Valamikor kis siheder legénykoromban akadt kezembe az akkor frissen megjelent ”Californication” album a Red Hot Chili Pepperstől. Az az év, és az a lemez volt, amikor, és amivel minden elkezdődött. Nem ismertem őket, de konkrétan tönkrement az első nyomás, annyira sokat hallgattam a lemezt. A rajongás mindmáig kitart, így nem is lesz most könnyű dolgom, hiszen egy objektív, elfogulatlan koncertbeszámolót szeretnék elétek tárni.  

A szeptember 1-2-án megrendezett Red Hot Chili Peppers koncertek második napján sem unatkoztak azok, akik ellátogattak a Papp László Budapest Sportarénába – több mint 12000-en. Bár sokan úgy gondolták, egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben változtatnak a setlisten a funk-rock nagyöregei, Kiedisék csupán a koncertkörút vázát adó dalokat hagyták fent a listán és sok csemegével tűzdelték meg a pénteki programot. Ismerve az elhivatottságukat és a zene iránti szeretetüket, azért egész nap bíztam benne, hogy változtatnak majd rendesen. Így is lett. A startnál elmaradhatatlan volt az intro jam, nem is kezdődik nélküle chili koncert, de már ekkor füleltem a lezárásra, és vártam, hogy felcsendüljenek az esetek 99 százalékában nyitódalként funkcionáló ’Can’t Stop’ első hangjai. Nem túl nagy meglepetésre a ’By The Way’-jel kezdett a csapat, ami nagyon sokáig nyitódaluk volt a 2002-ben megjelent lemez turnéján, de utoljára, ha jól tudom, 2011-ben nyitottak vele. Dübörgő basszus, emlékezetes gitárfutam, és egy refrén, amit szerintem mindenki ismer. Most vesse rám mindenki azt az óriási követ, amiért egy Red Hot koncertre ülőjegyet vettem, magam sem békéltem még meg a tudattal, de amit az egészből ki akartam hozni, hogy páran említették, hogy a hangosítással nem voltak megelégedve – ez persze függ a helytől – jómagam semmi kivetnivalót nem találtam a hangosításban. Ezek mellett nagyon tetszett a fényjáték, amit kitűnően láthattam. Nem sokszor volt ilyenben részem.

A dalokra kitérve pedig sok rajongó ismerősöm írja fórumokon, hogy a sárga irigység járta át, amikor meglátta a pénteki setlistet. Ez mindenkinél szubjektív dolog, én azért meghallgattam volna egy ’Scar Tissue’-t, de csütörtökön a régi idők nagy klasszikusát, a ’Me & My Friends’-et is hallhatta a közönség. Ez az időszak pénteken teljesen kiesett, pedig valószínűleg feltéptem volna az előttem lévő széket a gazdájával együtt egy ’Highers Ground’-ra. Volt azonban egy ’Around The World’, amit nagyon vártam, és jól ki is ordítottam magam.

Anthony-nak adok egy dicséretet, mert ha jól számoltam két helyen bakizott a szövegben, ami mostanában nagy szó nála Hihetetlen hangja van még mindig és a fizikuma is rendben van az öregnek. Ennyi ugrálás után elhaló hangon annyit nem tudnék mondani, hogy „SÖRT!”, ő meg az ötvenes évei közepén, lazán végigugrál egy több mint másfél órás koncertet az ének mellett. – Igen, ez rám nézve gáz! - Chad Smith-nek fel kellett venni a ritmust a koncert legelején, de hamar elindult a gépezet és olyan ütemtöréseket, lepergetéseket nagyon kevesen csinálnak a világon, mint az 54 éves dobos. Gondolom, azzal mindenki egyetért, hogy Flea nem igazán sorolható a normális emberi faj csoportjához. Amit ez az ember művel a gitárjával arra nem nagyon találok szavakat. Nála azt képzelhetnénk, hogy basszusgitárral a kezében született, így azért fura az a tudat, hogy akkor fogott először basszusgitárt, amikor megalakult a zenekar. Káprázatos dolgokat csinált, közben rengetegszer mondott köszönetet, és hívta fel a figyelmet a békére, és a szeretetre.

Josh Klinghofferben mindenki John Frusciante utódját keresi, úgy vélem helytelenül. Egyike vagyok a legnagyobb Fruscie rajongóknak – és nagyon szeretném, ha visszatérne - de a ”Getaway” album kiadásánál eszméltem rá igazán, hogy ez a srác mindenfajta érzelmét beleviszi a zenébe, mindezt teljesen sajátos, egyedi módon teszi. Kimondottan tetszik a már védjegyévé vált, echo-s, visszhangos, delay-es, euforikus hangzás. Ügyesen a sajátossá formálja a régi dalokat. A csütörtöki ’I’m so tired’ után pénteken is egy Beatles klasszikussal, az ’I Wanna Hold Your Hand’-del örvendeztette meg a közönséget. A végére szintén odatették magukat, a ’Give It Away’-jel zártak, ahol hozták a szokásos utolsó nagy zúzást. Illedelmesen köszönetet mondtak, majd elhagyták a színpadot, én pedig abban a reményben hagytam el a helyemet, hogy nem utoljára láttam őket.

Red Hot Chili Peppers @ Papp László Budapest Sportaréna – Szeptember 2. Setlist:

01. Intro Jam
02. By the Way
03. Dani California
04. Otherside
05. Dark Necessities
06. Universally Speaking
07. Right on Time
08. Snow [Hey Oh]
09. Go Robot
10. Californication
11. We Turn Red
12. Look Around
13. I Want to Hold Your Hand (The Beatles cover) (Josh solo)
14. Under the Bridge
15. Sick Love
16. Around the World

Ráadás:

17. Goodbye Angels
18. Give It Away

Fotók: Bende Csaba