Berry Gordy 1959-ben alapította meg a Tamla Records-ot, amely 1960-tól immár Motown néven ontotta magából azt a fajta zenét, amelyet soulként ismert meg a világ, és ezzel a fekete muzsika egyik fellegvára lett. A hódító útjára induló lemezcég első protezsáltjai közé tartozott a Marvelettes női énekegyüttes: mivel a Motown ekkor még igencsak gyerekcipőben totyogott és még nem dolgoztak neki a későbbi dalszerző brigádjai, Gordy 1961-ben azt kérte a lányoktól, hogy szerezzenek valakitől egy dalt, amelyről úgy érzik, sláger lehet belőle. A csapat William Garrett blues nótájával, a Please Mr. Postman-nel érkezett a lemezfelvételre, amely egy szerelemtől sújtott egyénről szól, aki alig várja, hogy befusson a postás a kedvese által küldött következő levéllel. A Motown két feltörekvő producere (Robert Bateman és Brian Holland) ezt követően soul műfajúvá gyúrták Garrett szerzeményét, amely a Please Mr. Postman címet kapta.

1993-ban került a mozikba A pusztító című bárgyú sci-fi szatíra Sylvester Stallone főszereplésével, amelyben a rezzenéstelen arcú Mr. Muszkli az 1990-es évek elején hibernált zsarut alakít, akit 2032-ben felolvasztanak, hogy elbánjon egy szintén a régmúltból előkerülő bűnözővel. Stallone olyan világba csöppen, amely nem csupán végletesen polkorrekt, de a csúnya beszédet sem tűri, és amint egyetlen szitokszó is elhagyja Slyunk száját, egy géphang megfeddi, majd bírságot kap. Rambo és Rocky életre keltője azonban egész olcsón megúszta David Coverdale-hez, a Deep Purple énekeséhez képest, akit 1975-ben tartóztattak le káromkodásért.

Nevetséges frizurák, borzalmas színpadi ruhák és elképesztően jó, slágeresen is komplex rockzene önironikus humorba csomagolt társadalomkritikával. Nagyjából így jellemezhető legérzékletesebben, mit is képvisel a Styx, amely 1972-ben alakult Chicagóban, és 1975 óta az amerikai hard és prog rock színtér megkerülhetetlen alakulatának számít. Napjainkig összesen 8 Top 10-es slágert írtak és több mint 54 millió albumot adtak el. Legsikeresebb nagylemezüknek az 1981. január 19-én megjelent Paradise Theatre számít, amely listavezető lett az USA-ban, és a csapat előbb említett nyolc Top 10-es örökzöldje közül kettő ezen található.

1980. január 16-án tartóztatták le a tokiói Narita Nemzetközi Repülőtéren Paul McCartneyt, ugyanis nagyjából 200 gramm füvet találtak a bőröndjében. Ezen már csak azért is megdöbbentek a Beatles egykori tagjának barátai, mert pontosan tudták, mennyire örült McCartney, hogy hosszas huzavona után végre 11 állomásos turnéra érkezhetett Japánba, ahová pont a korábbi, szintén drogügyek miatt bekövetkezett letartóztatásai okán nem kapott éveken át belépési engedélyt.

Joe Elliott, a legfőbb brit arénarock csapatok közé tartozó Def Leppard énekese David Bowie emlékére írt dal videoklipjével jelentkezett. A számot Elliott Down ’n’ Outz nevezetű mellékprojektje adja elő, és kellemesen idézik meg vele Bowie egyik legnagyobb slágerének, a Space Oddity-nak a hangulatát.

E cikk megjelenésének napján válik 76 évessé a rock reszelős hangú nagy egyénisége, Rod Stewart, aki megannyi vérpezsdítő slágerrel ajándékozta meg a közöségét hat évtizedes eddigi karrierje során. A torkában ráspolyt hordozó énekes egyik legkedveltebb dala a Hot Legs, amely az 1977-es Foot Loose & Fancy Free című albumon található, és máig része Stewart koncertrepertoárjának. Rodunk a nótát nemes egyszerűséggel „egy igen mocskos és pimasz kefélős himnusz”-nak nevezte, és eme összegzésnél én sem nyújthatok lényegre törőbbet. Lássuk hát, mit kell tudnunk erről a forró örökzöldről!

FIGYELEM! A cikkben taglalt szókimondó dalszöveg miatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóink kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

A rocktörténelem kitörölhetetlen alakjai a csinos groupie-k, akik a műfaj hőskorában városról városra kísérték kedvenc előadóikat, és nem csupán mostak és főztek rájuk, de minden lehetséges igényüket kielégítették. Az utóbbi évtizedekben az egykor efféle mivoltukban elhíresült hölgyek sorra álltak elő memoárjaikkal (a Jimmy Page-dzsel és Jim Morrisonnal egyaránt jó viszonyt ápoló Pamela Des Barres például egyenesen hatot írt 1987 óta), így ma már könnyedén kideríthető, mely rocksztárok lehetnek büszkék magukra „övön alul”.

FIGYELEM! A cikk pikáns témája miatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóink kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

„Alexis Korner nélkül sosem jött volna létre a Rolling Stones” – mondja Keith Richards Harry Saphiro 1997-es Korner-biográfiájában. Azt is hozzátehette volna, hogy Korner nélkül nem született volna meg a Led Zeppelin, a Cream és a Free sem. Az 1984. január 1-én 55 évesen, tüdőrákban elhunyt gitáros-énekest pályatársai kivétel nélkül a brit blues-forradalom elindítójaként emlegetik. Egyrészt szervezőként ő hívta elsőként az Egyesült Királyságba koncertezni Muddy Waterst és Big Bill Broonzyt, akiknek hatására mára legendássá vált húrnyűvők sokasága ragadott hangszert. Másrészt Blues Incorporated nevezetű, 1961-ben alapított és folyton cserélődő tagságú csapatának koncertjein olyan szárnypróbálgatóknak adott lehetőséget tehetségük megmutatására és az egymással való megismerkedésre, mint Mick Jagger, Brian Jones, Charlie Watts, Ginger Baker, Jack Bruce, Long John Baldry, Rod Stewart, Paul Rodgers, John Mayall, Jimmy Page és persze Keith Richards.

E cikk megjelenésének napján lenne 73 éves minden idők egyik legjobb hard rock dobosa, Cozy Powell, aki olyan világhírű zenekarokban játszott, mint a Rainbow, a Black Sabbath és a Whitesnake, valamint olyan sztárelőadók kísérőzenésze volt, mint Jeff Beck, Gary Moore és Brian May. A Led Zeppelin John Bonhamje és a Deep Purple Ian Paice-e mellett sokan őt tartják a legnagyobb hatású hard rock bőrcsépelőnek, az viszont nem túl közismert tény vele kapcsolatban, hogy a dobszólója 1974-ben az év egyik legfőbb brit slágere lett. 

American singer, songwriter and guitarist Merrell Fankhauser has been at the forefront of the surf and psychedelic rock scene for quite a few decades. He recorded landmark albums in a wide variety of styles, jammed and gigged with many important artists, and became a cult figure among serious music fans. He wrote the original version of the ‘60s surf rock anthem Wipe Out, and his songs are featured in successful movies like Pulp Fiction, Chappaquiddick and the recent box office hit The Trial Of The Chicago 7. In 2000, Merrell released Return To MU, one of his best albums ever. To commemorate the 20th anniversary of this unique masterpiece that blends numerous influences, I decided to ask the artist himself to act as our guide while we are revisiting the soundscapes of the mysterious lost continent called MU.