős Henry Jackman ki is maxolta az ebben rejlő lehetőségeket.
Akinek bejön az Apokalipszis most, a Szakasz, vagy bármelyik más klasszikus "Vietnam War" film, az tudja, hogy zeneileg mire számíthat: a '60as/'70es évek rockmuzsikái rendszeres visszatérő aláfestői ezeknek az alkotásoknak.
A Kong-Koponya-sziget pedig-egyfajta tiszteletadásként- ezen a trenden nem újított túl sokat- ez pedig , hál' istennek nagyon jót tett a film hangulatának, főleg akkor, ha a néző vintage rock rajongó-mint jómagam.
Megközelítőleg öt percenként hangzanak el a mozi alatt olyan klasszikusok, mint a The Rolling Stones, a Black Sabbath, a The Stooges, vagy épp a Creedance Clearwater Revival.
Szóval, ha szereted a látványos popcorn mozikat, és imádod dzsungel fölött berepülő Huey helikoptereket nézni, miközben dübörög az old time rock, akkor ez a te filmed. Ha csak az előbbi igaz rád, és a korszak muzsikáját nem ismered annyira, akkor is érdemes beülni a moziba, mert akarva akaratlanul egy hibátlan Best Of Vietnam jellegű válogatásban lesz részed, ami a korszak teljes zenei palettáját bemutatja.
Próbálkozunk, próbálkozunk! Bár Szentesen nem egyszerű jó koncerthelyszínt találni és zenekarokkal sem lehet Tiszát-rekeszteni, azért néha ráeszmélnek a helyi kötődésű alakulatok, hogy igenis van egy különleges atmoszférája a szentesi koncerteknek.
Az Angertea, a Sin Of God és a bár szegedi illetőségű, de szentesi frontemberrel felálló, már-már hazajáró Dungaree április 30-án ad koncertet a Delelő Söröző kerthelyiségi színpadán.
Így elöljáróban annyit megemlíthetünk, hogy mind a három csapatnak van, mit bemutatni, hiszen tavaly mindannyian új lemezzel rukkoltak elő.
Az Angertea 2016-ban már ötödik albumával jelentkezett, mely a Snakes In Blossom címet kapta, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy világszínvonalú anyag lett. Kaptak is elismerést a srácok kül- és belföldön egyaránt. Pályájuk még 20 év után is felfelé ível, és hatalmas pacsi, hogy kitartanak Szentes mellett!
A Dungaree 2014-ben villámcsapás szerűen „rockolta” magát a hazai underground zenei színtér elitjébe. Nem is csoda, két óriási kislemezzel mutatták meg magukat, majd tavaly jött a Bipolar World című debütáló nagylemez. A srácok már lenyomták a lemezbemutató turnét és most is szorgosan munkálkodnak, de azért belefér egy mindig őrületes szentesi páré.
A Sin Of God "Aenigmata" lemeze bekerült a 2016-os év legjobb albumai közé a HangSúly Zenei Díj szavazásán, további kiváló hazai alkotásokkal egyetemben (Köztük a fent említett Angertea is ott volt). A lemezről elismerően írtak külföldi zenei szaklapok és itthon is előrébb léptek a srácok azon a bizonyos ranglétrán. Számos országban megmutatták az új lemezt sikeres zenekarokkal adtak koncerteket, most hazai terepen is szétzúzhatják az agyunkat.
Információk a koncertről:
Időpont: 2017. április 30. Helyszín: Delelő Söröző Behopp: FREE
Végre Magyarországon is bemutatkozik az utóbbi évek egyik legjobb brit blues-rock zenekara, a KING KING! Három nagysikerű stúdióalbummal a tarsolyában, március 22-én lép fel a kiváló gitáros/énekes Alan Nimmo vezette zenekar a budapesti A38 Hajón.
A KING KING formáció nyolc évvel ezelőtt tulajdonképpen a Nimmo Brothers mellék-projectjeként indult, Alan a zenésztársával, Lindsey Coulsonnal alapította. A név történetéről Alan azt mesélte, hogy volt egy ilyen nevű klub Los Angelesben, ami leégett. Egyébként Alan Nimmo kedvenc zenekarának a The Red Devils-nek is volt egy ilyen című lemeze és hát asszociációnak is jónak találták a blues királyok, B. B., Albert és Freddie King neve után.
2011-ben jelent meg a bemutatkozó lemezük Take My Hand címmel. Óriási sikert értek el vele a közönségnél és a szakmában egyaránt, amit bizonyít, hogy a 2012-es British Blues Awards gáláján ők vitték haza a legjobb blues zenekarnak járó trófeát, valamint a lemezükkel is nyertek. Az ezt követő két albumukkal is tartani tudták a helyes irányt és szinte minden évben tartoltak a brit blues-rock díjkiosztókon. 2016 októberében megjelent dupla koncertlemezükkel tökéletesen foglalják össze az eddig megtett utat, és megérdemelten zsebelték be az újabb trófeákat, a szinte ’best of’ lemeznek is beillő kiváló élő anyaggal.
Kis szerencsével sikerült egy dátumot elcsípnünk az igen sűrű tavaszi KING KING turnéban, így végre a hazai közönség is élvezheti majd élőben a '70-es évek rockzenéjéből (is) táplálkozó dallamos blues-rock dalokat, Alan Nimmo remek hangjával és kiváló gitárjátékával megfűszerezve. A hatások és tradíciók tisztelete mellett így kell szólnia napjainkban egy blues-rock zenekarnak!
A budapesti koncertet a szintén brit ZEALS nyitja majd, melynek zenekarvezető frontembere ismerős lehet majd sokaknak, hiszen az énekes/gitáros Harrisen Larner-Main az utóbbi öt évben szinte hazajár az A38 Hajóra, hogy részt vegyen a már hagyományos Nemzetközi Gary Moore Emlékesteken.
KING KING DISZKOGRÁFIA:
- Take My Hand (2011) - Standing In The Shadows (2013) - Reaching For The Light (2015) - King King Live (2016)
KING KING:
Alan Nimmo – gitár/ének Bob Fridzema – billentyűs hangszerek/vokál Lindsay Coulson – basszusgitár Wayne Proctor – dob/vokál
Állandó rovatunk következő „versenyzője” egy olyan újságíró, - minden kétely nélkül állíthatom – zeneszakértő, aki munkáival mindig elkápráztat. Olasz Sándor elhivatottsága, szakmaisága és hozzáállása példaértékű minden olyan delikvensnek, aki a könnyűzenei sajtóban dolgozik. Az ő esetében biztos állíthatjuk, hogy százat valamivel könnyebb lett volna összehozni, mint tízet, de még az sem lett volna elég. Sanyi azonban összehozta a nagy tízest, amit most bemutat nektek.
