Ma, 2020. december 24-én lenne 75 éves a Motörhead (és a Hawkwind) Lemmyje, akinél markánsabban soha senki sem testesítette meg a „cenzúrázatlan” rock and roll életérzést. Sok szépet és csúnyát (vagy csúnyán szépet) írhatnék róla, de tisztában vagyok vele, hogy sosem tudnám olyan lényegre törően jellemezni, ahogy ő tette azt saját magával az aranyköpései és muzsikája révén. Ezúttal tehát idézet- és dalegyveleg következik.
A Beatles gitáros-énekesének, George Harrisonnak a média folyton kíváncsiskodó képviselői és őrült rajongói egyaránt sok fejfájást okoztak. 1978-ban többek közt miattuk vette nehezen megközelíthetőnek vélt, 61 hektáros birtokát Hawaii Maui nevű szigetén. Egyik legfanatikusabb híve, a kaliforniai Cristin Keleher azonban ide is követte, és 1999 októberétől rendszeresen Harrison és felesége nyomában volt Mauin. December 23-án Kelehernek sikerült bejutnia a birtokra az azt övező erdőn átlopakodva, majd egy nyitva hagyott üvegajtónak köszönhetően beléphetett a zenész villájába.
1992. december 21-én hunyt el a blues egyik − a szó valós és átvitt értelmében egyaránt − legnagyobb egyénisége, a 2 méter magas és 110 kilós gitáros-énekes fenomén, Albert King. Az eredetileg Nelson vezetéknevű zenész 1923-ban látta meg a napvilágot a Mississippi állambéli Indianolában, szegény gyapotszedő család gyermekeként. A szüleinek az övén kívül még 12 másik éhes szájat kellett etetniük, így a kis Albert az első gitárját kénytelen volt mindenféle olyan hulladékból megépíteni, amelyet az út szélén talált. Első bolti hangszerét másfél összekuporgatott dollárért vette, és innentől karrierje folyamatosan felfelé ívelt; a balkezes ifjú rövid idő alatt az amerikai blues színtér meghatározó alakjává vált.
Elvis Presley karrierje 1957-ben már igencsak felfelé ívelt, október végén pedig, nem sokkal harmadik filmje, a Börtönrock bemutatója előtt a hollywoodi Pan-Pacific Hangversenyteremben adott két teltházas koncertet. Ezek közül az első meglehetősen nagy sajtóbotrányt kavart: nem a Király híres színpadi csípőriszálása miatt − amelyet a konzervatívabb vidéki amerikaiak felháborítóan obszcénnak neveztek −, hanem egy olyan esemény okán, amely valójában meg sem történt.
FIGYELEM! A cikk viccesen botrányos témája miatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóink kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
fotó: Joel Bernstein
Amikor Neil Youngra gondolunk, két, kissé ellentmondásos kép villanhat be számunkra a kanadai dalszerzőről. Egy modern kori trubadúr akusztikus gitárral és egy kockás inges rocker vaskos elektromos gitárhangzással. E két világ azonban összhangba kerül az After The Gold Rush című lemezén, amely 50 éve, 1970 őszén került a lemezboltok polcaira, és amelyről most 5 érdekes tényt hoztunk nektek.
A koncertezési lehetőségek 2020-as átmeneti megszűnése miatt alternatív megjelenési lehetőségek után kellett néznie a The Trousers zenekarnak is. Ezek egyike volt az NKA egyik pályázata, ami rövid, közönség nélküli koncertek felvételéhez nyújtott támogatást. Miután sikeresen megnyerték a pályázatot, Kőváry Zoliék az ősz elején nekiláttak a megvalósításnak. Helyszínnek a Supersonic – KVLT & Blue Hell-t, közismert nevén a Kék Yukat választották. A koncertvideót Zoli unokaöccsének, Kőváry Dánielnek és csapatának köszönhetjük, akikkel az elmúlt egy év során már két klipet (Drowning In Numbers és You Got Me Rollin’) is csináltak együtt.
1969-ben jelent meg a rockzene hőskorának egyik legfontosabb albuma, a Crosby, Stills & Nash énekes/gitáros trió bemutatkozó anyaga, amelyből igen hamar több millió példány talált gazdára, és ma már a hippi muzsika egyik legékesebb mérföldkövének számít. A Buffalo Springfield, a Byrds és a Hollies ex-tagjait felvonultató supergroup-hoz egy évvel később Neil Young is csatlakozott, majd a többiek Young nélkül folytatták, aztán ismét összejöttek vele, satöbbi… (Ennek megfelelően vagy Crosby, Stills & Nash, vagy Crosby, Stills, Nash & Young néven jelentek meg a kiadványaik.) Crosby, Stills és Nash első nagylemeze attól is különleges, hogy Crosby és Nash egyaránt írtak rá olyan számot, amelyben a tehetséges gitáros-dalszerző-énekesnővel, Joni Mitchell-lel kapcsolatos érzéseiket fogalmazták meg.
A klasszikus punk muzsika rajongói számára van egy jó hírünk: a hajdúsági ATOM zenekar december 13-án jelentkezik második lemezével. A zenekar első anyaga inkább a vidámabb, kaliforniai punk hangulatot idézte, az új album viszont már kissé komolyabb hangvételű, erős Bad Religion hatásokat mutat.
1973. december 8-án lett első helyezett a brit eladási listán a Roxy Music harmadik albuma, a Stranded. A glam és az art rock sajátos zenei koktélját kikeverő banda egy híján minden nagylemezének borítóján csinos hölgyek díszelegtek, akik közül többen is futó kalandba bocsátkoztak a csapat mindig elegáns énekesével, Bryan Ferryvel. A korabeli divatlapok által többször is a legjobban öltözködő rocksztárnak választott Ferry a Stranded borítójára egy olyan nőt szánt, aki átvizesedett ruhában és szexi pózban fekszik a dzsungel lágy ölén. A „szerepet” végül nem más kapta meg, mint Marilyn Cole, az első címlaplány, aki frontális meztelenségre (tehát teljes pőreségében mutatta magát elölnézetből) vállalkozott a Playboy magazinban.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóink kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
1967 novemberében jelent meg a Beatles amerikai riválisának szánt pszichedelikus beat „fiúzenekar”, a Monkees Pisces, Aquarius, Capricorn & Jones Ltd. című negyedik albuma, rajta a Daily Nightly című dallal, amely két szempontból is jelentős: egyrészt ez volt az első sláger, amelyben a ma már megannyi billentyűs kedvencévének számító Moog szintetizátort használtak „UFO-hangok” keltésére, másrészt a dal nem másról szólt, mint az egy évvel korábbi hollywoodi hippi-zavargásokról, amelyeket a Sunset Stripre vonatkozó kijárási tilalom idézett elő.