Ma 50 éve, hogy megjelent a The Rolling Stones hetedik lemeze a Beggars Banquet. A csapat egyik legmeghatározóbb anyaga ez, olyan tételek szerepelnek rajta, mint a Sympathy For The Devil, a Jumpin Jack Flash, vagy a Street Fighting Man : a Kövek életművében a mai napig az ultimate sláger kategóriás dalok, amelyek a mai napig kihagyhatatlan részei a setlistjének.
De nem csak emiatt kultikus ez a lemez. A Beggars Banquet eredetileg júniusra tervezték megjelentetni, de az eredeti borítótervet – egy összefirkált illemhelyet – a Decca Records visszautasította, emiatt egy „kreatív” huzavona indult el ezzel kapcsolatban. Jaggerék novemberre fogadtak el egy kompromisszumos megoldást, így az album decemberben egy meghívót ábrázoló csomagolásban jelent meg.
(Az eredeti borítóját csak az 1984 -ben kiadott CD változaton engedték először megjelenni.)
A Sympathy For The Devilt pedig egy hónappal korábban, a botrányosan sikerült Rock And Roll Circusban adták elő, így a dal már kiverte akkor kiverte a ”tiltólista bizottság” biztosítékát, amikor hivatalos lemez formában még meg sem jelent.Itt játszott utoljára együtt a bandával Brian Jones, aki nem sokkal később kivált a zenekarból, és egy évvel később -a 27-esek klubjának első tagjaként- el is hunyt.
A lemezen egyébként számos ismert muzsikus és közéleti szereplő közreműködött: Jimmy Miller a The Spencer Davis Group és a Traffic producere egyengette a stúdióban az utat. Mellette Nicky Hopkins zongorajátéka is hallható- ő egyébként az 1967-es Between the Buttons lemez felvételekor csatlakozott a bandához, és az 1981-es Tattoo You-ig velük is maradt. Dave Mason , a Traffic korábbi tagja gitáron, shehnaion és mellotronon szállt be a koldusok bankettjébe. Rocky Dijon kongán színesítette a hangzást, később a Let It Bleed-en is tiszteletét tette, és sokáig volt turnézenész a Köveknél. E mellett dolgozott Stevei Wonder, Ginger Baker és Jimi Hendrix és Taj Mahal anyagain is. Rick Grech , Anglia egyik legsokoldalúbb multi-instrumentalistája hegedűjátéka hallható a Factory Girl-ben. …és végül, de nem utolsó sorban a Watts Street Gospel Kórus a Salt On Earth-ben.
A zenekar történetét alapvetően befolyásoló két múzsa, Marianne Faithfull és Anita Pallenberg szintén vokáloztak- történetesen mindketten a Sympathy for the Devil című számban.
A Stones egyik legkiemelkedőbb, és legmegosztóbb lemeze ez, amely 50 év után is megállja a helyét. Az ezt megelőző pszichedelikus és kísérletező Satnaic Majesties nem volt egyértelmű siker, de a Bankettel visszatértek a Kövek a bluesok világába- ezt pedig a közönség és a kritika is értékelte.
Keith Richards egy 2003-as visszaemlékezésében így értékelte a lemezt:
„Különbség van a Satanic Majesties és a Beggars Banquet zenei anyagai között. Torkig voltam az egész Maharishi guru szarsággal, a gyöngyökkel és a csengőkkel. Ki tudja honnét szedtük elő őket - az egészet a sok szabad idő hozta ki, de hirtelen kaptunk egy jó nagy adag realitást. A wormwoodi börtönben ülve (- 1967 júniusában Jagger, Richards és Jones drogbirtoklás miatt került bíróság elé, Jones-t óvadék ellenében szabadlábra helyezték, de Mick és Keef ültek egy kicsit a hűvösön- a szerk.) elég idő maradt a gondolkodásra. Kurvára idegesített, hogy elkaptak minket. Elhatároztuk, hogy szétszedjük a világot. Abban az időszakban a haragunkat a zenénken keresztül tápláltuk.”
A rock and roll mozgalmat és a fiatalságot rengeteg kritika érte akkoriban a politika és a többségi társadalom részéről. A The Rolling Stones nem egyszerűen scak írt egy lemezt 1968-ban, hanem visszaválaszolt a kritikus hangoknak.
