A LOTS Music szervezésében 2016. után idén is az A38 hajón zúzott Dan Patlansky. A virtuóz szólók, erőteljes riffek mestere mellett első A38-as koncertjén láthattuk a hazai fiatalokból álló Amberjacket is.
Egyik legnagyobb várakozás előzte meg részemről Dan Patlansky szeptemberi koncertjét az A38 hajón. A 16 éves zenei múltra visszatekintő dél-afrikai modern blues-rock gitáros a tavalyi évhez hasonlóan, ismét az IntroVertigo lemezét turnéztatta. Ez kicsit sem szegte kedvem attól, hogy megnézzem, már csak azért sem, mert igencsak illik rá a modernkori Hendrix jelző, amiből ugye sosem elég.
A blues-rock este már 8 órakor elkezdődött a hazai pálya előnyét élvező Amberjack műsorával. A srácok először léptek az A38 színpadjára, de úgy érzem, mind a közönségnek, mind nekik emlékezetes marad ez a péntek este. A fővárosi hatos nemrégiben megjelent lemezéről, a Storm-ról mi is pozitív véleményeket fogalmaztunk meg, furdalt is a kíváncsiság, hogy vajon milyen lesznek élőben ezek az igazán eltalált dalok. Cseppet sem csalódtam! Az Amberjack lehetőséget kapott, felkészült és maximálisan odatette magát. Szépen felépített műsor volt, arányosan kaptunk feszes, erős dalokból és a lágy érzelemdús melódiákból is. A végén jött az őrület, de tegye fel a kezét, aki nem őrülne meg a koncertje végén az A38-on.
Az Amberjack műsora: I Don’t Give, Coulda Been Love, Sleepover, My Sister, Kingdom, Cockroach, Man’s Gotta Do, Anything, Anywhere You Want, White Boy Blues.
Dan Patlansky koncertje sok újdonsággal nem szolgált annak, aki tavaly is kilátogatott a hajóra. Örömmel töltött el, hogy ugyanaz a csapat kísérte el, akik 2016-ban is, és idén sem volt csalódástkeltő a teljesítményük.
És persze ott voltak az este főszereplői, a johannesburgi virtuóz és a „kutya szájából kitépett” stratocaster azzal a blues őserőt magában hordozó hanggal. És Dan aztán megmutatta, mit is lehet kihozni Leo Fender ikonikus darabjából. Ha úgy kellett, lerobbantotta a fedélzetet az A38-ról, máskor pedig szinte teljesen elhalkult a hajó gyomra. Egy nagy inspirációként B.B. Kingről is beszélt a közönségnek, majd jött a bluesatya egyik legnagyobb slágere, a You Upset Me Baby. Ezt követően, a műsor közepén kisebb extázisba estem: Felcsendült a Bring The World..., az örök kedvencem, majd követte a - tavaly valami oknál fogva elmaradt új kedvencem - a Heartbeat. Őrület volt.
Ejtsünk pár szót a csapatról is. Felix Dehmel-ről már a tavalyi beszámolómban is ódákat zengtem, ezt most hanyagolom, legyen elég annyi, hogy véleményem szerint egy őstehetség a srác. Igazi átéléssel hozta a néhol feszes és kemény, néhol igazán visszafogott alapokat, néhol pedig szépen odapergetett a cuccnak. Persze Jonathan Murphy basszusgitáros és Tom Gatza billentyűs is megmutatta tehetségét a szólóblokkokban.
Összességében elmondhatjuk, hogy ismét egy kiváló estét hozott össze a LOTS Music, Köszönet nekik érte, Dan-től pedig epekedve várjuk az új albumot és várjuk vissza jövőre is.
Dan Patlansky műsora: Introvertigo, Stop The Messin’, Sonnova Faith, Loosen Up The Grip, Bet On Me, You Upset Me Baby (B.B. King cover), Bring The World To It’s Knees, Heartbeat, Still Wanna Be Your Man, Daddy's Old Gun, Backbite, My Chana, Fetch Your Spade
Készítette: Sebők Tamás Fotók: Török Tamás (Amberjack), Császár Márta 'Kifra' (Dan Patlansky)
„Köpök rá, hogy véget ért a nyár” – hangzik az Aurora kultikus slágerében. Minden bizonnyal ez a dal is felcsendül majd szeptember 23-án a szentesi ifjúsági házban a győri punk legenda előadásán, mellyel elstartol a 2017/2018-as Zene-Világ-Zene Graffiti koncertsorozat.
„Köpök rá, hogy véget ért a nyár” – hangzik az Aurora kultikus slágerében. Minden bizonnyal ez a dal is felcsendül majd szeptember 23-án a szentesi ifjúsági házban a győri punk legenda előadásán, mellyel elstartol a 2017/2018-as Zene-Világ-Zene Graffiti koncertsorozat.
A 80-as évek hajnalán Győrben Terrorist néven alakult punkegyüttes mindössze 1 koncertet élt meg. Várható is volt, hogy abban az időben ezzel a névvel nem áll előttük fényes jövő. Ekkor jött a képbe az Auróra cirkáló és a zenekar is felvette a nevet, amit már a rendszer is megtűrt. Jó punkokhoz híven azonban a nevük után a szövegeik miatt kerültek tiltólistára, sokáig álnéven koncerteztek. Győri csapat lévén az osztrák punk színtér felé nyitottak, és a 80-as évek végén az NDK-ban is turnéztak.
A szovjet csapatok kivonulása után stílusosan odaszólt a csapat a Viszlát Iván nagylemezzel, majd 3 évvel később ismét nagyot robbantottak az idén 25 éves Előre Kurvák, Gengszterekkel. A rendszerváltással a lehetőségeik is megnyíltak a mai napig további 9 lemez és számos elismerés ékesíti pályafutásukat. Erőtől duzzadó zenéjük mellé hatásos szövegek társulnak. A ’80-as évek közepén az együttes tagjai Pusztai Zoltán költővel kötöttek barátságot, akinek azóta is olyan slágerek szövegét köszönhetik, mint a Kifacsart citrom, a Tinibálvány, a Robin Hood, vagy a ’88 telén.
Víg László (Vigi), Víg Norbert, Goreczki Szabolcs punk triója szeptember 23-án, szombaton rengeti meg a szentesi ifjúsági házat 20 órai kezdettel.
The Last Good Man on Earth című filmzenelemezével tesz pontot több éve tartó „Earth” projektje végére hazánk egyik legegyedibb és legtermékenyebb singer-songwritere, Kristóf Norbert. A kiadványon a gitáros-énekes tavalyi Poison Green, Earth és idei Broken Clock kislemezének hanganyaga hallható két, eddig kiadatlan dallal megspékelve. A Last Good Man on Earth exkluzív kiadásban, ajándék VHS kazettával csomagolva vásárolható meg.
Kristóf Norbert Earth projektje több éve tart, állomásait a 2016-ban megjelent Poison Green és Earth című kislemeze, valamint a 2017-ben, immár a Klinik gondozásában napvilágot látott Broken Clock EP jelentette. A dalok egy fiktív mozi soundtrackjét alkotják, amelyben keveredik a gyerekkori számítógépes játékok hangulata a '90-es évek thriller/horrorfilmjeivel. Kristóf Norbert idén tavasszal már majdnem elengedte a projektet, amely azonban végül a kiadójával összefogva a korábbi koncepció alapján végleges formát öltött. Az említett kislemezek hanganyaga mellett két, eddig kiadatlan Kristóf Norbert-dal, a Hope and Loss és a My Head My Heart is hallható a kiadványon.
A lemez fizikailag exkluzív kivitelben, stílszerűen a '90-es éveket visszaidéző VHS kazettán jelenik meg a Klinik gondozásában. A kazettán lejátszható video képi aláfestéseként Kristóf Norbert és társai – mások mellett a szintén Klinik-művész Musica Moralia (Meggyesházi Éda) – egy kanapén ülve nézik az említett (a valóságban nem létező) The Last Good Man on Earth című filmet. A kisfilm a kiadó stábjához tartozó Jakab Péter és Kósa Péter munkája.
A letöltőkódot is tartalmazó VHS kazetta – vagy inkább VHS kazettát tartalmazó letöltőkód – megvásárolható a nagyobb indie lemezboltokban, a hanganyag pedig már meghallgató és letölthető Kristóf Norbert Bandcamp-oldalán, valamint az ismert zenei streamingoldalakon.
A Jeff Bridges főszereplésével készült film két szempontból is fontos: egyrészt egy szűk, itthon ismeretlen szubkultúra, a country világába kalauzolja el a nézőt. Másrészt a történetben egy egykor szebb napokat látott zenészt láthatunk, aki nem igazán tudja elengedni a régi szép időket, és a régi dicsfényből próbál élni-több kevesebb sikerrel. Ez a jelenség pedig műfajoktól függetlenül jelen van a zene világában, és sokszor szül érdekes/ciki/váratlanul felemelő helyzeteket. Ennek az állapotnak a pszichológiáját minden zenésznek, zenei szakembernek érdemes megismernie. És mi lehet erre jobb, mint egy-egyébként szórakoztató, keserédes mozi?
4. Ford Fairlaine
Sem a nagyvilágban, sem itthon nem kell bemutatni minden idők legviccesebb rock'n' roll detektívjét, akihez a hazai nézők Nagy Feró legendás szinkronhangjával olyan örökbecsű egymondatosokat társítanak, mint a "Senkiháziak kezében van a popszakma", vagy hogy "Eszem , faszom megáll.". A vicces sztori és a nagy beszólások mellett azonban a film szinte észrevétlenül- még ha kicsit kikarikírozva is- de hajszálpontos képet ad a '80as évek glam rock világáról.
3. Cadillac Records
A rock and roll - pontosabban az electric blues- születésének meglehetősen mocskos, de kétségtelenül hiteles memoárja ez a mozi.
Ez a film a rockandroll születésének hiteles története, amely a fajgyűlöleten, az erőszakon és a hidegháború időszakának paranoiájában fogant. A rockandroll műfaj a négerek népzenéjéből, a bluesból nőtt ki. Magyarul: jogfosztott, a társadalom perifériáján élő emberek találták fel . Műfaji sajátosság a kezdetektől fogva, hogy ez a zene a kirekesztettek, lázadók szócsöve volt. A rockandroll egyenlő volt a szabadsággal, a tabudöngetéssel és a társadalmi falak lebombázásával, és a stílus, valamint az azt művelő előadók kultúraközvetítő felületként számos társadalmi változást indukáltak- nevükhöz köthető a szexualitás forradalma, az egész társadalmat átszövő álszent konzervativizmus háttérbe szorítása, de a faji megkülönböztetés felszámolása kapcsán is sokat írhatunk az ő számlájukra (vagyis inkább köszönhetünk nekik) Ráadásul olyan színészeket vonultatnak fel a moziban, mint például Adrien Brody, vagy maga Beyoncé. A film egyik legnagyobb tanulsága rockandroll szemmel pedig az, amit sokan piromkodva fogadnak, vagy átsiklanak felette: a műfaj elterjedéséhez egy élelmes fehér srác kellett aki lefizette a korszak disc jockey-it, hogy adásba kerüljön a muzsika, amit mindannyian szeretünk. Tehát, ha valaki azon kesereg, hogy most már facebookon lehet likokat vásárolni, meg marketinget generálni, akkor emlékeztessük: a régi időkben is így ment ez, csak más volt a pénzügyi csatorna.
2. Facérok (Singles)
A Singles, mint film nem véletlenül lett kultikus kasszasiker: az 1991-ben megjelent Nirvana lemez, a Nevermind egy csapásra híressé tette a seattlei grunge zenekarokat- Cameron Crowe pedig akarva akaratlanul az Eddie Vedder (Pearl Jam) szerint egyszerűen csak „elcseszett generációnak” nevezett fiatalok életét filmesítette meg egy romantikus vígjáték formájában. És hát, mit csinálnak a fiatalok úgy általában? Például koncertekre járnak, és ha ilyet akarunk filmre vinni, akkor a leghitelesebb és legolcsóbb megoldás, ha egy valódi klubba visszük a színészeket, ahol épp a Soundgardenad igazi koncertet… vagy mondjuk, zenekart alapítanak: ilyenkor a legegyszerűbb megoldás, ha a rock sztár álmokat dédelgető srácot játszó színészt (Matt Dillon) néhány jelenet erejéig „vegyítjük” egy hús-vér seattlei rock zenekar tagjaival, akiket egyébként Pearl Jam-nek hívnak…
1. Almost Famous
Cameron Crowe, a rockújságíróból lett filmrendező a maga sajátos módján egy nagyon jó korlenyomatot alkotott ezzel a filmmel, és mutatva, hogy mestere a zenés filmeknek, pár évvel később csinált egy másik, megkerülhetetlen klasszikust is. Ez pedig minden idők legeslegjobb rockandroll road movie-ja, az Almost Famous.
Minden idők legjobb rockandroll filmje egyben minden idők legjobb kordokumentuma a műfaj hőskorszakáról.A rendező és forgatókönyvíró is Crowe, aki a saját maga fiatalkori élményeit vette alapul, ezért minden ízében hiteles. 2000 szeptember 13.-án tehát épp ma 17 éve hogy megjelent. Aki még nem látta, pótolja. Don't take drugs!
A nyári szünet után ismét elindítjuk állandó rovatunkat, a Sorsfordító Korongokat, ahol a hazai könnyűzenei szakma oszlopos tagjai fedik fel életük sorsfordító lemezeit. Az új évadban először Darvasi Líviusz: produkciós menedzser, koncert és rendezvényszervező, színpadmester avat be benneteket mélyen becsült lemezeibe.
A Whitesnake egykori gitárosa, Adrian Vandenberg és csapata, a Vandenberg’s Moonkings hamarosan új albummal jelentkezik, mely az MK II címek viseli. A csapat már egy kis ízelítő trailert is közzétett, ezt a cikk végén megtekinthetitek.
A 2014-es debütáló anyag után november 3-án a Mascott Records gondozásában szabadítja fel a 11 dalt tartalmazó lemezt.
Azt gondolom, az első lemez készítésénél még nem igazán ismertük egymást, de mindannyian meghaladtuk az előzetes elvárásokat. A turnén lettünk igazán egy csapat. Ez pozitív hatással volt a zeneszerzésre is, mindenki bővelkedett az ötletekben. Megpróbáljuk most ezeket egy új albumon bemutatni.
Nyilatkozta a gitáros, aki hozzátette, véleménye szerint a lemez a 70-es évek Cream és Led Zeppelin hatásait hordozza, amit ma nem sokan csinálnak. Ennek nagyon örülünk és nagyon várjuk az anyagot. Addig is egy kis ízelítő.
Az MKII tracklist-je
Tightrope Reputation Angel In Black The Fire Walk Away All Or Nothing What Doesn’t Kill You Ready For The Taking New Day Love Runs Out If You Can’t Handle The Heat
Akárki akármit mond, a ’90-es évek elején új utakat kereső rockzenei miliő jelentette a műfaj legutóbbi – vagy talán utolsó – aranykorát. Ebben az időszakban a seattle-i hang határozta meg a világot, de e mellett számos kiváló zenekar bukkant fel a semmiből. És bár a napfényes Kaliforniában székelő, egy-két év alatt földbe álló glam rockerekről ekkor már nem sok szó esett akkoriban, azért a rockandroll fellegvára kitermelte a maga sajátos szörf, skate és szex jegyében fogant garázsrockját, érdekes reakciót adva ezzel a depresszív grunge-ra. A megoldás neve: Ugly Kid Joe.
A zenekar két főkolomposa, Whitfield Crane (ének) és Klaus Eichstadt (gitár) gyermekkori barátok, tinédzserkorba lépve a zene felé fordul az érdeklődésük, és ennek természetes velejárójaként zenekart alapítanak néhány környékbeli sráccal.
A kezdeti időkben Pretty Boy Floyd néven prosperáló garázszenekar legnagyobb hatásaként a Black Sabbath-ot jelöli meg, és jóval metálosabb muzsikát prezentál annál, mint amit később megismerhettünk tőlük – de ne rohanjunk ennyire előre.
A természetes kiválasztódási folyamat – zenei szakszóval tagcserék – lezajlása után megszületik a stabil felállás, Whitfield és Klaus mellett Dave Fortman (gitár), Cordell Crockett (basszus) és Shannon Larkin (dob) alkotja a bandát és beindul a „kémia”, vagyis a zenekar elkezd saját nótákat írni, önálló hangot megtalálni, és hasonlók. Ja, és nem mellékesen, nevüket ekkor változtatják Ugly Kid Joe-ra.
1990-net írunk ekkor, nem egészen egy évvel később, 1991-ben már meg is jelenik a zenekar első kiadványa, egy hat számos EP, As Ugly As They Wanna Be címmel.
Ez gyakorlatilag az első lemez demója, olyan későbbi sikerszámok szerepelnek rajta, az Everything About You, vagy a szarkasztikus humort a metállal keverő Madman. A siker nem marad el, a fent említtett Everything About You – egyébként a mai napig a zenekar legismertebb slágere – a leginkább „bejövős No. 1.”, és ez szépen meg is indítja a RondaKölyökDzsó szekerét. Olyannyira, hogy nyitózenekarként szerepelnek Ozzy Osbourne előtt és komoly lemezszerződést is kapnak. 1992-re megjelenik az első igazi lemez, az America’s Least Wanted, rajta a már unalomig ismételt Everyhing About You. A szám (és a lemez) ismét tarol, ezúttal nagyobb körben, a Billboard lista negyedik helyén landol, és jó ideig ott is marad.
Hozzáteszem, generációm egyik legjobb rocklemezéről beszélünk, az üresjáratok nélküli abszolút tuti beütős cucc ez, abból a fajtából, ami a legjobb pillanatot, a kezdeti lelkesedést, a kiadói nyomás nélkülözését, a fiatalos rockandroll lendületet tükrözi. Az már csak hab a tortán, hogy olyan nevek működtek közre ezen az albumon vokalistaként, mint maga a nagy Rob Halford, vagy a Jane’s Addiction ütős Stephen Perkins. A lemez vitán felül szempillantás alatt repítette a csúcsra a bandát. A folyamatos turnézás közepette 1993-ban egy újabb, az első lemezről kimásolt nóta, a Cat’s in the Cradle című ballada lágyította tovább a zenekar iránt érdeklődők szívét – szintén óriási sikerrel.
Az év vége felé a Busy Bee laza funkyjával próbáltak szerencsét a srácok, de ez a nóta már korántsem volt annyira sikeres, a listákon alig a negyvenedik helyig jutott. Nem is beszélve a metálosabb hangvételű kislemezekről, mint például a Goddamn Devil, amelyek már csak az igazi törzsrajongók (pl. én) kísértek figyelemmel.
1994-re nyilvánvalóvá vált, hogy a #sohavégetnemérős koncertezés, és rádiós kislemezek kiadása nem elég, új lemez kell. 1995 elejére elkészült és megjelent a következő anyag, a Menace to Sobriety, amely jóval kevesebb funk-ot, viszont sokkal több metálosabb elemet vonultatott fel, mint a szemtelenül jól sikerült elődje, és sajnálatos módon ezzel a meglehetősen sötét hangulattal a rajongók nem tudtak mit kezdeni. Szubjektív véleményem egyébként, hogy ez szintén egy óriási lemez, de ez a rocktörténelmet már nem fogja átírni. A lemez két balladája, a Cloudy Skies és a Milkman’s Son is gyengén szerepelt a slágerlistákon, és a hatalmas kiadó és menedzsment, amely eddig a zenekar sikerein dolgozott, elkezdte elengedni a srácok kezét. Az Ugly Kid Joe kétségbeesésében egy újabb jó lemezt akart összehozni, rohammunkában készült el és jelent meg 1996-ban a Motel California. Ez az anyag viszont már tényleg nem a legjobban sikerült alkotás. Említésre méltó kislemezsiker nem is szerepel rajta – ami nyilván annak is köszönhető, hogy eddigre a csapat belső egysége felbomlott, és főként dobos poszton sokat cserélődtek az emberek – és a vége felé már az sem segített, hogy az eredeti ütős visszatért a kötelékbe.
1997-ben a zenekar bejelenti feloszlását. Shannon Larkin a Godsmack ütőseként folytatja pályáját, Whitfield Crane a Life of Agony egyik side projektjében énekel egy ideig, a többi tag is szólóban vagy más projektekben próbál érvényesülni.
Mivel egyikőjük sem ér el átütő sikert, ezért hamarosan felvetődik a reunion gondolata.
2005-ben megjelenik az „atomlaza” Bicycle Wheels című szám és klip, a rajongók fellélegezhetnek – de csak rövid ideig. Néhány klubkoncert és némi internet aktivitás után a zenekar újra jegeli magát bizonytalan időre.
2010-ben viszont jön az igazi nagy összeborulás, amikor a zenekar bejelenti, hogy gyorsan nekikezdtek új albumuk munkálatainak. Kissé hosszú vajúdás után idén júniusban meg is jelent az új anyag, a Devil’s Paradise. Ezt a lemezt pedig lehetne elemezni, hogy jó-e vagy sem, olyan-e mint régen, vagy sem, de inkább örüljünk, hogy egy kiváló zenekar visszatért a pályára, és egy tisztességes régivonalas funk rock lemezzel örvendeztetett meg minden rockrajongót. Sajnos ez a lemez sem könyvelhetett el nagy sikert, így jött megint egy pár év „gap”. …
Majd eljött a 2015, és a csapat szinte észrevétlenül újra visszatért, egy Uglier Than They Used Ta Be című anyaggal.....
.....és most 2017-ben pedig megjelent a Stairway To Hell.
A nagy kérdés, hogy egy rövid, tömör és velős ( 9 dal, 33 perc) lemezzel mit is akar egy ’90-es években szebb napokat látott rockzenekar a 2010-es évtized végén?
Főleg úgy, hogy a lemezen megjelennek újraértelmezések, például a már említett nem túl sikeres Devil’s Paradise kislemez újrafelvett változata a nyitány, de szerepel rajta a Cats In The Cradle akusztikus verziója is.
Szkeptikusként azt mondanám, hogy semmit, öreg rockerek visszatérő hobbizenekara, különösebb visszhang nélkül.
Rajongóként viszont imádom, hogy ez történik: egyrészt, mert számomra (és generációm többi tagja számára is) ez egy remek retro buli lemez (a 2015-ös anyaggal együtt, egyébként), hiszen az UKJ csak simán azt hozza, amit megszokhattunk tőle, néha dögös metál, néha laza funky, néha ballada, néha szarkaztikusan vicces szövegek, néha lelki mélységek. Whitfield hangja pedig a korai években is egy nagyon sokszínű és karakteres hang volt, de a borhoz hasonlóan ő érett meg a legjobban a zenekarból, hangja mélyebb, testesebb lett az évek múlásával, és ez kifejezetten jól áll neki és a zenekar egészének. ( viszont hiányzik a rőzséje, de ez ebben a korban már elmegy, lévén a rajongók nagy részének is kihullott már a haja).
Összefoglalva: bármennyire is meglepő, 2017-ben igenis van az a réteg, akinél releváns egy Ugly Kid Joe lemez.(főleg, hogy amúgy egy teljesen dögös, jó dalokat tartalmazó anyagról beszélünk). A srácoknak csak így tovább, a magyar koncertszervezőknek pedig ajánlanék egy olyan zenekart, akinek a hallgatói felnőttek, tehát fizetőképes keresleteket jelentenek, a gázsi pedig vélhetően lecsökkent a ’90-es évek hype lufijának kipukkanása után, így minden összeállt egy (az első) hazai Ugly Kid Joe koncerthez.
Update: cikkünk megjelenése után nem sokkal a CONCERTO Music bejelentette az első hazai Ugly Kid Joe koncertet. Az eseményről bővebben ITT.
A Turn Signals a nyár elején jelentkezett új nagylemezével, a Duck and Coverrel, mely igen jó kritikákat kapott hazai fronton. Az indie-rock zenekar most egy új, nem mindennapi videóval jelentkezett, és nagy öröm számunkra, hogy nálunk debütál az új klip.
A csapat frontembere és alapítója, Iliás Ádám megosztotta velünk, hogy a ’Take a Ride’ című dal még a Turn Signals első EP-jén jelent meg, és a korai tervek szerint több verzióban készült volna el a dal, és számos formában kerül fel a debütáló anyagra. Végül a Too Good és a Caught on Stream került fel a kislemezre és a címadó Take a Ride alternatív verzióban.
A redneck verzióról azonban nem tettünk le, még a zenekar első felállásában Kelemen Laci, Derecskei Zsolt és Bakó Bali nyomja ezen a felvételen. A hegedűt pedig Zsolt öccse, Derecskei András játszotta fel erre a verzióra.
A csapat egy sajátos, az igazi bluegrass stílushoz passzoló videót is készített a különleges verzióhoz kombájnokkal, traktorokkal és reverse-módba váltott háziállatokkal. Az ötletgazda Ádám volt, a kivitelezést pedig a zenekar dobosa, Révész Tamás ’Tomek’ nevéhez fűződik. A videót most nálunk tekinthetitek meg először:
A Turn Signalst legközelebb október 6-án csíphetitek el az Under Budapestben, ahol a C.H.I.P-el és a Darjeelinggel közösen lépnek fel Ádámék.
Közös produkciót hozott létre Perjés Péter és Tamás Nándor, akiket a debreceni rockzenei életből ismerhet a többség. Előbbi az August Förster énekese volt, valamint a Casanova Night Musical atyja, utóbbi pedig a Bearfood, a Wyrfarkas és a Crocodile Rock frontembere, valamint két korábban megjelent kötet szerzője. A muzsikusok közösen írtak egy könyvet Sűrített Paradicsom címmel, melynek első része Buli van a túlvilágon néven látott most napvilágot. A kötet a Líra és a Libri jóvoltából már országszerte kapható.
A szórakoztató vígjáték tíz fejezete a túlvilágon játszódik a Sűrített Paradicsom nevű szépségszalonban, ami egyben koktélbár is, és az égi Hollywood mesés tengerpartján áll. Ide járnak szépülni, pletykálni, mulatni a térben és időben kóborló holt lelkek, köztük azok a híres énekesek is, akik egy-egy ünnep estéjén az Úr színe előtt adják elő utolsó dalukat a bár színpadán. A buli végén az Úr dönt arról, hogy mi vár a fejezetek főhőseire: Pokol vagy Mennyország. A történetet a 14 éves, színes bőrű cipőpucoló kamasz fiú, Ted szemszögéből élvezhetjük végig. A sztoriban könnyedén keveredik a dráma a humorral, az ármány a szerelemmel, és közben szólnak a pop/rocktörténelem legnagyszerűbb zenéi. A tíz fejezet során meghökkenhetünk Jim Morrison arcátlanságán, amint ellentmond az Úrnak, élvezhetjük Janis Joplin és Whitney Houston közös duettjét, nevethetünk Freddie Mercury páváskodásán, Bon Scott ordenáréságán, megborzonghatunk John Lennonnak a gyilkosával, Chapman-nel folytatott párbeszédén, jót derülhetünk Amy Winehouse látszólagos visszafogottságán, Luciano Pavarotti túlzott finomságán, Elvis Presley hétköznapiságán és Michael Jackson infantilizmusán. Míg a zenészek felkészülnek a végső produkcióra, tanúi lehetünk a hihetetlennek tűnő találkozásoknak, amikor beugrik egy fazonigazításra vagy egy italra többek között Muhammad Ali, Julius Caesar, Alfred Hitchcock, Adolf Hitler, Ernest Hemingway, Bonaparte Napóleon, Agatha Christie, Jeanne d'Arc, Beethoven vagy éppen James Dean. A szerzők elmondták, bíznak benne, hogy sokaknak fog tetszeni a könyvük, amivel további terveik is vannak, hiszen úgy íródott, hogy később színpadi darabot, vagy filmsorozatot is lehessen belőle készíteni.
Yardbirds ’68 címmel novemberben jelenik meg Jimmy Page produceri munkájának köszönhetően egy stúdiófelvételeket és élő dalokat tartalmazó új Yardbirds anyag.
A két lemezes válogatáson 8 stúdiófelvételt hallhatunk majd 1968-ból, valamint 10 élő dalt az az év márciusában a New York-i Anderson Theater-ben adott koncertről, mely a banda egyik utolsó fellépése volt, hiszen nem sokkal később feloszlottak, utat törve ezzel a Led Zeppelinnek.
Ha már a Led Zeppelinnél tartunk, fontos megemlíteni, hogy a fent említett koncerten már elhangzottak két későbbi Zep dal kezdetleges verziói is. Természetesen a Dazed and Confused és a White Summer is felkerült erre a kiadványra. Szintén egy kuriózum, hogy felkerült a Knowing That I’m Losing You stúdióváltozata is az anyagra, melyen a Led Zeppelin III-as lemezén is találkozhatunk.
Page a gyűjtőkre is gondolt, a sajátja mellett a kiadványt ékesíti Jim McCarty és Chris Deja aláírása is, melyet CD és Vinyl formátumban is be lehet majd szerezni. A három művész egy közleményben szűkszavúan így fogalmazott a formálódó lemez kapcsán:
„“We thought this might be lost forever, but we’ve rediscovered it, remixed it. It’s of great historical importance. We’re delighted to see the release.”
--------------
„Azt hittük, örök feledésbe merül, de újra felfedeztük ,és kiadtuk. Történelmi jelentőségű anyag, örülünk, hogy ezt is megértük”.
