Duck and Cover címmel mutatta be pár hete debütáló albumát a budapesti Turn Signals. Iliás Ádámék nem fukarkodtak a jó ötletekkel, aminek meg is lett az eredménye, egy totálisan élvezhető komplex anyagot publikáltak.
Miután először hallgattam meg a lemezt, valami olyasmit tudtam megfogalmazni, hogy ez cucc olyan, amelybe beletaposták az összes szigetországi nagyágyút, az egészet jól összekeverték, majd megszórták a Black Rebel Motorcycle Club tökösségének fűszerével. Ehhez így többszöri hallgatás után is tartom magam.
Ha egy díjkiosztón lennénk, mondhatnám, hogy a Caught On Stream-ért és a Take a Ride-ért – ami egyébként az első EP címadó dala – Rögtön adnék a srácoknak egy Peter Hayes-díjat. A Hunter pedig szinte kiállt egy Dave Gahan-díjért. Nah de komolyra fordítva a szót! A lemez mind a 11 dalában van valami különleges, ami magával ragadja a hallgatót. A fent említett hatások teljesen érezhetők, de az egész hátterében kemény, precíz munka áll ez kétségtelen. Kiemelt figyelmet fordítottam a hangzásra, ami szerintem nagyon korrekt lett. A feszes dobok mellett a két gitár ott élénk, ahol kell, máshol meg épp annyira visszafogott, amennyire azt a zene megkívánja. A lemezen Szabó Szebasztián, a Miracle Sound munkatársa végezte az utómunkálatokat. Szebi hangmérnöki tehetségét volt alkalmam megtapasztalni, továbbra is fejet hajtok előtte, kiváló munkát végzett.
Ajánlom mindenkinek, hogy vigyázzon ezzel a lemezzel. Nekem napokig szüntelen ott pörgött a Rainy dallamos refrénje a fejemben, nem szabadultam a Too Good mocskos riffjétől, és lebilincselt a Shine zúzós átvezetője, amire legszívesebben szétrúgna valamit az ember. A címadó Duck and Cover tempójában van az ereje, ami szinte kívánja, hogy bólogass rá, mint egy Paprikajancsi. Az Idler esetében pedig egyszerűen nem tudom nem megemlíteni, Bob Dylan hatásait. Nagyon hangulatos darab lett. Összességében mit is mondhatnék. Brit gitárzene. Nyakam rá, hogy aki ezt a zenei világot követi, azt egyenesen elkápráztatja a Duck and Cover, de úgy vélem, a rockzene bármelyik vonalában mozgó egyénnek ajánlott a cucc, már csak azért mert hazai! És ez jó, hogy van egy Turn Signalsunk!
A csapat legközelebb a I'm with the Monkey és Kedveskovács csapatával ad koncertet június 24-én, a Dürer Kertben. Esemény itt!
Turn Signals
Illiás Ádám (ének, basszusgitár) Révész Tamás (dobok) Kalocsai Balázs (gitár, háttérvokál)
Elhajtott a sötétbe. Már nem látjuk a reflektorfényben Gregg Allmant, az Allman Brothers Band alapítóját, a southern-rock műfaj megalapítóinak egyik oszlopát. A Midnight Ridert tegnap, május 27-én veszítettük el.
Az első híresztelések szerint a zenész szívinfarktusban hunyt el, akire felesége talált rá savannah-i otthonában, máshol azt írják, békés körülmények között érte a halál. Allmanről nem mondhatjuk, hogy az utóbbi időben kicsattogott volna az egészségtől. 2010-ben például sürgős májátültetésen esett át, de pár hete már a hospice is szóba került nála. Az utóbbi időszakban is sorra mondta le a koncerteket egészségügyi problémái miatt. Erről nem szeretnénk többet elmondani, hiszen ezt bárki megtalálja a neten, inkább igazi OT-s módon búcsúznánk tőle
The Allman Joy
A hatvanas évek elején az Allman Joy volt Gregg és testvére, Duane első komoly bandája. Nagy mérföldöveket nem kell feljegyezni ebből az időszakból, de hallhatjuk honnan is indult a legendás testvérpár. A zenét talán egyfajta középútként lehetne jellemezni, a beat és a southern rock között.
Hour Glass
A The Allman Joy után a Hour Glass következett szintén a gitáros tesóval. Két év, két Liberty Records anyag. A zenekar mellesleg a fent említett floridai Allman Joy és az alabamai Men (szintén southern rock csapat) tagjaiból verbuválódott. A komolyságot az is mutatja, hogy miután Los Angelesbe költöztek, a The Doors és a Buffalo Springfield előtt is nyitottak. A két lemez ellenére a zenekar ritkán játszotta a kiadott dalokat a koncerteken, inkább Yardbirds és Otis Redding feldolgozásokat toltak. Később otthagyták LA-t és a legendás alabamai FAME Studiosban vettek fel maroknyi dalt, melynek kiadását a kiadó megtagadta. Így a csapat szétzülledt. Az Allman tesók visszamentek Floridába és megalapult az Allman Brothers Band
Allman Brothers Band
A rocktörténelem talán legcsodásabb évében, 1969-ben Duane Allman, Gregg Allman, Dickey Betts, Berry Oakley, Butch Trucks megalapítják a 2014-ig működő zenekart. Augusztusban megkezdődnek a self titled lemez munkálatai, novemberben meg is érkezik az album, ami nem nagyon nyerte el a közönség szimpátiáját. Amerikai 200-as lista 188. helye volt a legjobb pozíciója.
Szűk egy évre rá jött a folytatás, az Idlewild South. A sajtó a siker felé tett hatalmas lépésként jellemezte az albumot. Jött is utána a máig ikonikus Live at Filmore East, valamint a 72-es Eat a Peach. A zenekar 2014-es feloszlásáig a banda vezetője, frontembere, énekese és billentyűse, gitárosa volt Gregg. Ez idő alatt olyan zenészekkel játszott együtt, és készített lemezeket, mint Warren Haynes, Derek Trucks, vagy Johnny Neel.
Gregg Allman Band
Avagy Gregg Allman & friends. ’73-ban jött a debütáló szólólemez, az aranyfokozatig jutó Laid Back, és egyből egy live anyag, mely a The Gregg Allman Tour címet kapta. A 77-es Playin' Up a Storm-ot egy Cher-rel közös album Two the Hard Way-t követte. Tíz év szünet után a nyolcvanas évek végén az I’m No Angel hozott új színt a zenéjébe. Bár a lemez 500.000 eladott példánnyal aranylemez lett és a Billboard-on is Top30-ba került sokan mégsem szimpatizáltak az anyaggal, és a sajtóban sem kapott jó kritikát. Nagy sikert aratott 2011-es visszatérő szólólemeze, a Low Country Blues, melyen Muddy Waters, B.B. King és Otis Rush feldolgozások is hallhatók.
A legendás Gregg Allman a maga volt a southern rock. Billentyűjátéka, karakteres hangja előadásai a 2000-es években is hozták a 60-as hetvenes évek hangulatát. Útmutató és örök példakép lehet a műfaj követőinek. A világ ismét egy ikonnal lett szegényebb.
Ritkán van aktualitása egy Sorsfordító korongok összeállításnak, ez a rész azonban egy nagyon szomorú esethez is köthető. Pintér Miki, a Grungery alapító újságírója mesél életének meghatározó lemezeiről, melyekben a nemrégiben elveszített Chris Cornellnek is meghatározó szerepe volt/van. Véleményem szerint Miki a hazai könnyűzenei újságírás kiemelkedő alakja. Elhivatottsága, precizitása példaértékű, öröm számomra, hogy elfogadta felkérésünket.
A héten jelent meg a csak csajokból álló punk csapat, a Plüssnapalm egyik új dala, a Zukerberg - Igen, mi meg jól megírjuk a Facebookra :D –. Egy vérbeli punk nóta lett napjainkat egyik leginkább felölelő közegéről, problémájáról.
Az egész dolog a márciusi Dürer Kertes C.A.F.B. bulinál kezdődött, amin Újvári Ági, a Plüssnapalm basszerosa is ott volt. Történetesen, ő a C.A.F.B. dobosa, Urbán Laca barátnője. A Backstage-ben vetette fel Gregnek, hogy nem készítenének-e közös dalt. Greget pedig nem kellett kétszer kérni.
"Megegyeztünk, hogy felvesszük a dalt és én állítom össze az egészet, mint producer. Ehelyett másnap csörgött telefonom es Urbán Laca szólt a telefonba:” Gabi te, az Ági akar veled beszélni”. Ez nem beszélgetés volt, hanem az Ági körülbelül kijelentette, hogy én fogom énekelni a dal második verzéjét. (na most erre mit mondjak? :D). Szóval, hogy kinek ötlete volt? Senkié. Ágika kedves rám parancsolt. En meg örömmel neki is álltam a dalnak, aminek felvételei során végül az egy verzéből a dal teljes egészének háttér-éneke és a gitárok egy része lett. A felvételeknél amúgy a Sledgeback cuccainak egy részét használtuk. A csajok ének témáit Süti, a C.A.F.B. basszerosa vette fel, az enyémet Zena itt Seattle-ben aki előzőleg a Sledgeback anyagain is ügyködött" – Tudtuk meg Gregtől.
Greg hozzátette, büszke a dalra. Úgy véli, nem jó szólógitáros, de egy elfogadható szólót készített a Zukerberghez. – Abszolút Greg! (- a szerk! :D)
"Nekem nagyon megtisztelő, hogy felkértek a lányok. A múltban segítgettem más zenekaroknak, de ennyire nem folytam bele bandák munkáiba, mint külsős. Szerintem nagyon jó az anyag és a C.A.F.B. lemez után talán összehozunk egy másik koprodukciót is". – zárta a beszélgetést a zenész.
A Trousers és az Amberjack zenekarok adnak koncertet május 31-én az ELLÁTÓházban Budapesten. Mindkét együttes a hazai rockzenei színtér stabil csapata és folyamatosan újabb és újabb aktualitásokkal jelentkeznek.
A Trousers idei éve a koncertezéssel telt, hazai fellépések mellett nemrégiben tértek haza egy német-szlovák turnéról, mindezek mellett pár hónapja jelent meg a zenekar legutóbbi, live videója a westernhősök inspirálta Gunslinger című dalhoz, mely a 2015-ös Mother Of Illusion lemezen hallható. Az sem titok, hogy az imént említett lemez folytatásán munkálkodik a nemrégiben Cs. Szabó Zoltán távozása után Gulyás Antallal kiegészülő csapat. Az új album előreláthatóan ősszel jelenik meg. A Trousers dalaiban keverednek a 60-as, 70-es évek hard rock, blues-rock (Led Zeppelin, AC/DC, Rolling Stones), valamint a 2000-es években népszerűvé vált garázsrock együttesek (Hellacopters, Hives, Gluecifer) zenei elemei.
Az Amberjack-es srácok frissen mutatták be debütáló nagylemezüket, a Stormot, mely igen pozitív kritikákat kapott a hazai könnyűzenei sajtótól. A tagok eltérő zenei múltjának, és ízlésének köszönhetően olyan dalok születtek, amelyekhez hasonlót igen ritkán, vagy egyáltalán nem hallani magyar zenekartól. A most megjelent album hűen tükrözi ezt a változatos zenei világot, kilenc szenvedélyes és sodró lendületű dal formájában. A lemezen az Amberjack tagjain (Láng Vince - ének, Nagy Márk - gitár, Remete Marcell - gitár, Németh Csaba - basszusgitár, Haraszti Ádám - dob) kívül Budai Benjámin (billentyűs hangszerek) és Pákai Petra (vokál) is közreműködik.
Magyarország a fesztiválok országa, és az egyik legkülönlegesebb közülük bizony a Nemzetközi Gasztroblues Fesztivál, hiszen tegyük kezünket a szívünkre! Mit szeretünk még igazán a zenén kívül? Úgy van! Jókat enni és inni. Nos, ezt júliusban Pakson megtehetjük, hiszen immáron jubileumi 25. alkalommal rendezik meg a külföldi zenei világsztárokat is felvonultató eseményt. Gárdai Ádám szervezővel beszélgettünk.
OTRNR: - Szia Ádám! Az első kérdéshez egy kis múltidézés szükséges. Milyen céllal indítottátok el anno a Nemzetközi Gasztroblues Fesztivált? Mi jellemezte akkoriban az eseményt?
A fesztiválunk szlogenje: A legjobb zene sem élvezhető száraz torokkal és korgó gyomorral. Tulajdonképpen ebben a mondatban található kulcsszavak köré épül a fesztiválprogramok jelentős része.
Az idei évben lesz a 25. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál, de az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Az esemény egyik helyszínének helyt adó klub már 30 éve nyitott, ahol a fesztivál logójában is szereplő blues, jazz, rock zenét próbáltuk népszerűsíteni Pakson, ami nem volt mindennapi ebben a kisvárosban. Ezekben az években adtuk ki a Mini együttes fennállásának 25 éves évfordulójára készített CD-t és itt alakult meg illetve vette fel első hanganyagát a Magyar Atom együttes Tátrai Tiborral, Solti Jánossal, Tóth János Rudolffal és Zsoldos Tamással. Szép lassan közkedvelt lett a klub és kinőtte kereteit, ezért az alapító és máig főszervező Gárdai György úgy gondolta érdemes már egy több napos kulturális eseményt szervezni. Akkor már Pakson több éve szünetelő halászléfőző versenyeket is újraélesztette, és már ekkor érkezett külföldről zenekar. A kezdetekben még kissé bonyolult, a külföldiek által megjegyezhetetlen Nemzetközi Blues, Jazz, Rock és Gasztronómiai Fesztivál elnevezés helyébe lépett a Gastroblues szóösszevonás. A két napos rendezvény azóta egy hetes, öt helyszínen megjelenő és 50 koncertet magában foglaló esemény lett, nagyszabású főzőversennyel, templomi akusztikus koncertekkel, borbarát találkozóval, kispályás fesztiválfocival. Kiemelném, hogy a fesztivál szervezői fontosnak tartják a szomszédos országokban élő magyarokkal való kapcsolattartást, így már hosszú évek óta vendégeink a Paks testvérvárosaiban élő barátaink (Galánta – Felvidék, Visk – Kárpátalja, Kézdivásárhely – Erdély). Paks, Galánta városával például a 6. fesztivál alkalmával kötötte a testvérvárosi szerződést.
A fesztivál kiváló hangulatát azonban mindenképp az egymáshoz, szinte testvéri barátsággal forduló közönség biztosítja. Hosszú távú barátságok, házasságok születtek itt az esemény alatt. Fő támogatóinknak, Paks Város Önkormányzatának és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. szponzorálása nélkül azonban ez a folyamatos fejlődés nem jöhetett volna létre.
OTRNR: - Ha valaki még nem járt az eseményen hogyan mutatnád be neki?
A Gastroblues Fesztivál egy olyan családi, baráti jellegű rendezvény, amelynek szervezői a megszokottól eltérő, igényes zenei műfajokat engedik színpadra, emellett gasztronómiai élményeket is nyújt és a fő ereje a közönség közötti több évtizedes barátság, akik szívesen fogadnak be új családtagokat. A szervezők jelentős összeget ajánlanak fel jótékony célokra, ennek eredménye a kárpátaljai Visk magyar nyelvű óvodájának megépülése, ahova 300 magyar kisgyermek jár 2016. decembere óta. A koncertek nagy részét hangban és képben is rögzítjük, melynek válogatását, minden év decemberében DVD formájában megjelentetjük és egy nagyszabású egész estés Lemezbemutató koncert alkalmával mutatjuk be. Így a hazai blueslemez kiadás közel felét mi jegyezzük, az eddigi majd 70 lemezzel.
OTRNR: - Egy fesztivál életében mindig fontos, hogy tudj újat mutatni a közönségnek, ha visszaemlékszel, milyen fontos mérföldköveket említenél?
A 6. fesztivál újdonságai közé tartozott az Első Magyar Borbarát Találkozó megszervezése, valamint az, hogy a fesztivál közönsége ekkor láthatott először igazi sztárzenekart és előadást a Spencer Davis Grouptól.
A fesztivál jelentős és különleges eseménye a templomi koncert, mely két éve a Makovecz Imre által tervezett Szentlélek templomból az evangélikus templomba költözött. E zenei program során nagyrészt akusztikus komoly- és könnyűzenét hallgathat a közönség a szombat délelőtti órákban. Ezt a kísérőrendezvényt már az 5. fesztivál óta szervezzük.
A 17. fesztivál főzőversenyén új magyar rekord született a borral készült ételek kategóriában, ahol 149 fajta boros ételt mutattak be a zsűrinek.
A 19. fesztiválon egy hét alatt több, mint húsz borász (közöttük hat paksi) mutatta be borait.
A 20. fesztivál templomi koncertjeinek és a jótékonysági főzőverseny bevételéből (több, mint egy tonna húsból főztek a csapatok) megvásárolták a viski magyar óvoda tetőcserepét.
évben beléptünk az Európai Blues Unióba, mely egy fesztiválokat, zenészeket, médiumokat összefogó egyesület brüsszeli székhellyel. Így kapcsolatainkat tovább bővíthettük.
A kitartó szervezőmunka és támogatóink segítsége meghozta az eredményeket, így a szakma és a közvetlen környezetünk is elismerte tevékenységünket. Így már 2002-ben, az Unger Károly vezette Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség magyar gasztronómiáért végzett munkáért elismerő oklevelet és emlékérmet adott át. 2003. október 23-án Paks Város Képviselőtestülete Pro Urbe Emlékérmet adott át a főszervezőnek. 2012. novemberében Tolna megyei Príma-díjban részesült az alapító. 2016. január 22-én a Kultúra Napja alkalmából „A Tolna megyei művészetért” plakettet és emléklapot nyújtott át az alapító három civil szervezet. 2015 júliusában a Tolna Megyei Értéktár Bizottság felvette a rendezvényt a Tolna Megyei Értéktárba, ennek következményeként a Hungarikum.hu oldalon, mint Nemzeti Érték szerepel a fesztivál.
Paksot napjainkban nem csak a jó borairól, halászlevéről és a mindent meghatározó atomerőműről ismerik, hanem a sajtó és az idelátogató vendégek szerint elnyerte a blues fővárosa címet is.
OTRNR: - Milyen különlegességekkel készültök az idei kerek évfordulón?
A 2017-es évben jubileumok sokasága következik történetünkben sorra kerül a 25. fesztivál, 30 éve indult a Gastroblues Klub és minden jel szerint a 70. Gastroblues lemez kiadványt is kézbe adhatjuk.
Az idei fesztiválon a megszokott zenei és gasztronómiai események mellett, zenei kurzusoknak is lehetőséget adunk. A fesztivál fellépőinek egy része előadásokat tart a helyi alapfokú művészeti iskolában. Ezen kívül teljesítménytúrával is bővítjük a sportprogramokat, ezzel bővítve a fesztivál vendégkörét. A jubileum alkalmából CD-ket, DVD-ket és könyvet tartalmazó díszdobozos kiadványt készítünk.
OTRNR: - A blues és jazz zene hatalmas ikonjai is felléptek már a fesztiválon, mégis ha egyet kellene kiemelned, melyiket mondanád, mint legemlékezetesebb felvonást?
Nagyon nehéz a megközelítőleg ezer koncert közül egy formációt kiemelni, de talán a legnagyobb sikere a több, mit 60 millió lemezt eladott Jethro Tull együttesnek volt. Ekkor fesztiválunk kiemelt regionális társprogramja lehetett a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozatnak. A fesztivál záróakkordjaként megrendezett eseményt Páva Zsolt Pécs polgármestere nyitotta meg.
OTRNR: - Egy fesztivál története címmel vándorkiállítást is indítottatok. Mit kell tudnunk erről?
A 15 állomásosra tervezett Kárpát-medencei Gastroblues Vándorkiállítás a jubileum alkalmából kerül megrendezésre és elsősorban azokra a helyekre látogat el, ahonnan a legtöbben érkeznek a rendezvényünkre, illetve ahol szoros kapcsolatunk alakult ki a hosszú évek alatt. Ezen kívül a magyarok lakta testvérvárosainkban is megjelenünk, itt nagy szeretettel fogadnak minket. Ezeken az alkalmakon nem csak a fesztivál történetét mutatjuk be különböző képekkel, leírásokkal, hanem Paks városról, a testvérvárosokról, a fesztiválhelyszínekről is nyújtunk információkat. A legtöbb esetben zenei produkció és gasztronómiai élmény is kíséri ezeket a kiállításokat. A legnagyobb ilyen vándorkiállítás a 25. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál előtt egy hónappal (2017. június 2.) a budapesti Magyarság Házában, a Nemzeti Összetartozás Napja programsorozaton belül valósul meg, ahol szabadtéri koncertekkel is várjuk a látogatókat.
OTRNR: - Mondhatjuk, hogy manapság nem tartozik a legnépszerűbb műfajok közé a blues és a jazz. Hogy látod ezt, illetve számodra mit jelentenek ezek a műfajok?
A fenti megállapítással egyetértek, bár a bluest még mindig a legnépszerűbb népzenének tartják, ami tulajdonképpen minden mai népszerű zenei műfajnak a gyökere. Észrevehető, hogy ez a műfaj összehozza egy helyre az országból azokat az embereket, akik egyébként soha nem találkoznának egymással. A jazz szerintem megtalálta Magyarországon a maga helyszíneit, a blues véleményem szerint rosszabb helyzetben van. Kevés olyan esemény, helyszín van ahol tartósan előtérbe tud kerülni ez a műfaj. Én édesapám révén gyerekkoromtól hallgattam mindkét zenei műfajt, sokat jártunk koncertekre és a Gastroblues Fesztiválnak köszönhetően személyesen is megismerhettem képviselőinek egy részét, ami további kötődést eredményezett.
OTRNR: - Nemrégiben publikáltátok az idei év flyerét, amin a fellépők névsora is olvasható. Mit vársz az idei fesztiváltól?
A jubileum alkalmával elsősorban a közönség véleményét vettük figyelembe, így a fellépők közül öt kedvelt, régi gitáros ismerősünk örömmel vállalta a fellépést. Az égi zenekart gyarapító ír Gary Moore öccse Cliff Moore két formációval érkezik. A holland Julian Sas új felállásban érkezik, ő az elmúlt évben az Europan Blues Awards-on a legjobb előadó díját nyerte el. A belgrádi Texas Flood, a gitáros Nenad Zlatanovic-csal már ugyancsak járt a fesztiválon. 20 év után tér vissza a Gastroblues Fesztivál színpadára a belgrádi születésű gitáros-énekesnő Ana Popovic, aki 1998 óta előbb Hollandiába, majd az Egyesült Államokba tette át székhelyét. Ana az elmúlt másfél évtizedben több díjat nyert, számtalan esetben jelölték Blues Awards kategóriákban, 2003-ban ő volt az első európai, aki ilyen jelölést kapott a blues hazájában. A több évtizedes finn kapcsolatnak hála az idén is fogadunk előadót Erja Lyytinen gitáros-énekesnő saját zenekarával érkezik. Nagy érdeklődéssel várják a fesztivállátogatók a lengyel SBB együttes fellépését is. A magyar formációk közül kiemelném a Deák Bill Blues Band, Török Ádám és Papp Gyula „Bartók on Rock”, a Varga János Project produkcióját és a nemzeti rockot magas színvonalon művelő Kormoránt és az Ismerős Arcok koncertjét is.
Ezúttal a Supernem zenekar gitárosát, a Telecaster császárát, a power-punk szenátorát, Pulius Tibit kértük meg, hogy állítsa össze 10 kedvenc lemezét. Saját bevallása szerint nehéz szülés volt, mint a rovatban szereplőknek általában. De patináns és színes lista lett, az már egyszer biztos...
A Guns ’N Roses minden kétséget kizáróan a ’80-as –’90es évek fordulójának meghatározó rock zenekara volt, és bár a csapat emblémájává egyértelműen a két főkolompos- a különc Axl Rose és a karakteres stílusú gitáros Slash- váltak, azt senki nem tagadhatja le, hogy a sajátos hangzásvilághoz a háttérbe húzódó dalszerző zseni, Izzy Stradlin és a basszer Duff McKagan is meglehetősen sokat tett hozzá. Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni a világ legveszedelmesebb zenekarának robbanóelegyet alkotó képletét, akkor azt mondanám, hogy Duff tette bele a punk-ot a kémcsőbe…
Egy rock bandában általában nem a basszusgitárosoké a főszerep- bár vannak kivételek, mint például Nikki Sixx, Steve Harris vagy éppen Lukács Laci- de seattle-i punk- grunge undergroundból érkezett Duff korántsem volt az egydimenziós- egyszerű „rockandroll kisegítő személyzet” figurájával azonosítható zenész archetípusa.
A langaléta muzsikus még 20 éves sem volt, mikor komor hangulatú szülőhelyét elhagyva az Angyalok Napfényes Városa felé vette volna az irányt, de addigra már szerteágazó tapasztalatokkal rendelkezett korábbi zenekarainak köszönhetően, és nem csak a négyhúrost pengette. Dobosként, gitárosként, énekesként, dal- és szövegíróként addigra már egyaránt kipróbálta magát.
Saját bevallása szerint egyetlen oka volt annak, hogy kaliforniai központjába érve a négyhúrost választotta hangszeréül: „L.A.- ban kismillió jó gityós volt akkoriban, basszusgitáros viszont alig akadt. Lényegében azért kezdtem basszusgitározni, hogy megvessem valahogy a kibaszott lábamat”.
A GN’R gyors felemelkedésének történetét szinte mindenki ismeri, és aki egy minimálisan is elmerült a csapat diszkográfiájában, az tisztában van vele, hogy Duff nem csak zenekar világslágereinek társszerzőjeként, hanem az önálló dalkomponálás terén is letette a névjegyét. Erre legjobb példa talán a legendás dupla album, a Use Your Illusions So Fine című tétele, amelyet ő írt és énekelt: a nóta ugyan nem a legismertebbek közül való, de időtálló darab. Nem véletlen hogy Duff Loaded nevű zenekara a mai napig műsoron tartja.
A Guns N’ Roses a hirtelen jött sikerrel nem tudott mit kezdeni. 1993-ban kiadták a klasszikus felállás- bár ez sem volt teljes, hiszen Izzy helyén ekkor már Gilby Clark pengetett, Steven Adlert pedig már évekkel ezelőtt Matt Sorumra cserélték - nevével fémjelzett The Spagetti Incident? című feldolgozás albumot, ezt követően pedig Axl Rose végérvényesen megőrült és elkezdte mai napig tartó önlejáratását- amiben sajnos “reunion” néven maga Duff és Slash is részt vesznek idestova egy éve.
Érdekesség, hogy a meglehetősen vegyes fogadtatású spagettis lemezen Duff újra megvillanthatta sokoldalúságát: két nótában énekelte a főszólamot Axl helyett, és a basszusgitár mellett több helyen a gitártémákat is ő játszotta fel.
Bár a zenekar ebben az időszakban kezdett szétbomlani- vagy legalábbis tetszhalálba merevedni - ekkor még nem lehetett tudni mi lesz a vége a rockandroll szappanoperának, viszont öröm volt az ürömben, hogy amíg őfelsége Axl „átszervezte” a zenekart- magyarul magán kívül mindenkit kirúgott- addig a többi tag jellemzően szólóprojektekbe fektette kreatív energiáját.
Ennek egyik élharcosa pedig éppen Duff volt-aki bár hivatalosan 1998-ig volt a GN’R kötelék tagja- mégis, még 1993-ban összerántott egy pofás kis szólólemezt, amely még ugyanabban az évben meg is jelent.
Az anyag pikantériája, hogy a hisztérikus énekes kivételével az egész Guns család szerepel rajta- még a Guns-t kisegítő turnécsapatból ismert Teddy Andreadis és a régi haver Wes Arkeen is-, de mellettük feltűnik még vendégként Lenny Kravitz, Sebastian Bach (Skid Row) , Jeff Beck és Ice-T is.
A névsor kétségtelenül impozáns, és egyszersmind eklektikus: a Belive In Me zeneiségében is sokszínű, és ez a változatosság a tizenhárom dalt tartalmazó szólólemez sajátossága, egyszersmind legnagyobb erőssége is egyben.
Duff McKagan a klasszikus hard rocktól a punkon át a rap-rockig számtalan stílust vonultatott fel, úgy, hogy a dalok zenéjét- és szövegét minden esetben ő maga írta. A stúdiómunkálatokból is alaposan kivette a részét, hisz a vendégénekesek mellett ő látta el az énekesi teendőket, ő gitározott, zongorázott, dobolt és basszusozott az felvételek jelentős részén.
Ha úgy tetszik, Duff egy tartalmas alaplevet főzött, a meghívott zenésztársakat pedig arra kérte, hogy érdekes fűszerezéssel segítség az anyag igazán ínyencfogássá tételét.
Jó példa erre a címadó dal, a Believe In Me vagy a Just No There, amelyek a klasszikus rock legszebb hagyományait követő darabok, remekül megírt riffekkel és refrénekkel, és ahol Slash utánozhatatlan gitárszólói gyakorlatilag olyanok, mint a pont az i betűn. De említhetnénk az instrumentális Swamp Song-ot, vagy a Fucked Up Beyond Belief-et, ahol Jeff Beck azonnal felismerhető, túlvezérelt gitárja adja a dalok egyedi ízét. Lenny Kravitz pedig-bár jócskán van benne dögösség- mégis inkább a líraibb oldaláról ismerte a közönség már akkoriban is, de az itt énekelt The Majority című darálós tételben talán pályája leghisztérikusabb kirohanását intézte a hallgatósághoz.
Az album elkészülése idején a szerző még harminc éves sem volt, mégis, másfél évtizednyi „rockandroll tapasztalattal” a háta mögött nagyon jó érzékkel válogatta össze csapatát, illetve azt, hogy melyik dal melyik vendégnek fog jól állni. És mivel alapvetően jól megkomponált dalokról beszélünk, Duff pedig alapvetően jófej, alkalmazkodó és korrekt ember hírében áll, minden bizonnyal igen jó hangulatban telhetett a lemezfelvétel.
Ha párhuzamot akarnék vonni, akkor megemlíteném Slash 2010-ben megjelent ugyanebben a szellemben készült szólólemezét, mint hasonló alkotást…
Bár a Believe In Me nem ért el jelentős kereskedelmi sikert, mégis érdemes beszerezni és meghallgatni. Egy meghatározó zenekar tagjainak szólópróbálkozásai mindig érdekesek, még ha néha félre is siklanak, de Duff első szólólemeze nem tartozik a ciki kategóriába. Nagyon jól példázza a szerző sokoldalúságát, tehetségét, így az anyaggal való megismerkedés után talán arra is választ kapunk, hogy hogyan válhatott egy „egyszerű” basszer a világ egyik legnépszerűbb rock bandájának meghatározó tagjává.
Ráadásul, ez a lemez akarva akaratlanul összefoglalja a ’90es évek elejének legjellemzőbb zenei trendjeit: a Guns által is képviselt hard rock, az örökzöld punk, az érzékeny rocker lírai vallomása, és a szókimondó és társadalomkritikus HC- a Bodycount- ból érkezett rapper haver, Ice-T segítségével- mind megtalálhatóak a Belive In Me című lemezen, egy sokoldalú dalszerező zseni által egységes egésszé gyúrva…
A kiadó számára azonban abszolút kudarc volt a lemez, így folytatás, az 1999-re elkészült Beatiful Disase című anyag dobozban maradt, és csak jóval később, jónéhány vargabetűt követően tudott csak megjelenni. Ilyen felvezetés mellett persze nagy kérdés, hogy miért...nos, jó néhány év (vagy inkább évtized) után Duff maga adta meg a választ az It’s So Easy and other lies (amely magyarul Pritz Peti, az OPEN AIR RÁDIÓ szerkesztőjének fordításában jelent meg) című önéletrajzi írásában: az anyag megjelenésekor és a promóciós turnéja közben hősünk már annyira elmerült a drogok és az alkohol világában, hogy gyakorlatilag színpadképtelen állapotban volt. Így a kiadó nemtörődöm promóciója igazából csak az egyik oka volt a Belive In Me kudarcának.
Duff McKagan része volt egy utolérhetetlen legendának, amit Guns N’ Roses- nak hívtak, így akármit is csinál már ebben az életben mindig az az lesz a hivatkozási pont a keze alól kikerült zenei produktumok értékelésében. Ez nehéz teher, de én ajánlom mindenkinek, hogy ezeket a sztereotípiákat félretéve próbálja hallgatni ezt a lemezt, vagy akár a zenész seattlei zenekarát, a Loaded-et, ahol egyébként főhősünk énekes/gitáros/dalszerző pozíciót foglal el. Kis túlzással tehát tekinthetjük ezt is szólóprodukciónak…
A Belive In Me jelentősége abban rejlik, hogy elindította Duff-ot a Gn’R utáni- gyakorlatilag napjainkig tartó- szólópályán, amit csak időnként törnek meg olyan projektek, mint a Slash-el közösen indított Velvet Revolver vagy a szintén kevésbé ismert, de kultikus Neurotic Outsiders, meg a Walking Papers.
"When a was a young boy Same some man parted some sea…"
Valamikor tavaly találkoztam először az Amberjack zenekarral. A srácok egy tehetségkutatón indultak, ahol az a megtiszteltetés ért, hogy én is értékelhettem a produkciójukat. Egy erős mezőnyben csúsztak le a dobogó legfelső fokáról, de ott és akkor mondtam, hogy még hallani fogunk róluk . Így is lett, ugyanis a csapat a Hookup EP után nemrégiben első nagylemezével, a Stormmal jelentkezett. A fejlődés azonnal érzékelhető az új dalokat hallgatva!
A lemez egy stílusos introval indít, a lemezborító világa jelenik meg audio formájában a bevezetőben, mely Overcast címen vezeti fel az igen dallamos Coulda Been Love-ot. Ki is nyílik számunkra az a világ, amit az Amberjack képvisel: egy kicsit paradox, de „asszem” nem tévedek, ha a XXI. századi vintage rock-ként jellemzem az irányvonalat. Bár a bluesalapú zenéknél nem tudsz nagy szabadságról beszélni, azért kijelenthetjük, hogy az Amberjacknek sikerült egy kivételesen változatos anyagot összehozni. A ’Cockroach’ refrénje csótányként mászik bele az ember fülébe és nem távozik onnan egyhamar. A Kingdom of The Ants lágy dallamai egy kellemes utazásra visznek, az Anything pedig az a darab, amivel megmutatnám bárkinek a zenekart. Amberjackesen egyedi külföldi rádiószórásba is rendkívül ajánlanám!
De mik vannak még itt? Óó igen! Az a füstös blues. Nem hiányozhat a lemezről, és egyfajta újabb fűszerezése a korongnak. Nem titkolom, a White Boy Blues az egyik kedvenc darabom, örülök, hogy helyet kapott az anyagon. Kiemelném még a szintén bluesos témával startoló I Don’t Give-et, mely egy kellemes funkos verzén vezet át egy igazán rockos refrénhez és amolyan „azarcodbamondomhogyk**váranemérdekelésmégegysörtisbontok”. Van benne minden jó! Remek darab lett ez is.
És akkor beszéljünk kicsit, arról hogy kiknek is köszönjük ezt a nem mindennapi anyagot. A srácok az MZTSZ Kőbányai Zenei stúdió növendékei. Ez bizony érződik a lemezen, a ritmusszekció hibátlan. Nagyon jó basszus és dob összjáték, szépen kihallatszik minden a lemezen (bár ez az utómunkálatoknak köszönhető), tetszik a bőgő „varacskos” hangzása. A gitárosok eszméletlenek. Változatos témák, stíluskavalkád, akusztikus gitárok, erős feszes zúzás, és sikító szólók. Respect srácok! Láng Vince hangja tetőzi az egészet. Néhol kellemesen lágy, máshol erőteljesen mondja fülünkre a sorokat. És a recept ezzel meg is volna… Nem mindennapi. Akárcsak ez a lemez, melynek az idei legjobbak között a helye. Engem megvettek a srácok, remélem benneteket is. A gitáros, Nagy Márk szavaival zárnám soraim: Az album megvásárolható jó minőségben és meghallgatható a YouTube-on rossz minőségben.
Amberjack zenekar:
Láng Vince - ének Nagy Márk - gitár Remete Marcell - gitár Németh Csaba - bass Haraszti Ádám - dob
„Amerika nem szereti a blues-t” ezzel a kommentárral szedték le a Jimi Hendrix Experience Are You Experienced lemezéről például a Red House-t, a Can You See Me-t és a Remembert is az államokban, ami a tengerentúlon csak augusztusban jelent meg. Ez az album alapozta meg Jimi Hendrix máig tartó globális népszerűségét.
Az 50. évfordulós korong kapcsán készíthettünk volna szinte bármilyen retrospektív írást a lemezről, valószínűleg nem tudnánk újat mondani vele. Viszont 1967 novemberében egy Steve Barker nevű csóka interjút készített Hendrix-szel egy manchesteri koncerten, melyet sosem publikált a sajtó. Ezt hoztuk most el nektek e jeles alkalomból.
Steve Barker mikrofont tesztel: eight, twelve, zero..
Jimi énekel: „When you’re lost in Juarez and it’s Easter time too.” (Bob Dylan - Just Like Tom Thumb’s Blues)
Készen áll Mr. Hendrix?
Kezdhetjük!
Az első lemez kapcsán elmondta, próbált „alkotni, alkotni, alkotni”. Elégedett az alkotásával?
Szeretjük a hangzásunkat, de nem vagyunk elégedettek! Még nem. Lehetsz elégedett azzal, amit megalkotsz, de sosem lehetsz igazán elégedett. Az új LP-vel kapcsolatban is ezt érzem. (Axis: Bold As Love – megjelent 1967 december 1.)
Meddig juthatnak ezzel a zenével?
Nem tudom… Folytatjuk, amíg halálra nem unjuk magunkat. De valami újjal is próbálkoznunk kell.
Mi lenne az?
Azt hiszem, újrakezdek mindent és méhkirály leszek (nevet)
Minden saját anyagot ön ír. Honnan jön az inspiráció?
Egyszerűen belőlünk. Sokat járunk klubokba, sokat ülünk taxiban, sokat autózunk, rengeteg dolgot látunk. Látsz, tapasztalsz, megélsz. Egy szobában is sok mindent láthatsz, ha képzeletedre hagyatkozol. A dalok csak jönnek.
“Burning of the Midnight Lamp.” “Loneliness is such a drag”? (Idézetek Hendrix szövegeiből)
Ez volt a kedvenc dalom azok közül, amiket készítettünk. Örülök, hogy nem lett annyira felkapott.
Ez azt jelenti, hogy ön introvertált?
Nos, néha igen. Akkor biztos, az voltam, amikor a Midnight Lamp-et írtam. Az ember különböző hangulati világokban van, és amikor megír valamit, ez visszatükröződik. Amikor visszahallgatod, akkor vissza tudsz emlékezni, hogy érezted magad abban az életperiódusban.
“Loneliness is such a drag” – egyfajta csendes, szinte suttogni való sor. Hogyan helyezte ezt mégis extroveltált, erőteljes zenei közegbe?
Szeretek hangosan játszani. Mindig is szerettem hangosan játszani. A szöveg egyszerűen csak jött rá. Sokat jelentenek, de nem tudom, hogyan születnek. Nagyon csendesen kezdődik minden, amíg teljessé nem válik a zenével.
Mennyire ragadta magával a blues zene?
Jártam délen. Csak hallgattam, ahogy az emberek játszanak és beleástam magam ebbe a világba, de aztán nagyon sok más dolgot is megszerettem. Ezért próbálunk a saját utunkon járni és valami olyat alkotni, amit még senki nem csinált. Valami igazán újat.
Rengetegszer vitáznak a rocksztárok felelősségtudatáról. Érez ebből bármit?
Ez egy baromság. Csinálhat bárki bármit, annak a saját ügyének kell lennie. Ezt mindenki tudja. El lehet ezt milliószor mondani, de lesz, aki mindig meglovagolja ezt a témát. Valóban nem viselkedem túlságosan felelősségteljesen, sok dolog van bennem, amit úgy érzem, hogy megtehetek, és általában meg is teszem.
Érezte valaha úgy, hogy el kell vonulnia? Hogy ki kell ugrani a nyüzsgő hétköznapokból, mint Bob Dylan?
Úgy gondolom, hogy ez hamarosan be fog következni, mert mindenki fárad. Sokáig keményen dolgozol és ez egy idő után bosszant. Most például rohamosan közeledik a tél és mindent meg kell ragadnod, hogy tavasszal újra dolgozhass. Ez természetes. Ez az az időszak, amikor bármi, bárhogy megtörténhet, és mindenki szívrohamot kap.
Mi történik önnel tavasszal?
Ha nem üt el egy autó, vagy egy vonat, akkor még itt leszek.
Hogyan került hippi színtérbe?
Mire gondolsz? „I’m a hippie, I’m a hippie, baby.”? Nem, ez igazából azért jött, mert tetszik pszichedelia és ruhák. Szeretem ezt a légkört, bár nem feltétlenül nevezném hippi színtérnek. Számomra a pszichedelia a lélek kiteljesedése. Nem hallok például egy szót sem abból, amit a Pink Floyd mond.
Szavakkal, vagy zenével kommunikál a színpadon?
Az emberek ismerik a dalok szövegét, bár szerintem nem sokat jelent nekik. Csak azt akarják, hogy kitörje a nyakukat az, aki a színpadon áll.
Ez azt jelenti, hogy elsősorban magának ír szöveget?
Határozottan. Bár az I Don’t Live Today című dalt az amerikai indiánoknak és az elnyomott kisebbségi csoportoknak szenteltük.
Mi a terve az új lemezzel?
Nem igazán tudom ezt szavakba foglalni. Nagyon nehéz a saját zenédet leírni másnak. Szeretnék továbbra is igazán őszinte dalokat írni.
Mi a véleménye a kereskedelmi pop színtérről?
Hallottál már a Marmalade-ről és az I See the Rain dalról? Fingom sincs, hogy ez miért nem lett sláger.
Azért mert nincs nagy nevük?
Nekünk sem volt nagy nevünk, amikor elkezdtük!
Mire törekszik, amikor lemezt készít?
Természetesen arra, hogy tetszen az embereknek. Bár nincs ízlésem. Nem tudom, mitől jó, vagy rossz egy lemez. Ha felrakunk egy lemezt egy lakásban, sokan azt mondják: Ó ez nagyszerű! Mások pedig: Ó ez szörnyű! Én pedig azt mondom: Tök jó ez a tremolós rész. (nevet). Sosem látok egy lemezt kereskedelmi szemmel. Nem tudom, mi tesz eladhatóvá egy lemezt, így mi csak azt tehetjük, hogy írunk dolgokat és ezeket úgy illesztjük össze, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle.
