1966-ban Jimmy Page és John Paul Jones − a Led Zeppelin leendő gitárosa és basszusgitárosa – már keresett stúdiómuzsikusnak számított, Robert Plant és John Bonham viszont kénytelen volt alkalmi munkákból fenntartani magát, valamint ilyen-olyan sehová sem tartó formációkban zenélni. A folk és blues rockot játszó Band Of Joyról, amelyben az énekes és a dobos közösen ügyködött, viszonylag gyakran esik szó a rocktörténelmet taglaló könyvekben és újságcikkekben, Plant Listen nevezetű kérészéletű soul bandájáról viszont szinte soha, pláne magyarul… Úgy döntöttem, ismét magamra vállalom a hiánypótlás édes feladatát.
A Listen egyetlen kislemeze azért is különösen érdekes, mert ezen érhető tetten leginkább Plant Steve Marriott-mániája. A Small Faces (és később a Humble Pie) emblematikus frontembere „A FEHÉR SOUL ÉNEKES”-nek számít az Egyesült Királyságban; így, csupa nagy betűvel. Plantnek kétségkívül megvoltak a hangi adottságai ahhoz, hogy felzárkózzon mellé, sőt olyannyira a hatása alá került, hogy még a Led Zeppelinben alkalmazott énektechnikája is gyakran Marriottét idézi (elég meghallgatni az állítás igazolásul egymás után a Small Faces You Need Loving-ját és a Led Zeppelin Whole Lotta Love-ját).
A Listen 1966-ban a neves CBS lemezcégtől kapott lehetőséget, ám a két remek táncolható soul nótát tartalmazó anyaguk nem talált kedvező fogadtatásra, így a kiadó rögtön ejtette őket. Pár percre mindenesetre érdemes eljátszani a gondolattal, miszerint amennyiben Plant és társai a slágerlisták élén landoltak volna a Listen valamelyik dalával, akkor a Led Zeppelin valószínűleg sosem születik meg, az énekesét pedig egy Marriottba oltott James Brownként tartjuk ma számon, aki csábosan mozgó háttérénekesnőkkel hirdeti a soul igéjét − híveknek és hitetleneknek egyaránt.
Ráadás:
Robert Plant 1966-ban, igazi mod-soul emberhez méltó szerelésben és frizurával.
MÉG TÖBB RETRO ÉS LED ZEPPELIN:
