Ha koncertekről, fesztiválokról beszélünk, keresve sem találnánk megfelelőbb embert egy kis anekdotázásra, mint Arató Matyit. Matyit és családját hatalmas megtiszteltetés érte a nemrégiben zárult 25. Sziget Fesztiválon, erről mesél most az Old Time RNR Magazinnak is.

OTRNR: - Az elmúlt héten – ahogy fogalmaztál – hatalmas megtiszteltetés érte a családodat, hiszen veletek közösen ünnepelte jubileumát a Sziget. Hogyan jött a dolog, hogy a szervezőkkel együtt ünnepelhettetek?

A fesztivál sajtósa, Marinka Csaba, - aki mellesleg Szentesen tanult - keresett meg, hogy az egyik országos online hírportál szeretne velem interjút készíteni, abból az alkalomból, hogy feleségemmel, Anitával egy Sziget Fesztivált sem hagytunk ki, 25 éve mindig kint voltunk. Én persze szívesen adtam interjút, közel 2 órás felvételt terveztek, és a forgatás a Sziget ünnepségével zárult volna. Ennyi volt az elsődleges terv.

OTRNR: - Ez a terv azért a végére kicsit megdőlt.

Igen, ugyanis a forgatás végén, mondta a srác, hogy lenne egy meglepetése számunkra. Találkoztunk Gerendai Karcsival, a Sziget alapítójával. A régi szép időkből emlékeztünk egymásra, dolgoztunk is együtt. Karcsi mondta, hogy menjünk be vele, az ünnepségre. Mi azt gondoltuk, hogy majd megbújunk a backstage-ben, hiszen azért ez a fesztiválról szólt és nem rólunk. Aztán végül úgy alakult, hogy Karcsi mondta, hogy menjünk oda vele előre az óriás tortához. A stáb tagjai promo ajándékokat osztogattak, így mi hárman ünnepeltünk a nagyszínpadon, órási tömeg előtt. Hatalmas megtiszteltetés volt, egy életre szóló élmény lesz nekünk az tuti.

OTRNR: - Mi történt utána?

Később ott maradtunk a backstageben és estig, beszélgettünk. Nagyon jó érzés volt találkozni a régi arcokkal. Mindig jól esik összefutni olyanokkal, akik veled egy időben kezdték a szakmát és még mindig benne vannak, és szívvel-lélekkel kitartanak mellette.

OTRNR: - Ha már felhoztad a régi időket, emlékszel az első Szigetre?

Hogyne! Borzalmas volt (nevet). Három nap után otthagytuk. Csak kíváncsiságból mentünk el az akkor még Diáksziget néven futó rendezvényre, aminek előzménye volt, hogy 92-ben Szentesen játszott a Sziámi és pont a Gerendai Karcsival szedtem a jegyet a koncertre. Ő mesélte, hogy a Diákszigetre hozzák a Sziámi Tábort a korábbi zalai helyszínről. Megkérdezte, hogy segítenék-e neki a reklámozásban. Persze örömmel benne voltam. A mai napig megvan az a levél, amiben küldte a szóróanyagokat, plakátokat. Anitával úgy gondoltuk, hogy egy jó alternatív zenei fesztivált nem hagyhatunk ki, hiszen a kedvenc együtteseink lépnek fel. Európa Kiadó, Sziámi, Vidámpark, Hisztéria. Imádtuk őket! Volt két színpad, a kisebbik színpad ott volt, ahol most a Sziget Nagyszínpad van, ott amatőr punk, meg rockegyüttesek léptek fel, a nagyszínpadon meg természetesen a nagy nevek.

OTRNR: - Eddig nem hangzik olyan borzasztóan.

Felmentünk, és kurva sokan voltak, de tényleg rengeteg embert képzelj el! Volt egy büfé a nagyszínpad mellett, volt pár db WC kipakolva, és mindenhol óriási, közel 200 méteres sorok álltak. Írd és mondd egy órát vártam 1 sörre. Túlnőtte magát, már akkor.

OTRNR: - Később azért jöttek a változások.

Már a másodikon, vagy a harmadikon bevezették azt, hogy a klubboknak is biztosítottak színpadot, jött a szarvasi Zebra, a gyulai 48-as és a szentesi Graffiti. Ott az volt a lényeg, hogy mindenki olyan zenekarokat szervez a színpadjára, akikkel jóban van.

OTRNR: - Milyennek látod most a fesztivált?

A Sziget úgy változik, ahogy a világ is változik. Folyamatosan változnak a zenehallgatási szokások, változik a stáb, újabb és újabb arcok jelennek meg a szervezők között. Biztos vagyok benne, hogy a mai fiataloknak az kell, amik a nagyszínpadon szóltak. Szerintem, ha nem áll át a Sziget arra, hogy csinál egy európai nagyfesztivált, mai közkedvelt előadókkal, akkor lehúzhatta volna a rolót.

OTRNR: - Ahogy ismerlek, nem vagy a mai közkedvelt zenék rajongója, mi vonz még mindig a Szigetre?

A világzene! Én ott zseniális világsztárokat látok zimbabwei, vagy mongol zenészeket, mozikat, színdarabokat. Ezt nagy valószínűséggel Gerendai Karcsinak köszönhetjük. Lehet, hogy ezek előbb-utóbb kihalnak, mert nem lesz rá igény, de még mindig ez vonz a leginkább. Ott láttam már például Robert Plantet, a Buena Vista Social Club-ot, vagy Manu Chao-t.

OTRNR: - A rockzene szinte kiszorult, ami azért a Gerendai Károly szívét is nyomja.

Igen ezt nyilatkozta is, hogy ő lenne a legboldogabb, ha tudna rockzenét hozni. Most volt Bad Religion, meg volt egy mongol csapat, a HangGai. Őket ajánlom mindenkinek, mert elképesztőek! Kőkeményen gitárokkal tolják a mongol-kínai zenét. Valami zseniális volt. Volt még PJ Harvey, ami tökéletes érdektelenségbe fulladt. Tavaly a Marky Ramone délután négykor kezdett 300 ember előtt. Nincs érdekeltsége ezeknek a zenéknek sajnos. Szelektálni kell. Nem gondolkozhatsz egy Napalm Death-ben, vagy underground garázs zenékben. Beszélgettük is olyan emberekkel, akik mögött van néhány év, hogy nem értjük ezt a pop szakmát. Nem tudnék mai fejjel egy Szigetet megtölteni. A 70-es 80-as évekbe tudtuk, ki az, aki számít, és ismertük is, de ma már ez nem játszik.

OTRNR: - Milyennek látod a mai közönséget?

Egyforma igények, egyforma emberek. Divat ma fesztiválozni, és nincs klikkesedés… Néha azért felbukkan egy zenekaros póló, de ez már nagyon ritka. Volt idő, amikor Dunát lehetett rekeszteni velük.

OTRNR: - Apropó, zenekaros póló! Az idei Szigeten készült egy riportvideó, zenekaros pólókat viselő fesztiválozókról, akik azt sem tudták, milyen póló van rajtuk, tisztelet a kivételnek.

Ez a divat! Figyelj, annyi Ramone-nal találkoztam a Szigeten! (nevet). Gondoltam összeborulok egy kettővel, hogy dumálgassunk a korai időszakról (nevet). Imádom ezeket!  

OTRNR: - Melyik volt a legjobb Szigeted?

Talán a ’96-os. Akkor volt Prodigy, Sonic Youth, Iggy Pop. Őrületes volt! Meg 2008-ban a Sex Pistols. Ők nekem mindig alapzenekar voltak, azzal az egy lemezzel. Olyan hatással volt rám az előadásuk, hogy utána eltévedtem (nevet). Ugyanis vége volt a koncertnek, de nem sokkal később visszajöttek még 2 számra, én pedig teljesen előre mentem. Akkora élmény volt, hogy Johnny Rotten ott állt előttem 5-6 méterre, hogy amikor elindultam vissza a sátorhoz, és azon gondolkoztam, hogy úristen a gyermekkori legendát láttam. Annyira elgondolkoztam, hogy egyszerűen eltévedtem. Megálltam és elkezdtem röhögni, hogy itt vagyok 15 éve a Szigeten és eltévedtem. Aztán a nagy nevetésben felbukkant a Metalhammer sátor és mellette az ismerős kút.  

OTRNR: - Volt, amiről lemaradtál, vagy nem jött össze?

Nah ez is egy érdekes sztori. Megismerkedtem egy underground arccal, már nem emlékszem a nevére, de ott volt a sátra közel az enyémhez. Hatalmas garázs rock és proto-punk rajongó volt. Nagyon beleásta magát ebbe a vonalba és behívott a sátrába, hogy van nála egy tálca sör, mutatna pár zenét. Volt egy kis időm a U.K. Subs koncertig, és úgy gondoltam, miért ne. Ittunk, dumálgattunk, szóltak a régi garázs zenék, és hát sok sok sör legurult. Úgy gondoltam, hogy a U.K. Subs előtt pihenek egy kicsit a sátorban… Nah ebből az lett, hogy reggel 7kor ébredtem fel, szóval szépen lemaradtam. De a srác nagy szaki volt, megszerezte a keverőpultból a koncert felvételét.

OTRNR: - Mit köszönhetsz a Szigetnek?

Életem legnagyobb élményeit. Legendás zenészeket, zenekarokat! Hozzánőttem, megszoktam, ha augusztus, akkor Sziget. Akármit mondhat bárki, de ha visszatekintek, elmondhatom, hogy soha nem láttam volna Nick Cave-et, Patti Smith-t, a David Bowie-t, Sonic Youth-t, Iggy-t, Motörhead-et, és még sorolhatnám, és én ezt mindet ennek a fesztiválnak köszönhetem.

Készítette: Sebők Tamás
Fotók: 24.hu, Arató család, Vidovics Ferenc

Szeptember 8-án egy igazán tehetséges dél-afrikai blues-rock gitáros, Dan Patlansky ad koncertet az A38 fedélzetén. Egy erőtől duzzadó koncerthez egy energikus előzenekar is dukál. A szervezőknek az Amberjackre esett a választásuk, akik az elmúlt időszakban rendesen odatették magukat, és számos elismerést szereztek. Ismerjük hát meg a csapatot. Láng Vince énekessel villáminterjúzunk.

OTRNR: - Szia Vince! Nemrégiben jelent meg első nagylemezetek, a Storm. Milyen volt a közönség reakciója, hogy fogadták a lemezt?

Sziasztok! Azt kell, hogy mondjam, meglepően jól! Örültünk a szakmai elismerésnek is, de számomra sokkal többet jelent, ha ismeretlenek olyan üzeneteket küldenek, hogy a Coulda Been Love-ot, már tízszer meghallgatták és nem tudják kivenni a lejátszóból, vagy beleszerettek a Man’s Gotta Do-ba, stb. Egy csomó ilyen levelet kaptunk, és ez inspirál minket a következő lemezre, aminek már el is kezdtük írni a dalait.

OTRNR: - Hogyan mutatnád be olyannak, akihez esetleg még nem jutott el?

Nem vagyok annyira jó propaganda-dumákban. (nevet) Igazából hallgattam egy csomó jó zenét mostanában, Black Crowes-t, Blackberry Smoke-ot, Rival Sons-t, stb., és az jutott eszembe, hogy a mi zenénkben is megtalálhatóak ezeknek a bandáknak a stílusjegyei, de azért van egy külön világunk, ami megkülönböztet mindenki mástól, és szerintem ez nagyon érdekes. De az is lehet, hogy a saját gyerekét mindenki különlegesnek tartja? Ha reklámoznom kéne a lemezt, azt mondanám, hogy ülj be a kocsiba, nyomd be a Cockroach-ot a lejátszódba, és indulj el. És aztán ne csodálkozz, ha 15 perccel előbb érsz a célodhoz, mint szoktál.

OTRNR: - Lassan vége a nyárnak, hogy telt a közelmúlt?

Melósan. Szerencsére egy csomó helyen játszottunk idén nyáron, ami mindig öröm. De azért vannak nehézségek is. Mi is belefutottunk a vágóhídi próbaterem-megszüntetésekbe, és még mindig keressük a helyünket. Ráadásul történt némi változás a tagságban is, de erről majd megfelelő helyen és időben tájékoztatunk mindenkit. Nagyon készülünk a nyárból hátra lévő három bulinkra: augusztus 26-án a Sörolimpián játszunk, szeptember 3-án a Rock On Feszten, szeptember 8-án pedig régi álmunk válik valóra: az A38 hajó koncerttermében mutatjuk be a Storm dalait.

OTRNR: - A Dan Patlansky féle gitárközpontú blues-rock nem áll távol tőletek, Mit vársz a szeptember 8-i bulitól?

Nagyon készülünk, és várjuk ezt a bulit. Egyrészt azért, mert még sosem játszottunk a hajón, és tudjuk, hogy milyen különleges atmoszférája van a helynek. Ha igazán beindul a közönség, hullámzik az egész, tudtad? Majd kirakunk Marcinak hányózacskót, hátha tengeribetegsége lesz! Komolyra fordítva, nagyon várjuk Dan Patlansky műsorát is, mert a fickó tényleg elképesztően gitározik, és nagyon jó dalokat ír. Ugyanaz az örökség él benne is, mint bennünk: Stevie Ray, Clapton, Hendrix, és az igazi régi blues-gitárosok öröksége.

OTRNR: - És a szokásos zárókérdés: Mi várható ősszel, hogyan látod a közeljövőt?

Hideg lesz, és lehullanak a levelek. Ami az Amberjacket illeti, szerencsére zenélni fogunk. Ha pesti vagy, akkor szeptember elején kétszer is elcsíphetsz minket: pénztárcakímélő módon, szeptember 3-án délután 3-kor a Rock On Feszten a Barba Negra Trackben (belépő: 500 ft., ami lefogyasztható), vagy szeptember 8-án az A38 hajó gyomrában Dan Patlansky előtt. Ez utóbbi biztosan életünk koncertje lesz, úgyhogy akinek lába van, jöjjön. Ősszel jön egy új klip és egy csomó egyéb érdekesség, játék, és móka, amiket megtaláltok facebook- és instagram-fiókunkon. Kövessetek minket!

I ESEMÉNY I   I INSTAGRAM I   I FACEBOOK I 

Detroit és környéke nem csak az Egyesült Államok egyik ipari fellegvára, de a rockzenében is igen meghatározó zenészek, zenekarok köthetők a városhoz. Gondoljunk csak például a Motownra. De ebben az írásban más irányt veszünk.  Egyszer talán nekiesünk és kivesézzük Detroit és környéke teljes zenei palettáját, most azonban egy stílust ragadunk ki, és vizsgáljuk meg egy kicsit tüzetesebben.

Jó ideje már, hogy a garázs rock rabjává váltam, és elsősorban a skandináv csapatok zenéi fogtak meg. Hellacopters, Turbonegro, Hives, Backyard Babies jöhetett szinte bármelyik, bármikor. Aztán persze beleástam magam a garázs történelembe és rájöttem, milyen meghatározó szerepe van Michigan államnak az egész stílus létrejöttében. Óriási nevek a múltból és hatalmas mai bandák tartják életben ezt a csodálatos zenei vonalat.

The Rationals

A ’64-ben indult csapat az egyik nagy úttörő. Scott Morgan, az egyik legnagyobb koponya is itt bontogatta szárnyait. A sikert a Gave My Love hozta meg számukra, bár inkább csak Michigan államban terjed el a dal. Az első és egyetlen self-titled lemezük 1970. elején érkezett meg. A zenekar nem sokkal a megjelenés után feloszlott.

A zenekar tagjai: Scott Morgan, Steve Correll, Terry Trabandt, Bill Figg

MC5

A zenekar Wayne Kramer és Fred ’Sonic’ Smith barátságából jött össze. Mindketten Dick Dale, Chuck Berry és Ventures rajongók voltak, ezen a vonalon indították el 64-ben az MC5-ot. A csapat szinte minden éjjel koncertezett a környéken, így nyilvánvaló volt, hogy hamar jön a siker. Jött is, nem sokkal később 1000+-os nézősereg előtt léptek fel. A helyi sajtóban úgy fogalmaztak. A természet katasztrofális erejét hordozza magában a banda, amit képes az uralma alatt tartani. Első lemezük a Kick Out The Jams címet viseli, egy ’68 októberi live felvétel. A Back In The USA már sokkal inkább a garázs punk alapjait hordozza magában, rövid, gyors, kemény ének és gitártémák jellemzik. A High Time pedig már a 70-es évek hard rock bandáinak bibliája. Kereskedelmi szempontból borzalmasra sikerült a lemez, annak ellenére, hogy jó kritikákat kapott a sajtóban - az MC5 három lemeze közül a legjobbakat – a marketing koncepciónak „köszönhetően” azonban a legrosszabb eladási mutatók is jellemzik a lemezt.

A zenekar tagjai: Wayne Kramer, Fred "Sonic" Smith, Rob Tyner, Michael Davis, Dennis Thompson

The Stooges

A legsikeresebb garázs csapat, az őserő hordozója, sokszor Iggy & The Stooges-ként is említik. A nyers erő megtestesítői, akik a rockzene minden irányvonalára hatással voltak. Nyers, primitív zenéjük mellett Iggy Pop karakteres színpadi játéka  is sikerül kulcsa volt. Bár kereskedelmi szempontból nem voltak sikeresek az első lemezek, mára a rockzene meghatározó albumaivá váltak. A Stooges sikeréhez nagyban hozzájárult Iggy Pop barátja, David Bowie, aki egyrészt életben tartotta a keményen drogfüggő frontembert, másrészt zeneileg is nagyban segítette Iggy szólókarrierjét, de a Metallic KO koncertalbumban is fontos szerepe volt. A Stooges utolsó koncertje is emlékezetes volt, ami a zenekar tagjai és egy motorosbanda közötti verekedéssel végződött. Ezt később meg is örökítették a 76-ban megjelent live lemezen. Utolsó kiadványuk a 2013-as Ready To Die, mely után a Stooges harmadszor is feloszlott.

A zenekar tagjai: Iggy Pop, Scott Asheton, Ron Asheton, Dave Alexander, Steve Mackay, Bill Cheatham, Zeke Zettner, James Williamson, Jimmy Recca, Bob Sheff, Scott Thurston, Tornado Turner, Mike Watt, Toby Dammit.

THE UP

A THE UP az MC5 és a Stooges féle proto-punk vonalon mozgó, a neves detroiti Grande Ballroom házi zenekaraként híresült el. Az MC5 tagokkal közösen az anti-rasszista White Panther Party közösség tagjai voltak. A fent említett két nagyágyú azonban nem igazán hatott pozitívan a The UP pályájára. Az Electra Records elnöke, Jac Holzman egy Ann Arbor-ban rendezett bulin szerződést ajánlott az Iggy vezette Stooges-nak és Wayne Kramer-éknek is, de az UP kimaradt a sorból. A csapat ’73-as feloszlásáig a Grande Ballroomban és más közeli helyszíneken adott koncerteket.

A zenekar tagjai: Frank Bach, Bob Rasmussen, Gary Rasmussen, Vic Peraino

Sonic's Rendezvous Band

A Sonic's Rendezvous Band-et egyrészt a kronológiai jelleg miatt hagytam utoljára, másrészt az SRB a kiöregedett nagyágyúk supergroupjaként jött létre a hetvenes évek közepén. A zenekarnak csak egyetlen dal felvételére volt pénze, lemez egyik oldalán mono, a másikon stereo minőségben hallható a City Slang. A 80-as években egy rosszminőségű bootleg anyag, a Strikes Like Lightning is megjelent, de ezeken kívül semmi maradandót nem hallhatunk a világ egyik legjobb supergroupjától.

A zenekar tagjai: Fred "Sonic" Smith (ex-MC5), Scott Morgan (ex-Rationals), Gary Rasmussen (ex-The UP), Scott Asheton (ex-Stooges).

Az első résznek ezzel vége, a következő alkalommal, a közelmúlt és napjaink legjobb detroiti garázs zenekarait mutatjuk be nektek.

Sebők Tamás

Már megszokhattuk, hogy a Trousersnél nincs lazsálás, és augusztus végén is eseménydús napok várnak a fővárosi rock ’n’ roll csapatra. A nyár befejeztével sem ritkul a teendői lista, ugyanis új lemezen dolgozik a zenekar.  

A nagysikerű, Fezen fesztiválon adott koncertet követően két további közkedvelt helyszínen zárja a nyarat hazánk egyik elsőszámú garage-rock csapata, a Trousers. Kőváry Zoliék a SZIN szerdai napján, augusztus 23-án 18 órától rengetik meg a Szurdi Zsolt színpadot. Másnap már hazai pályán, az A38 koncerttermében lépnek fel. Különlegesség hogy tv-s forgatás is lesz az este folyamán, ahol a vendégzenekarként a szegedi stoner rock bandát, a Dungaree-t láthatja a közönség.

A koncert facebook eseményét a flyerre kattintva éritek el!

További fontos információ, hogy az Old Time RNR Magazinnak adott interjúban a Trousers frontembere, Kőváry Zoltán elárulta, ősszel már az ötödik, Invisible Darkness című nagylemezével rukkol elő a csapat. Kiváltságos helyzetbe kerül, aki ellátogat az A38-as  koncertre, ugyanis a srácok már adnak egy kis ízelítőt az új dalokból.

I A38 ajánló I

További info:

I Facebook I   I Web I   I Instagram I   I Youtube I 

A bluegrass stílus egyik legmókásabb, mégis legtehetségesebb csapata látogat el év végén hazánkba. A Steve'n Seagulls csapata a Dürer Kertben ad koncertet.

Három-négy éve még széles vigyorral az arcunkon néztük a nagy videómegosztón a Steve’n Seagulls videóit és valahogy annyi konklúziót vontunk le az egészből, hogy a finneknek sajnos kicsit jobban megártott a globális felmelegedés. Aztán a csapat újabb és újabb videókkal jelentkezett, és egy komoly produkció vált az egész projektből. Bizonyára senki nem felejtette el a legendás kanalas AC/DC Thunderstruck feldolgozást, vagy a bendzsón reszelt Iron Maiden klasszikust, a Troopert.

A finn bluegrass és country csapat azzal vált híressé, hogy metal klasszikusokat dolgozott át sajátos stílusára. A 2011. óta működő zenekar 3 éve vált ismerté, amikor az AC/DC Thunderstruck-ját dolgozták fel. Mára 43 millió feletti a videó nézettsége. Két éve debütáló albumuk is megjelent Farm Machine címmel, tavaly augusztusban pedig a Brothers In Farms című második albumukat promozzák. E turné kapcsán decemberben Budapesten a Dürer Kertben csöppenhetünk bele egy igazi tanyasi hangulatú zenei világba.

(Az eseményhez katt a flyerre!)

A kaliforniai vintage, blues-rock csapat, a Rival Sons gitárosa, Scott Holiday a napokban egy interjúban tájékoztatta a rajongókat arról, hogy a csapat készen áll, hogy elkészítse hatodik nagylemezét.

A Planet Rocknak adott interjúban a gitáros kifejtette a Black Sabbath-tal közös turnéjuk miatt kevés headliner szerephez jutott a zenekar a Hollow Bones turnéján, de ettől függetlenül sikeresnek értékelik a koncertkörutat.

A jelenleg euróai turnén koncertező négyes augusztus végével azonban készen áll, hogy elkészítsék újabb nagylemezüket.

– Pontosan a Black Sabbath turné startján jelent meg a Hollow Bones, és Ozzy és Sharon úgy döntöttek, hogy a teljes turnét nyomjuk végig a Sabbath-tal. Ha ők kérnek fel, nem mondhatod, hogy ezt még átgondolod, azonnal azt mondod, hogy Hajrá, csináljuk! – emlékszik vissza.

– A turné után elkezdtük a saját turnénk szervezését, melyet követően nekiesünk a munkálatoknak – zárta a gondolatait Holiday.

Bevallom őszintén, hogy kicsit gondban voltam a Peterdi András -Fodor Krisztián-Hegyi Ádám alkotta Jackie’s Gun bemutatkozó anyagának hallgatásakor. A Cell címre keresztelt 13 számos anyag ugyanis hangzásában és műfajában, ha nem is vegytisztán, de igen nagy mértékben idézi a ’90es évek grunge világát, hogy feltettem magamnak a kérdést: ennek az anyagnak a Grungery-n, vagy az Old Time-on van a helye? (Arról nem is beszélve, hogy a srácok saját maguk bemutatkozó anyagukban elég konkrét grunge gyökereket neveztek meg:

„Ritka próbák keretein belül egy év alatt összehoztunk egy albumra való 12 számos repertoárt, amelyet úgy döntöttünk (a Pearl jam - Ten albumának hirtelen elkészülésének történetétől inspirálva) hogy felvesszük az albumot. Amit meg is tettünk 2016 nyarán.”

Hogy hogy kerül ide ezek után az OTRNR-re a lemezajánló: hát úgy hogy a grunge mellett azért még elég sok más hatás is felfedezhető: valahol a kései 90-es, korai 2000 es évek utó-nu metálja (Filter, Powerman5000), a most uralkodó indie/retro/garage mozgalma, és az örökifjú punk hatásai egyaránt felfedezhetőek az anyagon. (A második, Marshall című szám például simán lehetne egy Middlemist Red dal is…de a címadó Cell című darab végén megelevenedett a világ legmenőbb deszkás-crossover bandája, a Dog Eat Dog is…

Ez a lemez egy igazi rockandroll csalamádé: benne van a rocknagymamák kertjének évtizedes termése, szeretete, tudása, fűszerezése, kontyalávaló konyak utáni pszichedeliája: ebben a nagy nyári melegben mindenkinek ez kell: van akinek túl keserű, van akinek túl cukros, vagy maróan ecetes, de minden benne van, Iggy Pop szelídítetlen vadságától a Stairway To Heaven lírai szépségéig.

Az anyag első harmada komoly rockandroll, igazából csak a középrészen jelennek meg lassabb -akusztikusabb, vagy legalábbis érdekesebb hangszerelésű dalok, amelyek arra utalnak, hogy a zenekar „leánykorában” -vagyis a megalakulás pillanatában, 2013-ban egy kétszemélyes akusztikus duó volt.

A stíluskavalkádon túl egy másik erőssége is van az anyagnak: az, hogy nem profi körülmények közt készült.

„A szobakörülmények közt készült lemez elkészítéséhez nagyon nagy segítséget nyújtott Honfi Imre Olivér (Mojo Workings, Furcsa vendég) aki a dob (Miricz Attila) és basszusgitár (Kiss Bors Máté) sávok felvételéhez nyújtott technikai és szakmai segítséget, valamint az album keverése során tanácsadóként segítette a munkánkat és egyengette az utat.” -  mondták a srácok.

A szükségmegoldásokkal operáló, és gyors studiómunka miatt erről az anyagról süt a rockandroll bája. Az biztos, hogy egy vájtfülű hangmérnök belekötne, hogy itt-ott tompa az ének, vagy túl sok a mély néhol. De nem lenne igazuk.

Ezt a lemezt azoknak ajánlom, akik szeretnének IGAZI rockot hallgatni. Olyan őszintét, amilyen csak Kurt Cobain tudott lenni a behangolatlan Fender Jaguárjával.

Kiss Ákos

AC/DC. A rockzene. A valódi, igaz, hamisítatlan tiszta, őszinte rockzene. Aki ezzel nem ért egyet, az most nyomja meg az X-et a jobb felső sarokba. Beindít? Igen! Amikor hallgatom - legyek bárhol – széles mosollyal az arcomon érzem, hogy megállíthatatlan vagyok. És, hogy miért is hadoválok itt, mint egy kisgyerek a kedvenc szuperhőséről? Egyrészt, mert nekem az AC/DC a Fantasztikus Ötös, másrészt 40 éves volt ezen a héten az egyik kedvenc albumom, a Let There Be Rock.

A lemez minden kétséget kizáróan nem tartozik olyan nagyágyúk közé, mint a későbbi Highway To Hell, vagy Back In Black, azonban mégis üde színfoltja az ausztrál csapat diszkográfiájának. Persze én magam sem ezzel a lemezzel ismertem meg Young-ékat, mégis az évek során egyre inkább meghatározóvá vált számomra, a két évvel későbbi párizsi fellépésről készült koncertfilmet (Let There Be Rock: rend.:Eric Dionysius, Eric Mistler – megj.: 1982. július) pedig egyenesen iskolákban vetíteném az ének-zene órákon.

Kezdjük a lemez nagy klasszikusaival, rögtön a címadó dallal, ami magát a RNR születését, felemelkedését mondja el. Őrületes hangzás, egyszerű riffelés és Angus szólók sora. A gitáristenek felemelkedése. A szintén népszerű Whole Lotta Rosie miről is szólna, mint a túlsúlyos Rosie-ról, Bon Scott egyéjszakás kalandjáról aki, ahogy említi a legjobb menet volt életében. A Dog Eat Dogban pedig elmondják, hogyan is vágja el az emberiség a természet és saját környezetének torkát. A lemezről ez a három dal került fel kislemezekre is.

A Let There Be Rock egyik legnagyobb erénye, hogy élőben kopácsolták fel az egészet, ami védjegye az egésznek. Aki nem hiszi, tegye fel az Overdose című kevésbé ismert, ám annál inkább libabőrgenerátor dalt. Minden benne van, mintha lent a garázsban játszaná a zenekar, persze az egész pozitív értelmében. Angus és Malcolm előzetesen elmondták, óriási gitáralbumot szeretnének készíteni. Ez be is jött. És megfigyelhető, hogy mennyit erősödött a játékuk az előző lemezekhez képest, ugyanis elhagyták a formális dolgokat, és elkezdtek kieszelni egy teljesen új történetet, ami egy új lemez formájában mutatkozott meg. Halálpontos, nyers és erős. Hova is kell ennél több?

Bár sosem volt akkora átütő sikere a lemeznek, mint a két következőnek a sorban (Highway To Hell és a már Brian Johnsonnal érkező Back In Black), valahol az AC/DC igazi megszületését jelenti számomra ez a korong. Különleges az fix, így méltó helye van a kultikus albumok rovatunkban.

Sebők Tamás  

Újra együtt dolgozik napjaink egyik legnagyobb zenészeiből álló supergroup, a Joe Bonamassa (ének, gitár), Glenn Hughes (ének, basszusgitár), Derek Sherinian (billentyűk) és Jason Bonham (dobok) felállásban működő Black Country Communion.

A zenekar vezetője, Glenn Hughes egy nemrégiben készült interjúban rámutatott, a kreatív folyamat már elkezdődött, a januári stúdiózást követően májusban érkezhet a csapat negyedik albuma.

– Igazából másfél hónapja kezdtük el a munkálatokat. Joe eljött hozzám, és sokat dolgoztunk, és dolgozunk még egy ideig, amíg el nem készül a BCC 4. Januárban vonulunk stúdióba, majd május 20-án jelenik meg a lemez. Joe és jómagam is nagyon izgatottak vagyunk a lemez miatt. Még áprilisban együtt vacsoráztunk, és arról beszélgettünk, hogy el kell készítenünk ezt az anyagot. Most itt az idő, hogy újra közösen dolgozzunk. Bizonyos dolgok, bizonyos időben működnek.

Ezekből a szavakból úgy tűnik, a két nagyágyú elásta a csatabárdot, mely néhány éve került elő, és akkoriban szinte lemondhattunk arról, hogy új BCC albumot hallunk a jövőben. Reméljük, mindkét ikon megbékélt és, hogy a turné során útjukba ejtik hazánkat is.

Tavaly villámlásszerűen jelent meg a hazai könnyűzenei életben a Hajba Áron vezette Arons Land Cargo Co. folk-blues rock csapat. A két dalt tartalmazó Homeward Bound-ot az Always Closer Never There című nagylemez, majd idén a Klinik Label közös split lemezére került Gold Rush single követte. Már-már szinte mohóság azt mondani, hogy ez nekünk nem elég, de Áronéknak erre is lenne válasza, hiszen készül az új nagylemez, melyről most jól kifaggatjuk a frontembert.

OTRNR: - Szia Áron! Köszi hogy szakítasz ránk időt, így a felvételek közepette. Ha jól számolom, szűk egy év áll mögöttetek, de ez nagyon termékeny időszak volt, és hamarosan itt az újabb Arons LCC anyag. Honnan ennyi inspiráció?

H.Á.: - Szia, köszönöm szépen a szót, és gratulálok az OTRNR sikereihez!

Az előző album a megelőző körül-belül tizenöt évem alatt bejárt utamat fogta át. Nagyon szerettem az Always Closer Never There összegző jellegét, ennek ellenére sokszor éreztem azt, hogy miközben az ember írogatja, érlelgeti a dalait, majd mire minden csillag együtt áll, hogy lemezre rögzíthesse őket, hipp-hopp elszáll az idő, és sokszor már régen nem is azok a dolgok foglalkoztatnak, akár zeneileg, akár a szöveget tekintve. Mindig is vágytam arra, hogy egyszer egy olyan lemezt készíthessek, ami a saját magam számára az adott pillanatban friss és aktuális. A következő albummal ezt a célt tűztem ki magam elé.

A másik nagy különbség, hogy az előző lemezen minden dalnak magánéleti háttere volt, azokban a dalokban dolgoztam fel a kérdéseket, amik foglalkoztattak, és az élményeket, amik értek. Nyilván ehhez hasonló mennyiségű élményanyag nem áll rendelkezésre egy év alatt, de ha nyitott szemmel jár az ember, mindig bőven van miről írni. Az új albumon a magánéleti ihletésű témák mellett olyan történeteket is mesélek, amik a képzeletem szüleményei, vagy amiket mások életéből merítettem, mert érdekesnek találtam.

OTRNR: - Mit kell tudnunk az új anyagról?

H.Á.: - Lássuk csak, a lemez címe ’Cracks and scratches’ lesz. Megjelenése valamikor ősszel várható, később természetesen pontosítjuk. Továbbra is a KLINIK Records szárnyai alatt tevékenykedünk. Az albumon 8 dal lesz hallható. A felvételek a VL Stúdióban, készülnek, a  lemez rögzítésében, keverésében és masterelésében pedig Fejér Dániel Dexter segít nekünk. Az előző albumot is ő jegyzi, gondolom mindent elmond az elégedettségünkről, hogy fel sem merült a kérdés, hogy kivel készítsük a következőt.

OTRNR: - A Neil Young-hoz, vagy Dylan-hez hasonló egyszál akusztikus gitáros dalok és az amolyan vintage rock-os darabok is közel állnak hozzátok. Kapunk mindkettőből az új lemezen? Mi jellemzi a dalokat?

H.Á.: - Nem szeretjük kétszer elsütni ugyanazt a poént, úgyhogy ez az anyag picit más felfogással készül, mint az előző. Azt élőben, szalagra rögzítettük, amennyire csak lehet, az analóg korszakot idéző módszerekkel. Ezúttal külön vesszük fel a sávokat, mert az új dalokhoz jobban illik ez a megközelítés, bár továbbra is csak analóg hangszerekkel operálunk, mert ezek adnak jó ízt a játéknak, és a lemez hangzásának egyaránt. Az akusztikus gitár meghatározóbb szerephez jut a zenekaros darabok esetében is, lesz egyszál gitáros is, de bőven adagoljuk a finom klasszikus rock hangzáshoz szükséges hozzávalókat is.

OTRNR: – A dalaitokat teljes zenekarral játszátok, de olykor szólóban is előadod gitáron, szájharmonikával. Új kontextusba kerülnek ilyenkor ezek a darabok?

H.Á.: - A dalaimat az esetek többségében eleve zenekari hangszereléssel álmodom meg, így aztán ilyenkor természetesen le kell csupaszítani őket. Nagy átalakítást mégsem igényelnek, nagyon jól működnek akár egy- vagy kétszemélyes verzióban is. Inkább épp az az érdekes benne, hogy ennek ellenére mégis mennyire más arcát tudja mutatni ilyenkor ugyanaz a dal.

OTRNR: - Egy korábbi interjúnkban meséltél arról, hogy mennyire szeretsz utazni, és ez mekkora hatással van a zenédre. Van olyan helyszín, vagy egy teljes utazás, ami kiemelten fontos neked?

H.Á.: - Igen, nagyon szeretek utazni. Nem kell feltétlenül Föld körüli kalandokra gondolni. Akár egy-két óra autózás elég ahhoz, hogy belesüppedjek az út hangulatába, ami minden egyes alkalommal egyedi és megismételhetetlen. De minél hosszabb az út, annál jobban el tudok merülni benne, és annál nagyobb valószínűséggel sikerül egy dal formájában konzerválni az adott hangulatot, ezért nagyon szeretem a több napig/hétig tartó zötykölődést, annak minden kényelmetlenségével együtt. Különösen vonzanak a sivatagos vidékek, a puszta síkságok, ahol az út monotonsága gondolkodásra késztet.

A legemlékezetesebb ilyen utazásom az USA délnyugati államainak sivatagain ívelt át. Egyrészt a legnagyobb és legrégebbi ilyen jellegű álmom vált valóra, amikor a Monument Valley sziklái között csatangoltam, de annyi minden más is lenyűgözött ott, hogy el sem kezdem elmesélni. Másrészt egyéb okból is véget ért ott az addigi életem, és elkezdődött egy teljesen új, még izgalmasabb, de erről az új albumon majd mindent elmesélek, amit el szeretnék.

OTRNR: - Itt vagyunk a nyár közepén, merre láthat benneteket a közönség?

Legközelebb az A38 hajó tetőteraszán lépünk fel augusztus 11-én, a Junkie Jack Flash zenekar nagyon kedves meghívásának eleget téve. Ezúton pacsi nekik érte! Zenekaros koncert lesz, úgyhogy már csak ezért sem érdemes kihagyni, de az is biztos, hogy adunk egy kis első kóstolót az új lemezből is. Utána zenekaros koncert már csak a lemezbemutatón várható, úgyhogy remélem találkozunk a drága olvasókkal!