1984. december 13-án az ausztráliai Sydneyben adott koncertet az abban az évben újjáalakult és megint sikert sikerre halmozó Deep Purple. Ám a közönségnek nem csupán az jelentett ezúttal életre szóló élményt, hogy ismét a Blackmore, Gillan, Glover, Lord és Paice alkotta felállásban láthatja és hallhatja a zenekart, hanem egy nagyon különleges vendég jelenléte is, aki nem más volt, mint George Harrison. Az ominózus estén ráadásul egy rendkívül mókás öltözői fotó is készült a hard rockkerekkel mulató ex-gomabafejűről.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóink kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
A Beatles egykori gitárosa ekkor már hosszú ideje igen jó barátságot ápolt a Deep Purple két tagjával, Jon Lord billentyűssel és Ian Paice dobossal, akik mellesleg később a szomszédjai lettek. Harrison épp Ausztráliában vakációzott az 1984-es koncert napján, és olyannyira ellazult, hogy szívesen színpadra lépett hard rocker barátaival egy dal erejéig: Little Richard 1957-es slágerét, a Lucille-t adták elő 8 percen át jammelve. Természetesen a fanyar brit humor megnyilvánulásával sem maradtak adósak a fiúk: George-ot nem a saját nevén konferálta fel Ian Gillan énekes, hanem „a liverpooli Arnold Grove”-ként: Arnold Grove annak az utcának a neve, ahol a Beatles legendás tagja gyerekkorában lakott.
A vidám együtt-muzsikálást még vidámabb öltözői iszogatás követte, amelynek során Harrison felvetette, hogy szívesen csináltatna magáról közös fotót a zenekarral. Ian Gillan ekkor már a zuhany alatt állt, de a hírre azonnal hagyta a fenébe a tisztálkodást, és a farkára egy sportzoknit húzva, „redhotcsilis” módon örökíttette meg magát George társaságában.
Öltözői ökörködés: Jon Lord, George Harrison, Ian Gillan és egy ismeretlen
Jon Lord a 60-as években ismerkedett meg Harrisonnal, amikor az már nagyon híres volt, ő viszont még csak egy feltörekvő zenész. Így emlékezett barátjára egy tévéinterjúban, amelyet egy másik jó barátja, Rick Wakeman, a Yes billentyűse készített vele:
A londoni Apple butikban találkoztam vele először, amelynek a Beatles tagjai voltak a tulajdonosai. George annyit mondott, hogy „úgy nézel ki, mint én”, mire a lehető legbénább válaszok egyikét nyögtem ki: „Sajnálom.” Ezzel kezdődött a barátságunk… Nagyon közel álltunk egymáshoz, csodálatos ember volt és fantasztikus zenész. John és Paul mellett nem tudott kiteljesedni, viszont már az első szólóalbumán bebizonyította, hogy ugyanakkor géniusz, mint ők.
Ian Gillan, Ritchie Blackmore és George Harrison akcióban
Lord és Harrison többször is zenéltek együtt az 1984-es Deep Purple incidens előtt: 1971-ben mindketten vendégeskedtek az Ashton, Gardner & Dyke második albumán, 1982-ben pedig Lord felbukkant Harrison Gone Troppo című szólólemezén. 1985-ben egy Harrison által finanszírozott vígjátékban, a Water-ben (amelyben Michael Caine egy amerikai nagyvállalatot akadályoz meg abban, hogy rátegye a kezét egy apró sziget földmélyi ásványvíz-készletére) a Beatles gitárosa, Jon Lord, Ringo Starr és Eric Clapton alakította a dalos kedvű komcsi gerillák kísérőzenekarát. Ráadásul Lord még Harrison 2002-es utolsó anyagán, a poszthumusz megjelent Brainwashed-on is szerepelt.
George Harrison és Eric Clapton a Water című film gerilláival
Ian Paice szintén futott pár kört Harrisonnal, akinek három szólószerzeményében dobolt, köztük az 1989-es Cheer Down-ban, amely a Halálos fegyver 2. betétdala, valamint Jim Capaldi (a Traffic dobosa) 2001-es albumán (Living On The Outside) együtt bukkantak fel az Anna, Julia című számban. Hab a tortán: Lord, Paice és Harrison zenészbarátaikkal Pishill Artists néven néha felléptek Henley-on-Thames város kocsmáiban, főleg improvizációkkal szórakoztatva az egybegyűlteket.
