Old Time RNR Magazine

Klippremier: The Trousers - Gunslinger

Fegyverforgatók az A38 hajón!

2017. január 11. - Sebők_Tamás

trousers.jpgA Trousers csapata 2016-ban sem hagyta, hogy elcsendesedjenek a dolgok körülöttük, szinte mindig életben tartották a tüzet. Volt is mivel, hiszen igen eseménydús évet tudhat maga mögött országunk elsőszámú garázsrock csapata. Kőváry Zoliék nemrégiben bejelentették, hogy a Cool Operator és a Sonic Desert tavalyi megjelenése után a Gunslingerrel folytatják a sort, amihez egy performance klipet készítettek a nyáron adott A38-as fellépésükről. Nagy megtiszteltetés nekünk, hogy magazinunkat kérték fel a premierhez. Mielőtt bemutatnánk a videót, néhány kérdéssel bombáztuk meg Zolit az aktualitásokról és a jövő évi terveikről.     

OTRNR: - Szia Zoli! Mindenekelőtt tekintsünk vissza egy kicsit 2016-ra! Számos turnén megmutattátok magatokat, több országban. Hogyan értékelnéd az elmúlt évet?

Összességében nagyszerű évünk volt. Bár a Mother of Illusion lemezünk még 2015-ben jelent meg, a promóciót tovább folytattuk két nagyszerű videoklippel, ami a Sonic desert és a Cool operator című dalokhoz készült. Rendkívül hálásak vagyunk a rendezőknek, Szili Lászlónak és Simon-Mazula Tibornak. Tavasszal egy csomó hazai koncertet követően részt vettünk a Monarchy Madness II miniturnén barátainkkal, a bécsi Reverend Backflash-el és az ostravai Degradace-vel Csehországban és Ausztriában. A nyár csúcspontjai az ostravai rockfesztivál, a Fezen és az A38 terasz koncertjei voltak, ősszel pedig a berlini All Rooms Bookingnak, a német Final Stair és a pozsonyi Signature zenekaroknak hála egy öt országon átívelő turnén vettünk részt, többek közt berlini, drezdai, bécsi és pozsonyi állomásokkal. Az évet itthon, Budapesten zártuk a GMK-ban a Signature-rel és a részben HS7 utódzenekarral, a Houdinis-zel.

OTRNR: - A zenekar felállása is változott ebben az évben, mesélnél erről részletesen?

Iliás Ádám basszusgitáros, aki 2012 óta játszott velünk idén úgy döntött, csak a saját zenekarával, a Turn Signals-zal akar csak a továbbiakban foglalkozni. Búcsúkoncertje egy óriási hangulatú budapesti koncerten volt a Kuplungban tavasszal. Helyére régi barátunk, Lázár Bandi érkezett, aki multi-instrumentalista, korábban dobosként fellépett velünk egy-két koncerten. Szóval csak át kellett a fejében konvertálni a már meglevő tudását a dalokról dobról basszusgitárra :-) Bandi maradéktalanul beilleszkedett a bandába, energikus színpadi ember és jól vokálozik, szóval nagyon jól járt vele az együttes. A 2017-es évünk is változással kezdődik. Az őszi turné után a dobosunk, Csészi bejelentette, hogy visszavonul a koncertezéstől. Csészi 2006 óta játszik a Trousers-ben, négy lemezt, több mint 10 videoklipet vettünk fel együtt, és legalább 250 koncertet nyomtunk le közösen kilenc országban. Kapcsolatunk nem szakad meg, hiszen Csészi zseniális hangmérnök, producer és stúdióember, és az új, ötödik lemezt is biztosan az ő vezényletével fogjuk felvenni.

OTRNR: - Az új klipetek a Gunslingerhöz készült, ami egy A38-as live video. Honnan jött az ötlet, hogy ehhez a dalhoz készüljön a videó?

Szili Laci már három videot is csinált nekünk a Freakbeat, a Hyterical Route és a Sonic Desert dalokhoz, és baromi jól tudunk együtt dolgozni vele. Egyszer láttam egy koncertvideot, amit a telefonjával spontán készített felvételekből csinált Kory Clarke-nak, a Warrior Soul énekesének, amikor Pesten járt. Megkérdeztük tőle, hogy nincs e kedve összedobni valami hasonlót, amikor majd a hajóteraszon játszunk. Szerencsére igent mondott, és nagyon elégedettek vagyunk ez eredménnyel. Ugyan ehhez a lemezhez csak viszonylag monumentálisabb filmes klipeket csináltunk, ám azt gondoltuk, zárásként simán belefér egy ilyen hagyományosabb cucc is. Szerintem ilyen performance klipekre mindig szükség van a rock and roll világában; én például nem tudnék jobb videot mondani, mint a Paradise City a GNR-től. Azt bármikor, bár hányszor meg tudnám nézni!

OTRNR: - Mit jelent neked ez a dal?

A dal címe akkor fogant meg bennem, amikor 2013-ban az USA-ban roadtrippeltünk Gábor Andrissal az Ozone Mamából. Azt hiszem egy arizonai vagy utahi benzinkúton láttam ilyen kis kiadványokat, prospektusokat az amerikai történelem érdekes figuráiról, például Billy the Kidről vagy Jesse James-ről; őket hívták „gunslinger”-nek, ördögi fegyverforgatónak. Persze a dalszövegben ez sokkal inkább a helyzetek határozott, sőt időnként impulzív kezeléséről szól, aminek hátterében ott van az, hogy néha úgy érezzük, az élet egy kegyetlen hajsza a semmiért. Ez egy gyors, Motörhead-es garázsrock nóta, de csempésztem bele moll-akkordot is, ami a dalszerűségnek mindig nagyon jót tud tenni. Mostanában ezzel kezdjük a koncerteket.

OTRNR: - Említettétek, hogy munkálkodtok az új albumon is. Hogy áll a dolog?

A tavalyi év során, főként a nyári hónapokban a szokásos módon otthon az akusztikus gitárommal megírtam 11 dalt. Ezt követően ősszel Csészivel ezeket feldemóztuk, és odaadtuk a Locke Petinek és Bandinak. Még nem beszéltünk meg pontos részleteket, de valószínűleg tavasszal-nyáron a 2013-as Freakbeat felvétele során alkalmazott módszer szerint fogunk haladni. Először Csészi feldobolja a részét, aztán jövök én a ritmusgitárral és az énekkel, majd a basszus, a másik gitársáv, végül a szólók, vendégzenészek, kiegészítő sávok. Derecskei Zsolt billentyűs és Csányi Rita vokalista biztosan szerepel majd a lemezen. Szerintem legkésőbb ősszel megjelenhet, de addig biztosan kijön 1-2 beharangozó dal videoklippel. Lemezcímet még nem tudok mondani, folyamatosan gyűjtöm az ötleteket, de még nincs végső változat. Szerintem nagyon erős lemez lesz, töltelékdalok nélkül.

OTRNR: -  Mielőtt publikálnánk a videót, beszélsz nekünk egy kicsit arról, hogy milyen tervekkel vágtok neki ennek az évnek? Mit vártok 2017-től?

A legfontosabbak a doboscsere megoldása és az új lemez elkészítése, mind a kettőn aktívan dolgozunk. Alakulnak koncertek is természetesen, ami biztos a közeljövőben az két budapesti buli: február 3-án a RCKSTR magazin szülinapi partyján játszunk a Dürer-kertben, majd 23-án a Kuplungban bátyám zenekara, a Royal Rebels lemezbemutatóján. Az Allrooms Booking előzetes megbeszélésünk szerint késő tavaszra tervez nekünk a tavalyihoz hasonló közép-európai turnét, de ez még nincs lefixálva. Egy emberünk már dolgozik olyan nyári rockfesztiválokon mint a Fezen, Rockmaraton. Szerintem még inkább tendencia lesz, hogy orientálódunk a külföldi helyszínek irányába. Nem vagyunk egyedül ezzel; Horváth Zoli, a Dungaree gitárosa is mesélte nekem, hogy a tizenvalahány őszi koncertjükből messze a szerbiai és a román fellépések voltak a legjobbak. Ez van; a zenész oda megy, ahol a leginkább örülnek annak, amit csinál.

Nincs más hátra, mint előre, tekintsétek meg a Trousers új live klipjét:

 

Sebők Tamás

C.A.F.B - Bikini átirattal jelentkezik új kislemezén a magyar punk legenda

Íme a Megüssem, vagy ne üssem!

cafb.jpgMárciusban nagyszabású Retro Punk bulit rendeznek Dürer Kertben melyen a 90-es évek kultikus punkzenekara, a C.A.F.B is fellép. További jó hír, hogy Szakácsi Gregék hamarosan egy új kislemezzel is megörvendeztetnek minket, melybe most egy Bikini átirattal betekintést nyújtanak. Nemrégiben látott napvilágot a Megüssem vagy ne üssem, mely egy igazi velős, szókimondó punk himnusz lett. Igazi C.A.F.B. Hallgassátok meg ti is!

 

Ha szeretnéd élőben hallani a dalt, látogass el a csapat következő koncertjére! A Facebook eseményt itt találod.

Muzsikáló színészek 1.

Steven Seagal, a gitározó szamuráj

Steven Seagal a ’80-as –’90es-es évek fordulóján tűnt fel az akciófilmek világában, és sajátos stílusával (aikido) elég hamar „beverekedte” magát a legnagyobbak közé.

Bár a későbbiekben a filmes karrierje nem a legszebben alakult-gyakorlatilag a kétezres évek elejétől már csak DVD-n forgalmazandó filmeket készít-, de annak ellenére, hogy nevét sokan azonosítják a B kategóriával, és a ciki fogalmával, azért világszerte megvan az a viszonylag szűk, de biztos rajongótábora, akik kedvelik munkásságát.

Kevesen tudják azonban, hogy a kiöregedett akciósztár szerepével azonosított Steven Seagal egy igen sokoldalú figura: első filmje, a Nico 1988-ban készült, amikor a színész már közel volt a negyvenhez.

Előtte azonban sokáig Japánban élt és dolgozott, magas szinten művelte az aikidot és más harcművészeteket. Ezt olyannyira jól csinálta, hogy ő volt az első fehér ember a Felkelő Nap országában, aki edzőtermet (japánul: dojo) nyithatott- ez pedig nagy elismerésnek számít arrafelé…

E mellett emberünk lelkes környezetvédő és Richard Gere mellett a Free Tibet mozgalom legaktívabb hollywoodi szószólója is.

Ja, és azt se felejtsük el, hogy harci tudását nem csak a filmekben, hanem a mindennapi életben is kamatoztatja: több mint húsz éve tartalékos rendőrtisztként igazi kommandósokat képez lőfegyverek használatára és közelharcra.

De hogy jön ide a zene és kultúra? A fent említettek mellett még gitározik, énekel, időnként lemezeket jelentet meg és rendszeresen koncertezik is.(2014-ben például hazánkban is adott egy igen jó hangulatú koncertet).

seagal1.jpg

Az általa írt dalokat hallgatva pedig értelmet nyer az örökbecsű mondás: a zord külső érző szívet takar.

Seagal-  bár ír, mongol és orosz vér egyaránt csörgedezik ereiben, és életére nagy hatással volt a Távol-Keleti kultúra- mégiscsak egy ízig-vérig amerikai „srác” - bár tavaly óta orosz állampolgár- és mint ilyen, az ottani „népzenének” tekinthető blues műfajra tette a voksát, annak is a melankolikusabb irányvonalát részesíti előnyben.

Steven Seagal az 1996-os Tisztítótűz (The Glimmer Man) című filmben elhangzó "Snake" és "Bulletproof" című dalok szerzője és előadója, ekkor mutatkozott be először dalszerzői és előadói minőségében a nagyközönségnek.

Az egy évvel későbbi, 1997-ben mozikba kerülő Tűz a mélyben (Fire Down Below) című mozit-betétdalait hallgatva a blues, country és southern stílusok kedvelői meglepődhetnek, hogy mennyire erős a soundtrack. Az pedig még meglepőbb, hogy Steven Seagal az ott szereplő dalok nagy részének szerzője, producere és előadója is- zenésztársai pedig Richie Sambora a Bon Jovi (ex)gitárosa, Taj Mahal vagy épp Peggy Lynn (híres country zenész, ő írta például a Walker, a texasi kopó című film főcímdalát is).

Bár a színész ilyen irányú tehetségét sokáig titkolta a nagyközönség elől, meg kell jegyeznünk, hogy a színész gitárral való megismerkedése jóval korábbra tehető: már kisiskolás korában, a harcművészetekkel egy időben elkezdett ismerkedni a muzsika világával.

Miután a saját filmjeihez írt dalok kedvező fogadtatásra találtak, mégsem elégedett meg ennyivel, egyre többször lehetett látni az öregedő „szamurájt” koncerttermekben, gitárral a nyakában és 2005-ben pedig kiadta első szólólemezét a Songs for Crystal Cave címmel. A korongon szereplő dalok mindegyikének Seagal a szerzője vagy társszerzője, és ő énekel, és gitározik a felvételek jelentős részén. Aki veszi a fáradságot és meghallgatja ezt  az anyagot, az egy gazdagon hangszerelt blues-funky lemezélménnyel lesz gazdagabb, ahol a vidám és a lírai dalok váltogatják egymást. A már említett sokszínű hangszerelés elérése érdekében a főhős mellett pedig közel húsz zenész működött közre. Például Stevie Wonder is, hogy csak a legnagyobb nevet említsük…

A második-napjainkig utolsó-lemeze, a Mojo Priest 2006-ban jelent meg. Ez első anyaghoz képest ez egy kis változást hozott: kevesebb vendégzenész, letisztultabb, karcosabb , vagy ha úgy tetszik „misssissipisebb” blues hangzás, amolyan igazi vissza a gyökerekhez stílusban fogantak a dalok, de persze a líraibb darabok is szép számmal sorakoznak…

Aki kedveli Seagalt annak azért, aki kedveli, a bluest annak azért ajánlom ezt a lemezt, de ha valaki egyik csoportba sem sorolja magát, viszont van benne nyitottság és szeret kellemesen meglepődni, az is nyugodtan belehallgathat a zenélő szamuráj életművébe….

seagal4.jpg

 

Egyfajta utóiratként pedig egy érdekes információ, amit elvakult rajongók vélnek tudni: Seagal nem csak a bluesnak, hanem a reggie zenének is nagy rajongója, olyannyira, hogy vásárolt is egy villát Jamaicán, és sok időt tölt azzal, hogy ottani zenészektől tanulja a stílus alapjait-így mindben bizonnyal lesz még folytatás, de hogy mikor és milyen, azt nem tudhatjuk…

Modok a pesti éjszakában!

The Whu és Morning Glory koncertek a GMK-ban

Anglia két legkirályságosabb zenekara az Oasis és a The Who hazai tribute bandái adnak közös koncertet a Gozsdu Manó Klubban január 27-én. Az angol klasszikusok különleges hangulata garantált lesz az estén.

A Who zenéjének olyan energiája van, mint állítom, hogy semmilyen más zenekarnak se akkor, se azóta. Keménykedhetnek ma akármennyit a metálosok, üvöltözhetnek és höröghetnek akármennyit, sosem lehetnek annyira igazán kemények, mint a Who. A Who keménysége nem a dühből és csalódottságból árad, és nem is erőszakos zenekar. A lendületük őszinte, szívből fakadó, és akarnak mondani valamit. Úgy tudtak a saját generációjuk nevében szólni, ahogy sem a Beatles sem a Stones nem volt képes. Ha zeneileg nem is, de ebben Ők voltak a legjobbak. // Takáts Máté – The Whu

The Nobles zenéjére is, Supersonic kultikus bandára, akinek Zoli volt az egyik alapítója, is hatott az Oasis. Én 1994 áprilisában láttam az MTV-n először a ”Supersonic”-ot teljesen magával ragadott, a lemez meg aztán végképp. Akkoriban már leáldozóban volt a rock a mainstream zenében és én ebben a Bandában láttam a jövőt. 15 év alatt a legnagyobb angol zenekarok közé nőtte ki magát. Évek óta a „Supersonic” az ébresztőm a telefonomon. Csak, hogy jó legyen a morning glory. (nevet) // Locke Péter – The Morning Glory

Ha többet szeretnétek megtudni a The Morning Glory, és a The Whu csapatáról, akkor olvassátok el a velük készült interjúnkat! (kattintsatok a zenekarok nevére!)

 

 

 

A koncert facebook eseményét a Flyerre kattintva éritek el!

 170127_modnight.jpg

 

Íme a legnagyobb NFL rajongó rocksztárok!

Több szempontból is szerettük volna összehozni ezt a cikket. Egyrészt a tengerentúli profi futball liga rájátszásához értünk a hétvégén, másrészt a lent olvasható rockerekkel egyetemben mi magunk is hatalmas rajongói vagyunk az NFL-nek. Szerkesztőségünk gondolt hát egyet, és összeállított egy listát olyan rocksztárokból, akik rajonganak egy-egy csapatért. Bőséges írásra való hajlamunkat most visszafogtuk, a szavak helyett beszéljenek inkább a képek. Íme 15 NFL rajongó rocksztár.

 

Duff McKagan (Guns N' Roses, Velvet Revolver) – Seattle Seahawks

 duff-seahawks.jpg

 

Metallica – Oakland Raiders

 metallica.jpg

 

Ronnie James Dio  (DIO, Black Sabbath)– New York Giants

Ronnie James Dio, eredetileg New York-i származású és óriási Giants fan volt. Sajnos erről képpel nem tudunk szolgálni, egy annál érdekesebb videóval viszont igen.  A lent megtekinthető kisfilm DIO utolsó koncertjét örökíti meg. Az előadás közben a közönség egyik tagja egy pólót dob fel a színpadra. DIO megnézi, majd erős undorral az arcán hajítja földre, tapossa meg, rúgja le a színpadról. Nagy valószínűséggel egy Eagles (a nagy rivális) pólót „kapott ajándékba” az öreg.

 

Phil Anselmo (Pantera, Down) – New Orleans Saints

 anselmo_saints.jpg

 

Red Hot Chili Peppers – Los Angeles Rams

rhcp_rams.jpg 

 

Kerry King, Jeff Hanneman (Slayer) – Oakland Raiders

slayer_raiders.jpg 

 

Joan Jett – Green Bay Packers (nem csapatmezben)

jett_rocks.jpg 

 

Steven Tyler (Aerosmith) – New England Patriots

new_england_patriots.jpg 

 

Kid Rock – Detroit Lions

kid_rock_lions.jpg 

 

Eddie Vedder (Pearl Jam) – Chicago Bears

eddie-vedder_bears.jpg 

 

Johnny Ramone (Ramones) – Miami Dolphins

ramone_dolphins.jpg 

 

Derek Trucks (Tedeschi Trucks Band) – Jacksonville Jaguars

derek_trucks_jacksonville.jpg 

 

Brett Michaels (Poison) – Pittsburgh Steelers

brett_michaels.jpg 

 

Meat Loaf  - Buffalo Bills (nem csapatmezben)

 meat_loaf_bills.jpg

 

Danny Carey (Tool) - Kansas City Chiefs

danny_carey.jpg

 

Eddie Harsch előtt tiszteleg első live klipjével a Magpie Salute

the-magpie-salute.jpgA Magpie Salut egy új zenekar, bár mondhatjuk egyfajta Black Crowes 2.0-nak is, hiszen a legendás együttes ászait, Rich Robinsont, Marc Fordot, Sven Pipient is a soraiban tudja a csapat, valamint az alakulásnál, a szintén egykori Black Crowes tag, a néhai Eddie Harsch is a gárdát erősítette. A zenekart Rich Robinson saját zenészei, valamint barátai egészítik ki. 2016 októberi összeállásuk után ebben a hónapban négy éjszakás koncertsorozatot rendeznek a New York’s Gramercy Theatre-ben. Jegyeket már ne keressen senki!

Mindezeket megelőzően a csapat egy különleges live videót is megosztott, egyben bemutatta Comin’ Home című dalát. A kisfilmet a november 4-én elhunyt Eddie Harsch emlékének ajánlják. A vizuális anyagokat tavaly nyáron forgatták a próbák közben.

A felvételek Eddievel töltött utolsó pillanataimat örökítik meg – mondja Rich Robinson. A barátom volt és a zenetanárom. Zsenialitása és precizitása örök inspiráció lesz számomra.

Továbbra is él a vintage-rock szelleme!

Old Time RNR Magazine - Top 20 (2016)

top20.jpgHa mindazokra a nagy zenészekre gondolok, akiket elveszítettünk 2016-ban, akkor igen keserű szájízzel tekinthetnék vissza erre az esztendőre. Most azonban ettől eltekintenék, és az idei év 20 legjobb vintage albumát mutatnám be nektek, amiket minden zenekedvelőnek polcra kellene tenni idén. Nem volt könnyű dolgom, először összeírtam minden anyagot, ami idén jelent meg, majd napokon keresztül egy papíron vezettem a listát, és végül, már-már vért izzadva elkészült a végső sorrend. Íme az Old Time Rock ’n’ Roll év végi TOP20-as album listája.

 

Top 20 – 11

 

Ben Harper – Call It What It Is

A 47 éves folk/blues-rocker, Ben Harper és az Innocent Criminals már 13. nagylemezénél jár. Túl sok meglepetést nem okoztak a fiúk, a jól bevált módon készült az új lemez is, melyen mesterien keverik a folk, a blues, a reggae, és a country jegyeit. A szövegek sokszor a társadalomról, a politikáról szólnak.

 

Eric Clapton – I Still Do

Eric Clapton ezzel a lemezzel megmutatta, hogy még mindig a blues zenei színtér egyik meghatározó alakja. Akár az ’I’m still here’ címet is adhatta volna neki. Kellemes lemezt hozott össze Mr. Slowhand. Pontosan ezt vártam.

 

Red Hot Chili Peppers – The Getaway

A kaliforniai nagyágyúk hosszú idő után végre hozzánk is ellátogattak új lemezük, a The Getaway turnéján. Kettős érzelmekkel hallgattam az albumot nyáron, mert az I'm With You után nem tudtam mit is várjak örök kedvenceimtől. Szerencsére kellemeset csalódtam.

 

The Luckies – First Album

A Luckies az utóbbi időben rendesen megdolgozott a hazai zenei színtéren elfoglalt aktuális helyéért. A lemezt pedig bár sokszor átfutottam, még nem írtunk róla (ami késik, nem múlik) az év végi listánkon azért helye van, mert elképesztő anyag lett.

 

Henrik Freischlader Trio – Openness

Henrik nem is olyan régen bejelentette, hogy egy időre visszavonul a zenéléstől. Hál’ istennek ez nagyjából annyi idő volt, amíg összehozta új trióját. A hármas idén jelentkezett debütáló albumával, az Openness-szel. Nagyban nem tér el a Henriktől megszokottaktól, nyersebb, piszkosabb.

 

Doyle Bramhall II. – Rich Man

Az ifjabbik Bramhall nevét sokan ismerhetik, hiszen Stevie Ray és Jimmy Vaughan, Eric Clapton, Richie Kotzen, B.B. King, vagy Roger Waters mellett is megfordult már. 1992 óta szólólemezekkel is jelentkezik, ebben az évben az igen nagyszerű Rich Man-nel rukkolt elő, melynek egyik különlegessége, hogy a dalok többsége elhunyt édesapjának szól.

 

Glenn Hughes – Resonate

Glenn Hughes jó ideje nem jelentkezett szólólemezzel, mégis folyamatosan megmutatta magát valamilyen formációban. Idén piacra hajított egy saját anyagot is, amit valahogy úgy promózott, hogy több mint 20 éve az egyik legkeményebb anyaga. Ezzel egyetértünk, van benne kraft rendesen.

 

Dungaree – Bipolar World

A szegedi Dungaree két kislemez után idén elkészítette első nagylemezét a Bipolar World-öt. Nagy dicséretet érdemelnek a srácok óriási anyagot alkottak, melyet hallgatva mi magunk is egy bipoláris zenei világban találjuk magunkat.

 

Rival Sons – Hollow Bones

Az első lemez a listán, amit előzetesen sokkal jobb helyre szántam. Sajnos várakozásaimnál gyengébbre sikerült a lemez, bár így is van mit megemlíteni róla pozitívumként, bár sokan tudják, hogy többre képes ennél a négyes.

 

Rolling Stones – Blue & Lonesome

A rock tatái pályájuk első feldolgozáslemezével készültek idén. Olyan kiválóságoktól dolgoztak fel, mint Howlin’ Wolf, Little Walter, Memphis Slim, vagy Buddy Johnson. Nagyon eltalált anyag lett, méltó elméket állítva egy mára elfelejtett stílusnak. A vén gyökerek nem halnak meg!

 

TOP 10 – 6

 

Peter Kovary & the Royal Rebels – Keepin’ On

A Kőváry Péter vezette Peter Kovary & the Royal Rebels tavaly év végén indult el a hazai zenei pályán ezzel a bemutatkozó EP-vel. A zenekar azóta több koncertet adott és hamarosan új lemezük bemutatójára készülnek. A Rolling Stones, Black Crowes, Led Zeppelin hatásokat is felvonultató kislemez nem maradhatott le listánkról.

 

Inglorious – Inglorious

Az angol hard rock csapattal a The Winery Dogs előzenekaraként találkoztam. Levettek a lábamról, később pedig a lemez megjelenésével mély nyomot is hagytak bennem. A Whitesnake és a Deep Purple nyomdokain vonuló zenekar frontembere, Nathan James még indult a „székfordulós” angol tehetségkutatóban, azonban nem választották be. Én beválasztottam!

 

Neil Young – Peace Trail

A „lélek nem öregszik” írtam a hónap elején megjelent lemez kritikájában. Neil Young 37. nagylemeze visszarepít minket az időben. Akárcsak a Heart Of Gold-ot, vagy az Old Man-t hallgatnám. Káprázatos lemezt kaptunk egy ikontól.

 

Tedeschi Trucks Band – Let Me Get By

Az egyik leghitelesebb kortárs blues zenekar, nagyzenekar. Susan hangjától non-stop libabőr és hidegrázás lesz rajtam úrrá, Derek gitárjátékánál nem különben. Egyszerűen nem tudnak rosszat csinálni, minden alkalommal megbizonyosodom erről.

 

Imperial State Electric – All Through The Night

A Hellacopters és korábban az Entombed meghatározó alakjaként ismert Nicke Andersson legújabb projektjének ötödik nagylemeze jelent meg az ősszel. A különleges hangzásvilág mellett igazi kortárs skandináv rockzene.

 

TOP 5

 

Aron’s Land Cargo Co. – Always Closer Never There

Elkápráztatott a lemez. Totálisan képviseli azokat a jegyeket, amik közel állnak a szívemhez. Ez persze teljesen szubjektív dolog, de nagyon örülök, hogy a mai elkényelmesedett zenei világban kapok ilyeneket.

 

Joe Bonamassa – Blues Of Desperation

Joe Bonamassa méginkább visszanyúlt a blues gyökereihez ezen a lemezen, ezek mellett több akusztikus és számos Zeppelines dalt is ráfabrikált erre az anyagra. A modern  kori gitáristen megállíthatatlan, nem lepődnék meg ha hamarosan új anyaggal jelentkezne.

 

J.D. SIMO - Let Love Show The Way

Egy fiatal kölyök a semmiből érkezett. Meghallgattam, pofám leszakadt. J. D. Simo nagy út előtt áll, új lemezében pedig hatalmas dolgokat művel. Alapját a blues-rock adja de a funky, a jazz a folk stílusjegyei is megtalálhatóak rajta. Megérdemelte a bronzérmet.

 

Blackberry Smoke – Like An Arrow

Változatos lemezt rakott össze a zenekar. A kemény zúzós dalok mellett a country-s és a balladisztikusabb akusztikus anyagok is megtalálhatók. Ráadásul semmi sallang nincs, csak fülbemászó dallamok.

 

Dan Patlansky – IntroVertigo

Tátátátááá!! Aranyérmesünk egy dél-afrikai blueser axeman. Idén láthattuk őt az A38-on az IntroVertigo turnéján, tavaly pedig Joe Satriani előtt. Óriási tehetség szorult ebbe az emberbe. Brutálisan vegyíti az őserőt a kortárs hatásokkal. Az új lemezébe pedig egy másodpercig nem tudunk belekötni.

Az 50-es évek partihangulatával jelentkezett a Mystery Gang

mystery_gang_2016_fb_og.jpgHazánk legnagyobb rockabilly triója, a Mystery Gang új anyaggal jelentkezett karácsony előtt. Egri Petiék új, négy dalt tartalmazó EP-vel leptek meg minket, mely a Wild 50’s Nights – Part I. címet viseli.

A tipikusan az 50-es évek végének korszakát idéző dalokban a jungle, a rockabilly, némi garage és a boogie jegyek tűnnek fel, és a zenekar korai lemezeinek hangulatát hozzák vissza. A dalokat hallgatva az 50-es évek bulijai, pöttyös ruhás lédik, hátra nyalt hajú srácok jutnak eszünkbe. Ha nem hiszitek, hallgassatok utána.

Imáim meghallgattak! – Aron’s LCC ’Always Closer Never There’ (lemezkritika)

ha.jpgHajba Áron a Jazzékielből kiválva saját projektbe kezdett, és szeptemberben be is mutatta első kislemezét, a nagyrészt folkos jegyeket birtokló Homeward Bound-ot. Dalait élőben testvéreivel kiegészülve adja elő, és a koncertezés mellett eszeveszett tempóban készítették el az új lemezt is, mely még idén, amolyan karácsonyi ajándékként jelent meg. Az Always Closer Never There december 19-én debütált, de a Road To Canaan című dal már a hónap elején.

Neil Young-ot vártam és Otis Taylor köszönt be. Valami ilyesmi érzéssel indultam neki az első dalnak. A Caravan egy trance-bluesos stílust képvisel, ami elsőre talán meglepő lehet az EP után, viszont egy nagyon dallamos, fülbemászó, egyedi darab lett. A Yellowed Photographs egy rockos ballada, egyszerű, stílusos, autózós, fejrázós. A No Mans Land-ben már inkább érvényesülnek az amerikai folk-rock jegyei, egy Buffalo Springfield dalnak simán elmenne. Nagyon kellemes dallamokkal idézik meg a borongós hangulatot, a refrén pedig egy örök életre beleég az emlékezetünkbe. Az In The Middle of Nothingot már ismeri, aki meghallgatta a bemutatkozó anyagot. Egy sivár, csendes vidék, nyugodt környezet jut eszembe róla, ahová az ember csak úgy elvonul, átgondolni, vagy átértékelni valamit. A Fly-t hallgatva Jimi Hendrixes hatások elevenülnek fel egy óriási balladát alkotva. Kellemes darab. A Simple Rule személyes kedvencem. Aki ismer, tudja, hogy már-már betegesen rajongom a 70-es évek hard-rock, blues-rock muzsikáiért. Tízből tizenötöt adok a hangzásra! Bátran hozzányúltak a srácok ehhez a koszos, fuzzos egyveleghez, ami igen egyedi lehet manapság, nekem azonban csak nosztalgia. Imáim meghallgattak!

A Road To Canaan a visszafogottabb dalok táborát erősíti már-már lullabynak is elmenne, mégis inkább érzelmes dalnak született. A Small and Great egy tök pozitív akusztikus csemege, kellemes dallamokkal. A Homeward Bound-ot pedig szintén ismerhetjük a bemutatkozó EP-ről. Egy darab akusztikus gitár csendül fel ebben a különleges dalban, mely számomra – Simon & Garfunkel azonos című dalával egyetemben- azt jelenti, hogy ne hátráljunk meg, mert nem pottyannak ölünkbe a céljaink.

Nem nagyon tudok mit mondani összegzésül. Elkápráztatott a lemez. Totálisan képviseli azokat a jegyeket, amik közel állnak a szívemhez. Ez persze teljesen szubjektív dolog, de nagyon örülök, hogy a mai elkényelmesedett zenei világban kapok ilyeneket. Köszönöm!

cover.jpg

Aron’s Land Cargo Co. – Always Closer Never There

Caravan
Yellowed Photographs
No Mans Land
In The Middle Of Nothing
Fly
Simple Rule
Road to Canaan
Small and Great
Homeward Bound

 

Sebők Tamás

süti beállítások módosítása