Frank Farian német diszkóproducer és diszkótulajdonos nevéhez megannyi kétes értékű popsiker fűződik, azonban azt még legfőbb kritikusai is elismerik, hogy jelentős hatást gyakorolt az 1975 és 1990 közötti korszak zenei életére − bár sietnek hozzátenni, hogy az ő esetében sokkal inkább ízlésdeformálói tevékenységről beszélhetünk, mint ízlésformálóiról. A Boney M. révén kíméletlenül fülbemászó habkönnyű slágereket szabadított a világra, a Milli Vanilli által pedig sikerült agyvérzésközeli állapotba juttatnia a Grammy-díjat odaítélő bizottságot, ugyanis a tekintélyesnek számító elismerésben részesült protezsáltjairól kiderült, hogy nem csupán playbackeltek, hanem még énekhanggal sem rendelkeztek: azaz mások vokáljára tátogtak. Farian amúgy igencsak szeretett trollkodni: Miután Meat Loaf felkérte producernek az 1986-os rockalbumához, a német stúdiómágus nem bírt magával, és a közös munka végeztével − az énekes tudta nélkül – gyorsan több dalba is diszkóritmusokat pakolt utólag – pont, mielőtt a kész anyag útjára indult a hanglemezgyárba, így pedig esély sem maradt bármit visszacsinálni. Valószínűleg akkor is szétterült az orcáján valamiféle kaján trollvigyor, amikor 1985-ben minden rocker egyik „legszentebb tehenét”, a Led Zeppelin örökzöld Stairway To Heaven-jét diszkósította.
A két stúdióalbumot kiadó Far Corporationnel (amely eredetileg Farian Corporation névre hallgatott, ám ezt később az ötletgazda mégis túl egomán kicsengésűnek ítélte) a sztárproducer a soft rockra gerjedő közönséget célozta meg, amelyről úgy vélte, talán lenyomható némi rockkal körített diszkómuzsika is a torkán, ha kellően komoly előadók szervírozzák. Így aztán csatasorba állította a Toto legénységének egy részét (Bobby Kimball énekest, David Paich billentyűst és Steve Lukather gitárost), Robin McAuley énekest (az ő hangja hallható a Led Zeppelin-feldolgozásban, később a német gitárfenomén Michael Schenkerrel alapított hard rock favorit zenekart), valamint Curt Cresst, az Atlantis és a Saga dobosát.
A projekt mindkét alkalommal olyan albummal jelentkezett, amelyre leginkább a „Toto light, némi diszkóval megfejelve” jelző illik, viszont legalább olyan énekesek szerepelnek rajta, akiknek sosem kellett más orgánumával „takarózniuk”. A sors fura fintorának köszönhetően Farian vezényletével a Stairway To Heaven megjárta a slágerlisták élbolyát (az Egyesült Királyságban például a 8. helyig jutott), míg a Led Zeppelin saját verziója – noha minden idők egyik legismertebb rockdala – nem volt képes ugyanerre, mivel a csapat nem jelentette meg kislemezen.
Ráadás:
Aki azt hitte, hogy Farian nem tudja fokozni a diszkósokkot, az nagyon téved… A Far Corporation bemutatkozó albumán ugyanis megtalálható a Free klasszikus Fire And Water-jének táncparketthez igazított verziója is. Garantáltan nem marad szárazon utána egyetlen igaz rocker szeme sem…
MÉG TÖBB LED ZEPPELIN:
Amikor a Led Zeppelin lemosta a színpadról a Doors-t
Charles Bronson mentette meg a Led Zeppelin gitárosát
Amikor majdnem megszületett a Yes Zeppelin
A francia Elvis kétszer zúzott a Led Zeppelin gitárosával
Magyar színész szerelmével zenélt a Led Zeppelin gitárosa
A Led Zeppelin legszexibb meggyalázása (18+)
Szexklubban kapott aranylemezt a Led Zeppelin (18+)
Az egyetlen dal, amelyben Jimmy Page énekelt
John Bonham dobolt Paul McCartney Grammy-díjas dalában
Amikor Karen Carpenter teljesen kiakasztotta a Led Zeppelin dobosát
„Kösz, de nem kell több dal, Jimmy…”
Amikor Lucifer fia megátkozta a Led Zeppelint
