We're All Alright címmel pénteken kerül a „boltok polcaira” Amerika egyik legmenőbb rockbandájának új albuma. A Cheap Trick ’73 óta szolgálja zenéjével a közönséget, és bár az utóbbi lemezeik ellaposodtak, az új dal, a Long Time Coming hallattán azért felcsillan a szemünk, mintha a ’79-es Cheap Trick@Budokan szelleme járta volna át Robin Zanderéket.
Mi mindig írunk, de sokkal szórakoztatóbb ezt úgy csinálni, ha egy projektet készítesz, ha valamilyen okból szerzel dalokat. Van egy vállalat, aki bízik bennünk, hagyja, hogy lemezeket készítsünk. Lemezeket írni mindig is volt ambíciónk, és az igazság, hogy nem hiszem, hogy ez valaha meg is fog változni. – mondta a Billboardnak adott interjúban Rick Nielsen gitáros
A lemezt Julian Raymond producelte, a Bang, Zoom, Crazy... Hello, a The Latest, és a Rockford albumok után. A lemez 10 dalt tartalmaz eredetileg, a deluxe kiadás pedig további hármat.
Cheap Trick – We’re All Alright
"You Got It Going On" "Long Time Coming" "Nowhere" "Radio Lover" "Lolita" "Brand New Name on an Old Tattoo" "Floating Down" "She's Alright" "Listen to Me" "The Rest of My Life"
Június 17-én, szombaton zárja az idei Öröm a zene: Dobbantó Tehetségkutatót a Granárium Zebra Klub. A döntőben 6 zenekar méri össze tudását, majd a kétszeres Fonogram-díjas, jelenleg új albumán dolgozó vintage-rock csapat, az Ozone Mama koncertje zárja az estét.
Az idén is számos tehetséges csapat jelentkezett a már hosszú évek óta futó vidéki tehetségkutatóra, a Dobbantóra, melyet a Granárium Zebra Klub rendez meg, több éve nagy sikerrel. Június 17-én, szombaton hat az elődöntőkből továbbjutott zenekar mutathatja meg tehetségét a szakmai zsűrinek.
A csapatok előadásai 21 órától láthatóak. A versenyt követően pedig a hazai vintage-rock zászlóshajója, a kétszeres Fonogram-díjas Ozone Mama rengeti meg a helyet. Az esemény az NKA és a Cseh Tamás Program támogatásával valósul meg.
Az elmúlt évek adománygyűjtéssel, tervezéssel, fejlesztéssel telt időszaka után a Seattle-i Jimi Hendrix Park készen áll a megnyitásra. A város központjában, a Northwest African American Museum mellett elhelyezett 2,5 hektáros parkot 2.2 millió dolláros költségvetésből hozták létre.
Június 17-én déltől várja a művészet és a zene híveit Seattle egyik legnagyobb rockzenei ikonjának emléket állító komplexuma. A park bejáratánál máris egy óriási Hendrix aláírás fogadja a látogatót, ahonnan a központba vezet az út, melyet végig járva megismerhetjük a legendás gitáros életútját és dalszövegeinek részleteit, amolyan idővonalszerűen. A parkban négy esőkert, számos fa, virágok, bokrok, és pillangókertek is helyet kaptak, mindez a környezetünk fenntarthatóságának védelmében. Valószínűleg a környezetvédelem nyomatékosításának érdekében kapott helyett több bicajtároló is a parkban, de egy információs kioszk is segíti a vendégeket a tájékozódásban.
A megnyitó ünnepséget szombaton déltől tartják. A szalagot Jimi testvére, Janie vágja át. A színpadot ezek után Michael Wansley ceremóniamester veszi át. A délután folyamán olyan művészek szórakoztatják a közönséget, mint Henry Cooper, a Peace & Red Velvet, a The Hollers, Grace Love, vagy Ayron Jones, valamint a Youth Speaks költői, Carlynn Newhouse és Azura Tyabji. Ezeken felül a családok délután 5 óráig kóstolhatnak különböző gasztronómiai kincseket, de műveltségi vetélkedőn és néhány művészeti tevékenységben is részt vehetnek. Az esemény fő támogatója a Seattle-i Környezetvédelmi Múzeum.
Ha el kellene képzelni a címben foglaltakat, akkor valami olyasmi eredmény születne, mint a BellRays. Egy amerikai garázs-punk/soul gárda a kilencvenes évekből. Miért is foglalkozunk mindezzel? Mert piszkosul érdekesnek tartjuk, hogyan párosul a soul zene karakteressége, a garázs rock és a punk zabolátlanságával. Talán nehéz elképzelni, nekünk is az volt elsőre, ezt elhihetitek.
Lisa Kekaula. Nem igazán tudom jövök rá, hogy mi vezette rá ezt az aranytorkú afro-amerikai soul-blues-on nevelkedett dívát, hogy egy csörömpölős garázsbandába menjen énekelni, de istenemre mondom, köszönöm meghozta a döntést.
Akinek a dal után egyben maradt az arca, annak elmeséljük, hogy a Bellrays 1990-ben alakult meg Kaliforniában. Anno nagyon régen, mikor még a Myspace dübörgött, valami olyasmit írtak magukról ezek a jóemberek, hogy „Kit érdekel, honnan jössz, és hány lemezt készítesz? A statisztika nem határozza meg a zenét. Ha nyitott vagy, és kihívásra vágysz az életben, akkor most itt állj meg egy picit, és hallgass meg minket!”. Ezt tanácsolom most mindenkinek, aki olvas.
Lisát később rendesen beszívta a garázs élet, a 2000-es évek közepén az MC5 élő tagjaival koncertezett, de 2014-ben a Stooges gitáros, James Williamson Re-Licked című albumán is énekelt két dalban. Az elektromos zene sem áll távol tőle, 2004-ben az angol Basement Jaxx-el is munkálkodott, bizonyára sokan ismeritek a Good Luck című dalt a tévéből, de most, ha megnyúznak sem tudom, melyik reklám zenéje volt. A BellRays-t sem hanyagolta, mindösszesen 8 nagylemezt, 4 válogatáslemezt, és 1 live kiadványt termeltek két évtized alatt, természetesen mindet ajánljuk nektek, de a 2004-es The Red, White and Black és a 2010-es Black Lightning kötelező.
13 éve, 2004 június 8.-án jelent meg a Velvet Revolver első lemeze, a Contraband. Ebből az alkalomból érdemes kicsit felelveníteni a banda sztoriját:
2003-ban a zenei világban atombombaként robbant a hír, hogy három ex-Guns N’ Roses tag (Slash – gitár, Duff McKagan – basszusgitár, Matt Sorum – dob) összeáll és új formációt alapítanak. Tovább fokozta a kedélyeket, hogy a mikrofon mögé a Stone Temple Pilots egykori frontemberét, Scott Weiland-ot állították, a ritmusgitáros pozíciójára pedig szintén egy ex-Gunnert, Izzy Stradlin-t szemelték ki.
Bár Izzy végül „csak” társszerzőként járult hozzá a produkcióhoz – helyét egyébként a Suicidal Tendecies-ből és Dave Navarro zenekarából ismert Dave Kushner foglalta el- azért ezzel a felállással is borítékolható volt, hogy a csapat nagy érdeklődésre tarthat majd számot világszerte.
Bemelegítésként az alakulás évében csinálnak a Money című Pink Floyd klasszikusból egy pofás átiratot, és ezzel le is szállítják az év egyik sikerfilmjének, az Olasz melónak a főcímzenéjét.
Nem sokkal később, 2004-ben a szupererős és szuperzöld szuperhős, HULK moziba kerülése idején szállítanak egy szuper betétdalt, ezúttal már saját szerzeményt, melynek a címe Set Me Free.
A dal óriási siker: benne van mindaz, amit a közönség a klasszikus hard rockot és punkot keverő GN’R-ben szeretett, de nyilván a hangzás ekkor már túlvezérelt és modern, a kor elvárásainak megfelelően.
Még ugyanabban az évben, júniusban megérkezik a szaksajtó által csak „Slash féle csempészáru”-nak titulált Contraband című bemutatkozó lemez.
A kritika részéről vegyes a fogadtatás. A debüt nagylemez legnagyobb baja az volt, hogy nem Guns N’ Roses, pedig titkon mindenki ezt szerette volna hallani ezektől az arcoktól.
Slash ezt elintézte annyival, hogy ő akármit csinál már életében, mindenki ezt várja majd tőle, de nem érdekli, a régi GN’R-el és az Axl Rose akkor már évek óta készülő Chinese Democracy című – akkor még meg sem jelent – lemezével való erőltetett összehasonlításra (hogy lehet az hogy az ellenlábas lemeze még kész sincs, ti meg pár hónap alatt megírtok egy komplett anyagot?) is megjön a frappáns válasz Duff McKagan szájából: „…a rockandroll nem agysebészet…” - azóta biztos megbeszélték Axl-el, hogy nem is úgy gondolták...
A kritikusok „áldásos tevékenysége” ellenére a „csempészáru” dupla platina státuszt ért el az Egyesült Államokban – egyébként Európában és Ausztráliában is szépen fogy -, és ez a siker éppen elég ahhoz, hogy a csapat lezavarjon egy „laza” világ körüli turnét. Ez pedig nem csoda, hiszen olyan dalok szerepelnek a Contraband-en, mint például a Slither, amelynek jól sikerült riffjét bármikor összevethetjük a rock örökzöld remekeivel:
Bár nem a legnagyobb stadionokban játszanak, azért tisztességgel végzik a dolgukat a kisebb koncerthelyszíneken is, és a saját nóták mellett felelevenítenek néhány Guns N’ Roses és Stone Temple Pilots klasszikust is. (Pintér Miki, a Grungery főszerkesztője például annyira megörült a SexTypeThink feldolgozásnak a csapat budapesti koncertjén, hogy a mai napig emlegeti.)
Sajnos azonban – Axl Rose után szabadon – az ex-Gunnerek újra megtapasztalják, hogy milyen egy IGAZÁN problémás énekes. Scott Weiland folyamatos drog- és alkoholproblémákkal küzd, és ez a tény meglehetősen rányomta a bélyegét a szép reményekkel kecsegtető banda karrierjére már az induláskor.
Slash és Duff a betyárbecsület jegyében támogatóan és elnézően viselkednek, mondván, hogy saját tapasztalataik miatt tudják, miről van szó és segítenek Scott-nak felállni a padlóról. (A Pritz Peti fordításában megjelent Duff McKagan önéletrajz részletesen taglalja ezt az intermezzót).
Ez időlegesen sikerül is, épp annyi időt nyernek, hogy a turné után megírják és felvegyék második lemezüket, a Libertad-ot. A 2007-es megjelenéskor az 13 számos anyag meglehetősen negatív visszajelzéseket kap. Tény hogy nem sikerült annyira jól mint az elődje, de azért van rajta néhány olyan kiemelkedő tétel, amit az utódzenekarok a mai napig műsoron tartanak, mint például a klipes She Bulid Quick Machines:
Egyes koncertfelvételeket megnézve talán még jót is tett ezeknek a nótáknak, hogy nem az eredeti énekes adja elő őket, hiszen a Libertad leggyengébb láncszeme valóban az akkoriban saját egoizmusában fulladozó, a valódi teljesítményt páváskodással és felesleges allűrökkel pótoló Scott Weiland jelentette.
Mindent összevetve sajnos lejön a lemezről, hogy egy szétesőben lévő zenekar írta, és észrevehetően hiányzik Izzy Stradlin dalszerzői zsenialitása – hisz ne feledjük, bármennyire is jó zenészek a tagok, a sikerszámokat már a GN’R idején is főként a háttérbe húzódó ritmusgitáros írta.
A korong megjelenését követően újra turnézni indul a csapat, de egyre többször fulladnak botrányba a fellépések. Weiland drogfogyasztása egyre nagyobb méreteket ölt, és az ezzel járó problémás viselkedést leginkább azok sínylik meg, akik támogatták és segítették: a Velvet Revolver tagjai.
Egy angliai koncert kellős közepén az énekes közli a közönséggel – a zenekar és a közönség legnagyobb meglepetésére – hogy most látható utoljára együtt a formáció. A kommunikációs baki „tisztázása” öltözői verekedésbe fullad és meg is érkezik a bejelentés, hogy a zenekar új énekes után néz, de – akkor még – szó sincs feloszlásról.
Azóta jelentek meg koncertfelvételek, és jöttek hírek az új énekes jelölteket illetően (például Téglás Zoli az Igniteból is megfordult egy próbaéneklésen ott), melyek közül a legismertebb a Slipknot torka, Corey Taylor volt – új számok demója is kiszivárgott egy alkalommal, sőt még színpadra is állt az eredeti felállás egy jótékonysági koncert apropóján – mégis ki kell mondani: ha fel nem is oszlott, de jó időre jegelte magát ez a formáció. ( Weiland pedig 2015 decemberében el is hunyt, drog-és gyógyszertúladagolásban).
A Velvet Revolver feltámadását illetően a mai napig gyakoriak a pletykák és találgatások, és ez annak a biztos jele, hogy az emberek szeretettel emlékeznek egy olyan zenekarra, ami kicsit visszahozta az igazi rockandroll életérzést a néha ijesztően silány rockzenei felhozatalba.
A banda besülése után azonban minden tag sikeres karriert folytatott szólóban, vagy más zenei projektekben, jelenleg pedig Duff és Slash az újjáalakult Guns N Roses-ban "kreatívkodnak", ezért egyre távolibb és valószínűtlenebb az újjáalakulás.
Maradjunk annyiban, hogy a „Bársonypisztoly” egy régi kedvenc, és ha esetleg újra hallat magáról a zenekar a jövőben, akkor az egyfajta BonusTrack lesz…
Lukács Lászlót, Lukit egyesek a maj’beszélünk egykori fontembereként, mások az Ozone Mama beugró billentyűseként ismerik. Luki azok közé tartozik, akinek élete a zene. A Rolling Stones, a Beatles, a Led Zeppelin, LGT, Procol Harum és még folytathatnám a sort a végtelenségig, mind meghatározó számára. Most azonban a Dungaree csapatának egyik dalát, a Glazed Eyest dolgozta át. Szerintünk piszkosul jól sikerült.
A fiúkkal nagyon régi barátok vagyunk illetve akusztikus szettben játszottunk is együtt. Adta magát a dolog, hogy valamikor hozzányúlok egy dalhoz ilyen formában. Pár hónapja megint elkezdtem pörgetni a Bipolar World c. lemezüket, aztán Szegeden, egy Tisza-parti nyaralóban, közös sütögetés közben jött az ötlet, hogy akkor én a Glazed Eyesból tuti, hogy csinálok egy covert. Érdekelt, hogy az alapból grunge-stoner műfajokban mozgó dalok mennyire tudnak működni ilyen fél-akusztikus verzióban. Megmarad-e a mondanivalója, a hangulata stb. A Glazed Eyes alapból egy elég mély dal, komor és súlyos szöveggel, viszont a dallamvilága nagyon szép és kerek. Egyébként azért is választottam ezt, mert a lemez első és sokadik hallgatása után is ez fogott meg a leginkább (meg az intro). Kb. egy-két héttel később pedig el is kezdtem sávonként felvenni a dalt.
Itt meghallgathatjátok az eredeti dalt:
Egy átdolgozás alkalmával számtalan kérdés merülhet fel bennünk, milyen koncepciót is képzelünk el az egész dalnak. Lukit arról kérdeztük, mi is volt a legnehezebb pont az egész projekt során?
A felvételek utáni utómunka, a pepecselés, az nehéz, időigényes munka. Türelemjáték... aztán a végén összeáll. A sávok felvétele viszonylag könnyen ment, az ének meg a drum rackből összepakolt dobsáv volt, amivel sokat kellett foglalkozni. Arra próbáltam közben végig figyelni, hogy a dal ne vesszen el a coverben - ha lehet így mondani.
A Glazed Eyes a szegedi Dungaree első, Bipolar World című lemezére került fel. A lemez igen pozitív kritikákat kapott a hazai könnyűzenei sajtóban. A lehető legjobban példázza azokat a zenei világokat, amelyeket a srácok képviselnek.
Az Old Time R’N’R Magazine Gregg Allman Nap alkalmából szerettünk volna arra is hangsúlyt fektetni arra, hogy hogyan búcsúztak a zenésztársak a Midnight Ridertől. Szinte millió meg egy tweet, Facebook és Instagram post, került ki a héten a világhálóra, ezekből válogattunk most nektek.
Joe Bonamassa
Az első koncertem egy Gregg Allman Band előadás volt, ahol Dickey Betts és Warren Haynes volt a különleges vendég. 1983-ban volt, New York-ban. Összesen talán 300 ember volt rajta. Emlékszem, nagyon felrázott a Hammond orgona, és aztán elkezdett énekelni... Nyugodj békében Gregg Allman! Pótolhatatlan zenész, minden idők egyik legjobbja. Köszönöm a kedvességed és a zenéd!
Billy Gibbons (ZZ Top)
Gregg Allman hirtelen halála egy hatalmas veszteség, ugyanakkor milliókkal egyetemben köszönjük, hogy Gregg életünk része volt. Természetesen egy ragyogó, intuitív zenész volt, mély érzelmekkel, melyek visszatükröződtek a zenéjében.
Peter Frampton (Humble Pie)
Nagyon szomorú számomra Gregg halálhíre, csodáltam őt. Nagy megtiszteltetés, hogy nemrégiben együtt jammeltünk. Egy hatalmas ember volt, hatalmas lélekkel.
Bob Seger
Mondjuk ki, az Allman Brothers Band maga a Southern Rock műfaj. Gregget minden idők legjobb rockénekesének tartom, hatalmas érzelmeket rakott a zenébe. Imádtam a „Low Country Blues”-t egy lehengerlő album. Újra és újra meghallgattam. Szomorú, hogy egy újabb zenészt veszítettünk el.
Ringo Starr (Beatles)
Nyugodj békében Gregg Allman. Béke és szeretet a családja minden tagjának.
Brian Wilson (amerikai zeneszerző, producer)
Szomorú hírek Greggről. Egy hatalmas zenész. Szeretet és irgalom, Brian
Warren Haynes (Allman Brothers Band, Gov’t Mule)
Nyugodj Békében Gregg Allman! Nem találok szavakat. Lehengerelt Gregg énekhangja, amikor először hallottam az Allman Brothers Band-et. 1969-ben. Kilenc éves voltam. Még gitárt sem fogtam a kezemben, de köszönöm idősebb testvéreimnek, hogy felfedezhettem egy igazi lélekből fakadó zenét a világ legjobb énekesével. Ez a zenekar volt a "közös nevező", amely lehetővé tette, hogy a zene oly sok különböző szinten kapcsolódjon az emberekhez, anélkül, hogy elemeznék a benne foglalt összetevőket - a soul-t, a bluest, a rock-ot, a country-t, vagy a jazz-t. Mélyen megérintett, még úgy is, hogy akkor nem igazán értettem. Mindennek a tetejében ott volt a hang, amely egyszerre megnyugtató, dühös, lágy, elképesztően természetes és lélekkel teli.
Azután gitározni kezdtem, és a barátaim Allman Brothers rajongókká váltak. Hangos zene volt. Olyanoknak szólt, mint én magam is, egy igen zavaros időszakban. Itt volt ez a déli hippi csoport. A legmélyebb délről, a legmélyebb érzelmekkel. Meg sem értettük igazán, milyen kemény volt ez akkoriban. Minden déli város gitárosa a Live at Fillmore East koncertet hallgatta és Dickey Betts és Duane Allman oltárán imádkozott. De a hab a tortán Gregg hangja volt. Ez volt a különlegessége az ABB-nek. Ami megkülönböztette a többi zenekartól. Az, hogy csak zeneőrültek szerették. Azok a nők, akik előtte csak rádiót hallgattak megtűrték a hosszú jameket annak érdekében, hogy Gregg hangja lebilincselje őket. Az alkalmi zenehallgatókból valóságos rajongókat kovácsolt, olyan többdimenziós zenét fedeztek fel, amit korábban még nem létezett. És ez mind Greggnek köszönhető.
Csodálatos sorokat írt, amik olyan természetesek voltak, mint a hangja. Szerény szövegek, de amikor előadta, olyan érzelmi kapcsolatot teremtett, amely csak akkor történik, ha a zene valódi és becsületes. Nagyon sokat tanultam a dalszövegírásról és az éneklésről. A legtöbbet, mielőtt találkoztunk volna. Nagy megtiszteltetés, hogy olyan szerencsés vagyok, hogy dalokat írhattam vele, és együtt fedeztük fel a világot, miközben a közös zenénket játszottunk. Mindennek a tetejében, barátok voltunk. Az egyik legkedvesebb emlékem a turnébuszból, amikor Allen Woody is csatlakozott hozzánk. Zenét hallgattunk és szétröhögtük a seggünket mérföldről mérföldre. Az utazás, mint az élet! Sokkal jobb, ha megosztod a tapasztalataid a barátaiddal. Sokat elvesztettem mostanában közülük, és nagyon nehéz túltenni magam rajta. Talán az könnyíti meg az egészet, hogy tudom, millió másik ember érez hasonlóan, mint én.
Nagy örömmel fogadtam a felkérést az Old Time R'N'R Magazin-tól, hogy írjak néhány sort Gregg Allman halálával kapcsolatban, illetve arról, hogy miként hatott rám a zenész munkássága. A két hete szintén elhunyt Chris Cornell haláláról megannyi cikket olvashattunk. Gregg Allman, a southern rock zenei atyjának halálhíre azonban nem sajnos kapott ennyi figyelmet. Az online újságok oldalain nem találtam méltó megemlékezést, csupán külföldi híroldalakról összeollózott „bulvárhírként” jött le a halálhíre, kiemelve pár irreleváns információt, miszerint „Cher ex-férje” a 70-es években heroin-függőséggel és Hepatitis C betegséggel küzdött. Erre a magyarázat bizonyára abban rejlik, hogy az Allman Brothers Band muzsikája - lévén, hogy a zenekar inkább Amerikában tevékenykedett - sosem volt túlzottan jelen Európában, bár rock-történelmi jelentősége tagadhatatlan.
Ki is volt valójában Gregg Allman? Bizonyára sokak fülében ismerősen csengenek a filmcímek: Ördögűző, Majdnem híres, vagy a Nagy Hal. Nos, az említettek mellett megannyi más mozifilm zenéjében is rábukkanhatunk olyan szerzeményekre, melyek Gregg egykori zenekarához, az Allman Brothers Band-hez fűződtek. Ez a zenekar olyan világhírű bandákra volt hatással, mint az Aerosmith, a The Black Crowes, a ZZ Top, a Govt' Mule, Frank Zappa, Buddy Miles, vagy éppen Beth Hart. Az Allman Brothers tagjai között olyan hírességek fordultak meg, mint Warren Haynes, Derek Trucks, vagy Dickey Betts (a teljesség igénye nélkül.) Gregg fia, Devon Allman is jelentős zenei karriert futott be az utóbbi tíz évben.
A speciális jazz, blues és country elemekkel fűszerezett southern rock bandát Gregg Allman 1969-ben alapította testvérével, Duane Allman-nel, aki sajnos nagyon nagyon fiatalon hunyt el. Duane életének mindössze 26 éve alatt azonban a déli államok egyik legkeresettebb session zenésze lett, a slide gitár mestereként tartják számon és a szakirodalom a világ legjobb gitárosai között tesz róla említést. Tagja volt az Eric Clapton által életre keltett Derek and the Dominos supergroupnak is, mely "Layla" című szerzeményéről vált híressé a bluesrajongók közönsége számára.
Még gimnazista koromban ismertem meg a zenekart. A nővérem ajándékozta nekem saját Allman Brothers Band lemezét, miután hazaköltözött Amerikából. Óriási hatással volt rám ez a zene, hiszen akkoriban Rolling Stones rajongóként faltam a hetvenes évek rock albumait és amikor meghallottam az Allman Brothers-t, tudtam, hogy ez az én zeném. Kicsit olyan, mint a Lynyrd Skynyrd, csak komplexebb és nyugisabb - gondoltam.
Rajongásom az évek során odáig fajult, hogy miután begyűjtöttem az összes lemezüket, egy tavalyi road-trip során a barátnőmmel ellátogattunk a Macon-ben található Big House múzeumba is (Georgia állam). Ez a hely üzemelt az Allman Brothers Band fészkeként a hetvenes években, innen indult minden. A zenekar tagjai itt laktak barátnőikkel, gyerekeikkel, itt zenéltek és próbáltak, élték a szabadság, a béke és a szerelem időszakát ebben a gyönyörű környezetben. A város szélén található Rose Hill Cemetery temetőben nyugszik a három elhunyt Allman Brothers tag, akik közül Duane Allman és Berry Oakley sírját meg is látogattuk. Akkor még nem számítottunk arra, hogy hamarosan Gregg Allman is itt lel majd örök nyugalomra.
A Midnight Rider kézzel írott dalszövege
Ehhez az amerikai kiránduláshoz tartozik még egy felejthetetlen élmény: az atlantai Laid Back Festival, melynek fő zenekara ki más lett volna, mint maga Gregg Allman. Akkor még nem tudhattuk, hogy ez az utolsó fellépése.
Abban az időszakban szárnyra kaptak a pletykák, hogy az Allman Brothers újra összeállhat, de röviddel ezután ez sajnos meghiúsult, mivel a zenekar eredeti dobosa és vezetője, Butch Trucks 2017 januárjában öngyilkos lett. Mindemellett felröppentek olyan hírek is, hogy Gregg nagyon beteg és elképzelhető, hogy visszavonul a zenei életből. Mindenki bizonytalan volt az egymásnak időnként ellentmondó hírek hallatán. Végül május 27-én jött a fájdalmas hír. Utólag derült ki, hogy Gregg hosszú ideje májrákkal küzdött, ami persze ez sokáig nem volt publikus. A szörnyű betegség sajnos végül legyőzte őt.
Tudom, hogy az élet része a halál. Bár az egész éves turné két hónappal ezelőtti törlése már rossz érzésekkel töltött el, mégsem számítottam arra, hogy az idén tavasszal egy olyan zenész távozik az élők sorából, aki óriási hatással volt rám és az általam szerzett dalokra.
A napokban olvastam Peter Frampton (Humblie Pie) megható sorait, melyek szerint Gregg Allman a világ egyik leghitelesebb zenésze volt, emellett egy rendkívül visszafogott és laza, jó humorú ember, aki egész életét a zenének szentelte.
Bár személyesen nem volt szerencsém találkozni vele, de a koncertje alapján én is úgy érzem, hogy Gregg zenei zsenialitása mellett egy rendkívül barátságos személyiség lehetett.
Halálával egy pótolhatatlan egyéniséget veszített el a világ, de emlékezzünk Gregg szavaira: "The road goes on forever"
Szombaton a mindszenti Exon, a dél-alföldi régió leghitelesebb Hobo Blues Band tribute zenekarát tekinthették meg az érdeklődők a Kávézó, a Belvárosi Favágókban. A csapat visszament a korai időkhöz, amikor az ikonikus hazai zenekar olyan nagy slágereket játszott magyar nyelven, mint a Rolling Stones Jumpin’ Jack Flash-e, a Tobacco Road, a Johnny B. Good, de felcsendült a Led Zeppelin ikonikus Moby Dick riffje is. Ezek mellett pedig olyan a banda által írt klasszikusokat is hallhatott a közönség, mint a Kopaszkutya, a 3:20-as blues, a Farock, vagy a sokak által csak ’Viharban születtem-’ként ismert Közép-európai hobo blues II.
Kicsit nehezen indul a buli, mert a 22:00-s kezdéshez képest nem voltak túl sokan. Amikor lement az első rész, akkor tartottunk egy szünetet és utána már sokkal többen és aktívabbak is lettek az emberek. Nekem ez annyiból volt kicsit fura - ezt mondtam is a többieknek - hogy manapság 11 körül kezdődik az igazi bulizás a fiataloknál - annak idején, amikor én voltam fiatal sárkány, 11-kor már készültünk haza."
Értékelte a koncertet lapunknak Hevesi János, a zenekar frontembere. Hozzátette
Hozzátette, a mi erősségünk (és egyben a gyengeségünk is) hogy nagyon következetesen ragaszkodunk ehhez a HBB tribute vonalhoz és mivel ez nem igazán mainstream stílus így kicsit nehezebb elérni a közönség kegyeit.
Zárta a beszélgetést az énekes.
A zenekar előadásán látszik az igényesség és a Hobo Blues Band iránti mérhetetlen tisztelet, ebből fakadóan bizton állíthatjuk, hogy az Exon a dél-alföldi régió egyik legstílusosabb Hobo Blues Band tribute-zenekara, amit baromi tehetséges és elhivatott zenészek alkotnak.
Exon @ Kávézó, a Belvárosi Favágókhoz, Szentes
Szabadíts fel Gazember Bordély blues Blues Jim Morrisonnak Adj menedéket Farkashajsza Jumping Jack Flash Tiszta szívvel / A hetedik Ballada a senki fiáról 3.20-as blues Johnny B. Goode Hajtók dala
SZÜNET
Moby Dick / Tobacco Road Közép-európai hobo blues I. Indulnod kell Az alkohol öl, butít… Éjféli csavargó Rolling Stones blues ’97 10 dolláros kurvák Kopaszkutya Farock Mindenki sztár Torta Közép-európai hobo blues II.
Magyar zenészek, újságírók és rajongók emlékeznek Chris Cornellre Budapesten, az A38 Hajó koncerttermében június 23-án.
A Soundgarden május 17-ei fellépése után tragikusan hirtelen elhunyt az együttes énekese, Chris Cornell. Az 52 éves zenészlegenda holttestét az MGM Detroit hotelben találták meg - a hírek szerint öngyilkosságot követett el. Hamvait a Los Angeles-i Hollywood Forever temetőben helyezték végső nyugalomra május 26-án.
A Soundgarden és az Audioslave énekesének halálával a Seattle - grunge és rocktörténelem egyik legnagyobb alakját veszítette el a zenésztársadalom. Magyarországi tisztelői, akik közül sokan személyesen is kötődnek Cornellhez, egy nagyszabású emlékest keretében kívánnak méltóképp búcsút venni tőle a budapesti A38 Hajó koncerttermében, június 23-án.
A "No one sings like you anymore" elnevezésű esemény főszervezője Pintér Miklós, a Grungery – Sound of Seattle főszerkesztője, művészeti vezetője pedig a Soundgarden tribute zenekar (Superunknowns) és az Ozone Mama énekese, Székely Marci.
„Nem túlzás azt állítani, hogy a ’90-es évek, seattle-i grunge zenéin felnőtt generációnkat sokkolta Chris Cornell halála”- mondja Pintér Miklós. – „Talán azért is, mert a tragikusan fiatalon elhunyt Andy Wood (Mother Love Bone) munkásságát csupán a Pearl Jam sikerei révén ismertük meg, Kurt Cobain, Nirvana-frontember elvesztésének idején csupán tizenévesek voltunk, Layne Staley, Alice in Chains énekes halála pedig a függősége miatt sajnos nem ért teljesen váratlanul senkit sem. Chris Cornell azonban egy aktív, ereje teljében lévő, háromgyermekes családapa volt, telis tele távlati tervekkel. Semmi sem utalt arra, hogy eldobni készül az életét! Döbbenetes és rendkívül szomorú, hogy Chris halálával a nagy seattle-i grunge négyesből – Pearl Jam, Soundgarden, Alice in Chains, Nirvana – mára csupán Eddie Vedderék maradtak életben.Egy nagyon szép emlékesttel készülünk, ami remélhetőleg méltó búcsút és valamiféle megnyugvást hoz majd a magyar rajongók számára.”
A június 23-ai eseményen koncertek, vetítések, színpadi beszélgetések, továbbá egyenesen Seattle-ből érkező videóüzenetek elevenítik majd fel Chris Cornell életútját és munkásságának legfontosabb mozzanatait, hogy a közös megemlékezésen túl egy valóban teljes és megnyugvást hozó élményt kapjanak a résztvevők, a szervezők és a fellépő művészek egyaránt.
„Chris Cornell az egyetemes popkultúra megkerülhetetlen egyénisége, korunk egyik legnagyobb rockénekese volt. Zenei munkássága hosszú évek óta inspirációként szolgál számomra. A bakancslistám egyik legelőkelőbb helyén állt, hogy lássam őt élőben is, sajnos azonban ez már nem fog megvalósulni. A mai napig is felfoghatatlan számomra, ami történt” – mondja Székely Marci. „- Ezen az estén olyan zenészbarátokkal lépünk fel, akiknek ugyanolyan sokat jelent Chris zenei hagyatéka, mint számunkra, szeretnénk méltóképpen megemlékezni róla.”
A Chris Cornell emlékesten fellép többek közt Galambos Dorina (River Of Lust, Mrs. Columbo), Kövi Lóránt (Flop), Ormai Bertold (Basement, Stone Pilots), Pálinkás Tomi (ex-Isten Háta Mögött, Tej), Székely Marci (Ozone Mama, Superunknowns), Tanka Balázs (Kaldera, Turbo) és Vörös András (Ørdøg, ex-Superbutt), továbbá a Basement, a Flop és a Superunknowns zenekar. Az újságírók közül Lénárd László és Uzseka Norbert (HammerWorld), Draveczki-Ury Ádám (Shockmagazin), Pintér Miklós (Grungery-Sound of Seattle), valamint Tresó T Tibor (KultPresso - a Lánchíd Rádió törzsasztala) vesz részt a színpadi beszélgetéseken.
A fellépők sora még bővül – az eddig meghirdetett nevek megtalálhatók az esemény Facebook-oldalán.
