Június 1-én és 2-án a fővárosi Dürer Kert  adott otthont a Nyárköszöntő Jazz Fesztiválnak. Az esemény két kiemelt fellépője az izlandi jazz-funk zenekar, a Mezzoforte, valamint az amerikai jazz gitáros, Paul Brown volt. Szentes szempontjából is jelentős volt az esemény, hiszen az amerikai művész meghívására Kertész Ákos ütőhangszeres művész dobolt a koncerten. A felejthetetlen élményt velünk is megosztotta.

Mindenekelőtt gratulálunk ehhez a kollaborációhoz! Hogy mutatnád be Paul Brownt annak, aki kevésbé jártas a jazz világában?

Paul Brown los angeles-i születésű kétszeres Grammy-díjas gitáros, producer és dalszerző. Az egyik legfontosabb információ vele kapcsolatban, hogy a szülei – mind az édesanyja, mind az édesapja – Elvis Presley és Aretha Franklin zenekarában zenéltek. Ebből adódóan nagyon korán szoros kapcsolatba került a zenével, a zenéléssel, és ha jól tudom, Arethaval zenéltek is együtt. A mai napig olyan hatalmasságokkal dolgozik, vagy dolgozott, mint Quincy Jones George Benson, vagy Al Jarreau.

Hogy kerültél rá Paul Brown „radarjára”?

Ez számomra is érthetetlen. Az utóbbi években sok ilyen ajándékot kaptam a sorstól, hiszen óriási szakmai elismerés számomra, hogy Al Di Meolával, Mike Sternnel, vagy Trilok Gurtuval oszthattam meg a színpadot. Pár hónappal ezelőtt kaptam egy telefonhívást menedzser barátomtól, Farkas Zolitól, aki úgy kezdte a beszélgetést, hogy megengedem-e neki, hogy bearanyozza a napom. Én pedig mondtam, hogy erre tisztelettel felkérném! Akkor még csak annyit árult el, hogy a Nyárköszöntő Jazz Fesztivál egyik headliner fellépője lesz Paul Brown. Én már ennek is nagyon örültem. Aztán jött csak az igazi meglepetés, hiszen Zoli azt is elmondta, hogy Paul megnézett engem különböző internetes videómegosztókon és fórumokon, és úgy fogalmazott, hogy leginkább Vinnie Colaiuta jut eszébe a játékomról. Szerintem sosem kaptam még életemben ekkora elismerést, már csak azért is, mert Vinnie az egyik példaképem.

És ráértél június 1-én?

Mondtam, hogy nem tudom, meg kell néznem a naptáram! (nevet).

A viccet félretéve. Nem csak Paul volt az egyetlen világsztár ebben a csapatban.

Igen, ez egyfajta hab volt a tortán, hogy az izlandi Jóhann Ásmundssonnal közösen alkottuk a ritmusszekciót, ami minden kétséget kizáróan életem egyik legnagyobb élménye. Egyébként nagyon kiváló zenekar verbuválódott össze, Koós-Hutás Áron trombitált, aki a Djabeban is sokszor feltűnik, Herold Péter szaxofonos, a billentyűkön pedig egyik hazai kedvencem ifj. Cséry Zoli működött közre. Nyugodtan mondhatom, hogy egy igazi supergroup lépett színpadra.

Mi jellemezte a dalokat?

Paul dalait játszottuk, és ami rendhagyóvá tette a koncertet, hogy hamarosan megjelenik egyik új lemeze, amit mi már 70 százalékban bemutattunk itthon. Ezeket a dalokat sehol sem adta elő, csak Budapesten. A felkonfban Farkas Zoli úgy is jellemezte az eseményt, hogy azon ritka alkalmak egyike ez, amikor Magyarország beelőzi Amerikát. Érdekes dalokat ír, aki ismeri a zenéjét, az tudja, hogy ő ilyen igazi lassúkezű zenész, nem siet sehová. Elképesztő bölcsesség szűrődik a gitárjából. Tipikusan a kevesebb több elvet követi.

Hogy zajlott a felkészülés?

– Rengeteget készültem. Azt a fent említett „keveset” is úgy kellett odatennem, hogy 110 százalékon legyek. Megkaptam minden hangzóanyagot, kottát… Ez nagyon sokat segített, hiszen a jegyzetelést egyből átugrottuk. A dalok struktúráját hamar elsajátítja az ember, viszont sok hangszerelt rész van a zenéjében, több olyan dinamikai ív, amit többszöri hallgatás után tudod úgy eldobolni, hogy biztos alapot nyújts ennek a zenének. Közel egy hónapig készültem itthon, majd egy 4 órás próba volt a koncert előtt.

Paul sokszor gyűjt maga köré session-zenészeket? Hiszen itt is a magyar elit adta a zenekar magját.

Sokat játszik session-zenészekkel. Ez az Egyesült Államokban egyébként teljesen bevett dolog, talán itt Magyarországon szokatlan. A mi zenei kultúránkból ezek a session-ök, és ebből kiindulva a jamsession-ök is kimaradnak. Sajnos. Sokat járok Angliába, ahol szintén nagyon bevett a jammelés. Megvannak a jam napok, és gyűlnek a kocsmákban a különböző zenész arcok és közösen játszanak. El tudnám ezt viselni itthon is. 

Lesz folytatása ennek az együttműködésnek?

Nagyon meglepő volt számomra – már-már zavarba ejtő – hogy Paul a koncertet követően odajött hozzám, és azt mondta, hogy nagyon szeretné, ha kimennék Los Angelesbe, és tudnánk együtt dolgozni. Azt hiszem, hogy ekkora szakmai elismerést sosem kaptam. A mai napig próbálom megemészteni ezt az infót. Paullal próbálok kapcsolatban maradni és keressük a lehetőségét annak, hogy Los Angelesben is megmutatkozzak, mint muzsikus.