„A halálom után hamvasszanak el, majd szórják szét a maradékomat egy tekintélyes méretű marihuánaültetvény felett. Aztán szüreteljék le a termést, és süssenek egy jókora adag füves süteményt a barátaimnak, akik így végre nem csupán a társaságomban, hanem szó szerint velem téphetnek be.” Eme idézet nem Keith Richardstól vagy Jimi Hendrixtől származik, hanem Larry Hagmantől, akit hazánkban több generáció a Dallas szívtelenül törtető Jockey Ewingjaként ismer. A valóságban csupa szív színész a tengerentúlon már a ’60-as években sztár volt a Jeannie, a háziszellem című bájos tévésorozatnak köszönhetően: ebben Hagman egy rokonszenves űrhajóst alakít, aki szert tesz egy olyan lámpásra, amelyből egy szőke bombázó dzsinnt tud előhívni. A gazdájába beleszerető Jeannie rendre teljesíti az asztronauta kívánságait, ezek azonban mindig vicces kalamajkát okoznak. A korszak hippijeinek tetszését is elnyerő, pszichedelikus elemekben bővelkedő széria hatására a színész hamarosan rocksztárok garmadájával lóghatott együtt, felfedezte magának az LSD-t („Megölte az egómat és elvette a halálfélelmemet. Mivel rendszeresen szedtem, rájöttem, hogy egy vagyok kozmosszal.”), egy neves muzsikussal pedig igen közeli barátságba került: Keith Moonról van szó, a Who elmebeteg tréfáiról és mértéktelen drogfogyasztásáról közismert dobos fenoménjáról.
Moon és Hagman a Stardust című 1974-es, mára teljesen elfeledett zenés film forgatásán ismerkedtek meg, amely egy rocksztár felemelkedésének és bukásának nem túl egyedi történetét meséli el. A film – amelyben Hagman első alkalommal játszott egy menedzser képében a Dallas Jockey-jához hasonló, pénzéhes és önző figurát – bukásnak bizonyult, Keith és Larry barátsága viszont kiállta az idő próbáját. Moon (aki nagy rajongója volt a Jeannie, a háziszellemnek) olyannyira belopta magát Hagman szívébe, hogy az a forgatás végeztével kijelentette: bármikor szívesen látja Los Angeles-i otthonában a villámkezű dobost.
Moon nemsokára a Los Angeles részét képező Sherman Oaks-ba költözött a családjával, így gyakran összefuthatott újdonsült barátjával, aki ugyanúgy szerette az infantilis vicceket, mint ő, és abban is partnere volt, hogy a tengerparton bulizgatva múlassák az időt. A duó többször átruccant Ringo Starr villájába is, a Beatles oszlopos tagjának fia ugyanis szintén dobos akart lenni, és az apja mellett Moon volt a példaképe (Zak Starkey ma már a Who dobosa és egyben Moon utódja). Hagman szerint (akinek alább idézett visszaemlékezései Tony Fletcher Dear Boy: The Life Of Keith Moon című 2005-ös könyvében olvashatóak) Moon a gyerekek társaságában érezte igazán otthonosan magát:
Keith egy nagy gyerek volt, és sosem láttam annyira önfelednek, mint amikor Ringo fiát tanította dobolni, vagy az én fiamnak segített összerakni a repülőgépmodelljeit. Felnőttek körében hamar elkalandozott a figyelme, képtelen volt koncentrálni, a gyerekeinket viszont órákon át szívesen szórakoztatta.
A Dallas leendő sztárja természetesen idővel Moon személyiségének elvetemülten furcsa oldalából is ízelítőt kapott:
Egy nap bejelentkezés nélkül toppant be hozzám. Ez nem volt annyira fura, gyakran csinálta ezt, az viszont igen, hogy ezúttal talpig SS uniformisban volt, én pedig épp meztelenül napoztam, amikor berontott a házba. Először nem ismertem fel, mert napszemüveget viselt, és csak annyit tudtam kinyögni zavartan: „Kicsoda maga, és mit keres itt?” Erre lekapta a szemüvegét, és hadarni kezdett: „Én vagyok az, Larry! Gyorsan öltözz fel, van egy remek hely, amit nemrég fedeztem fel, rengeteg Dom Perignon pezsgőt fogunk ma ott magunkba önteni.” Keith természetesen nem öltözött át, SS tisztként jött bulizni. Útközben meglátott egy nyitott garázsban doboló srácot, mire rögtön megállíttatta a limuzinunkat, kipattant belőle, odarohant a sráchoz, kikapta a kezéből a dobverőket, és egy körülbelül 10 perces improvizációt nyomott le a szerelésén. Talán még ma is él Kaliforniában valaki, aki elmondhatja magáról, hogy egy verőfényes napon megjelent a garázsában Keith Moon SS egyenruhában, kitessékelte a dobszerelése mögül, és adott neki egy ingyenleckét.
Moonon a ’70-es évek végére teljesen elhatalmasodott a drogfüggősége, és mivel az élettársa, Annette Walter-Lax nem bírt vele a legsötétebb óráiban, általában Moon barátainak a segítségét kérte a dobos megnyugtatásához. Egy alkalommal Hagmanre is sor került, hogy eljátssza az óvóbácsi és az életmentő kettős szerepét:
Annette összebarátkozott a feleségemmel, Majjal, mivel mindketten svéd származásúak. Egyik este aztán Annette felhívta Majt, hogy azonnal küldjön át, mert Keith teljesen kivetkőzött magából, be kell vinni az elvonóra, de ő meg sem meri közelíteni, nemhogy autóba tenni. Hajnali három felé járhatott az idő, de rögtön felöltöztem és átmentem. Keithék lakása úgy nézett ki, mintha bombatámadás érte volna: mindenfelé tükrök és törött üvegek darabjai hevertek a padlón, az úszómedence mélyén meg egy tévé, a ruhák szintén szétdobálva. Mint kiderült, Keith bevett egy halom Black Beauty nevezetű speed tablettát, amitől iszonyatosan felpörgött, ráadásul a dán dogja is felfalt jó párat a szerteszét hagyott kapszulákból, így aztán fel és alá rohangált, percenként telefosva a szobákat. Nagyon úgy tűnt, hogy Keith mellett a kutya is elvonóra szorul. Végül különösebb gond nélkül sikerült elszállítanom Keith-t a Santa Monica-i leszoktatóba, ahol a betegfelvételt intéző nővér elképedve hallgathatta végig, amint a barátom részletesen kifejtette, mi a napi rutinja: „Minden egyes reggel hatkor kelek, eszem egy kolbászos rántottát és iszom hozzá egy üveg Dom Perignon-t, valamint fél üveg konyakot, aztán beveszek pár nyugtatót. Reggel tízkor visszafekszem aludni, aztán délután hatkor felkelek, lenyelek néhány Black Beauty-t, iszom rá egy fél üveg konyakot meg egy kis pezsgőt, aztán irány a város, ahol megvacsorázunk a haverokkal, és utána iszunk némi töményet meg pezsgőt. Na, és utána kezdődik a buli: elmegyünk valami puccos klubba, ahol hajnali háromig táncolunk, tudatmódosítunk, meg persze iszunk egy kis pezsgőt. Utána hazamegyek, belezuhanok az ágyamba, aztán reggel hatkor minden kezdődik elölről.”
Eme vallomást követően természetesen azonnal elvonóba valónak nyilvánították a dobost, aki a leszokás hetei alatt végig tartotta a kapcsolatot megmentőjével, és megígérte neki, hogy innentől fogva már tiszta marad. Hagman próbálta elhihetni magával, hogy így is lesz, de tudta, hogy hiú ábrándot kerget:
Biztos voltam benne, hogy amint kiteszi a lábát az intézményből, megint nekiesik a drogoknak és a piának, és így is történt. Sajnálom, hogy ilyen fiatalon kellett meghalnia: egy igazi őrült zseni volt, aki még rengeteg örömöt okozhatott volna az embereknek.
MÉG TÖBB WHO ÉS RETRO:
A „pisilős” lemezborító, amely rocktörténelmet írt
Az Ökör és a Hal méregerős duója
Rendhagyó füvesítés a stadionban
Emberrablással gyanúsították a Who tagjait
„Mr. Moon megharapta a kutyámat!” – A Who dobosának filmes kalandjai
Liszt Ferenc, az első rocksztár (18+)
„Iggy Pop lesmárolta a csajt, aztán a pasi képébe vágta a tortát” – Meat Loaf meghökkentő meséi pályatársairól
Pornódivat és rock and roll (18+)
Dixie Ray, a szemérmetlen hollywoodi sztár (18+)
Szépség a szörnyetegek szigetén (18+)
Erotika Morricone módra (18+)
„Elsősorban rocker vagyok, másodsorban pornósztár…” (18+)
Grace Slick be akarta drogozni az amerikai elnököt
