Az Elected a shock rock királyának számító Alice Cooper egyik leghíresebb dala, amely nem csupán egy pofonegyszerű, ám mégis elsőrangú sláger, hanem a politikai szatíra és a rock ötvözésének kiváló példája is. 1972-ben jelent meg, és szinte azonnal előkelő helyeket szerzett magának a listákon: az USA-ban bejutott a Top 30-ba, az Egyesült Királyságban pedig a Top 5-öt is megjárta. A dalt sorra dicsérték a kritikusok, azonban a botrányhős énekesnek minden egyéb méltatásnál többet jelentettek John Lennon elismerő szavai.
Alice Cooper és zenekara (amely ekkoriban szintén az Alice Cooper nevet viselte) 1969-ben rögzítette bemutatkozó albumát, a Pretties For You-t. A hangzóanyag kísérletező, hippi hatású pszichedelikus rockot tartalmazott, és nem sok köze van ahhoz a fajta horrorisztikus szövegvilágú muzsikához, amelyet a csapat a második nagylemezétől kezdve játszott. A debütalbumról a Reflected című dal jelent meg kislemezen, de enyhén szólva nem hozta lázba a világot: ha kíméletlenül őszinték akarunk lenni, kijelenthetjük, hogy senkit sem érdekelt. Ma már maga Cooper sem büszke rá:
A szövege elképesztően bugyuta hippi baromság: erőlködve próbáltunk idomulni a korszak elvárásaihoz, úgyhogy megfeszültünk, hogy némi kamu spiritualitást vigyünk a mondanivalónkba. Közben persze fogalmunk sem volt, miről hadoválunk. Nem hittem volna, hogy később pont ebből a rettenetes dalból lesz majd némi utómunka és átírás révén az egyik legnagyobb slágerünk.
1972-re gyökeresen megváltozott a helyzet: Alice Cooper számított az egyik legmenőbb új sztárnak az amerikai rockszíntéren, aki dadaista és klasszikus rémfilmekbe illő élő fellépéseivel egyszerre botránkoztatta meg és szórakoztatta a kikapcsolódni vágyókat. Addigi legnagyobb slágere az iskolai kötöttségek elleni lázadók himnusza, a School’s Out volt, amely az Egyesült Királyságban listavezető lett, sőt egy helyi munkáspárti politikus fel is szólalt a brit parlamentben azt követelve, hogy tiltsák be a szigetországban Cooperék koncertjeit, mert azok megrontják az ifjúságot. Ennél pazarabb reklámról nem is álmodhatott volna a zenekar: a betiltásból természetesen semmi sem lett, a jegyeket viszont órák alatt elkapkodták. A School’s Out sikere arra ösztönözte Coopert, hogy további szatirikus hangvételű szerzeményekkel rukkoljon elő:
1972-ben megint elnökválasztás előtt álltunk. A jelöltek közül Richard Nixon volt a legröhejesebb és egyben a legveszélyesebb. Nixon viszont önmaga paródiája, tehát felesleges kigúnyolni. Ezért inkább olyan szöveget írtam az Elected-hez, amelyben a világ legbizarrabb figuráját, azaz magamat ajánlom a szavazók figyelmébe.
Bob Ezrin producer találta ki, hogy az Elected-et a csapat a Reflected-ből állítsa elő, mert meglátta a dalban rejlő kiaknázatlan lehetőségeket: a fő gitárriffet és az énektémát is átemelték belőle. A nóta és az azt felvonultató Billion Dollar Babies album felvételekor olyan rock-celebritások fordultak meg a londoni stúdióban, mint Keith Moon, Marc Bolan, Ringo Starr és Harry Nilsson (utóbbi a Beatles tagjainak kedvenc énekese volt, és tavaly hosszú cikket írtam róla), ráadásul minden egyes jelenlévő sztár játszott is a lemezen, de Coopernek már fogalma sincs, ki mit csinált:
Mind hallhatóak a Billion Dollar Babies-en, de annyira részegen dolgoztunk, hogy a végére senki sem emlékezett rá, ki melyik dalban és egyáltalán milyen hangszeren ügyködött. A dalszöveg írását viszont igencsak élveztem: tipikus öntelt és hantás jelöltnek állítom be magamat benne, aki azt hazudja, hogy nem hazudik, valamint arany Rolls-Royce-szal jár, és csupán akkor őszinte, amikor azt mondja: „Tudom, mennyi gond nyomaszt titeket, emberek, engem viszont hidegen hagynak a sirámaitok. De azért persze szavazzatok rám…” Az Elected egy politikaellenes dal. A rock maga a politika antitézise, ezért nem kampányoltam soha egyetlen politikai pártnak sem, és mindig viszolyogtam attól, ahogy például Bruce Springsteen és a többiek szinte rohannak játszani egyes politikusok rendezvényein, ha hívják őket.
Az Elected hatalmas sikert aratott, és még maga John Lennon is gratulált hozzá Coopernek:
Nem sokkal a lemez elkészítése után összefutottam Johnnal (akivel szintén gyakran ittam akkoriban) a lemezkiadóm New York-i irodájában, és megjegyezte, hogy kitűnő dal az Elected. Azonnal a hetedik mennyországban éreztem magam a dicsérettől, de John nem lett volna John, ha a maga fanyar brit humorával nem hoz vissza rögtön a földre: „Remek dal… De Paul ezerszer jobbat írt volna.”
MÉG TÖBB RETRO:
