Az 1969 óta létező és eddig több mint 50 millió albumot eladó ZZ Top főnöke, Billy Gibbons gitáros-énekes váratlanul megjelentetett egy szólólemezt pár hete. Kevésbé ismert tény, hogy ő egyébként időnként csinál ilyet, hiszen a zenekaron kívüli próbálkozásainak száma ezzel az anyaggal elérte a hármat.

Az tény, hogy az anyabanda viszonylag inaktív (bár legutóbbi európai kiruccanásukon, 2017-ben mi is ott voltunk, emlékeztető ITT), és a pandémia sem kedvezett a zeneiparnak, így sokan kénytelen-kelletlen dalírással és stúdiózással töltötték az elmúlt bő egy évet.

Vélhetően az öreg Billyvel is ez történhetett: texasi otthona verandáján pengetgetett, majd egyszer csak szólt a „szólóalbumos” csapatnak , amelynek tagjaival már korábbi anyagain is dolgozott, hogy megvan az ihlet, menjünk a farmra. Matt Sorum (ex-Cult, ex-Guns N Roses, ex-Velvet Revolver) dobos és Austin Hanks gitáros pedig boldogan ugrottak, hisz vélhetően nem sok elfoglaltságuk akadt. A banda tényleg a farmra ment, a fenti sor nem elírás: a sivatag közepén, egy természetközeli helyre vonultak el, ahol néhány hét alatt készre csiszolták a Hardware című lemez dalait, és fel is vették őket.

A körülményeknek (és vélhetően a főhős zenei szocializációjának) köszönhetően egy igazán naturális hangzású album született, ami jelen esetben a lehető legpozitívabb fejleménynek nevezhető. Nincs zúzás, de van jó sok laza rock and roll, húzós blues, ballada és egy nagyon feelinges, szellős hangzás jellemző a dalok mindegyikére.

Alapvetően „nem esett messze az alma a fájától”, ez egy laza blues rock album. Egyértelműek a Gibbons által kedvelt stílusjegyek: a gitárszólók és díszítések mindegyike előfordulhatna bármelyik ZZ Top dalban, maguk a dalvázak és a hangulatok viszont sok helyen eltérnek a megszokottól: ebben a minőségben vizsgálva érthető, hogy miért lett ez szólólemez, és miért nem a texasi trió produkciójaként jegyzik ezt az albumot. Ez alól egyedül talán csak a S-G-L-M-B-B-R és a  My Lucky Card című nyitódal jelent kivételt, amelyek valószínűleg egy korábbi ZZ Top anyagról maradhattak le…

Ilyen lemezt nyilván csak rutinos zenészek tudnak összehozni, akik belső indíttatásból muzsikálnak együtt, mindenféle rajongói és kiadói nyomás nélkül: a végeredmény viszont épp emiatt egy nagyon szerethető, szabadságérzetet adó tipikus americana album: pont megfelelő ahhoz, hogy a korlátozások feloldását és a koncertszezon újraindítását sörrel vagy koktéllal a kezében megünnepelje az ember.

10/10