1982 áprilisában került a brit lemezeladási lista élére az Iron Maiden harmadik stúdióalbuma, a The Number Of The Beast…
A manapság már a heavy metal műfaj „kötelezői” közé sorolt anyag nem csupán koncertfavorit slágerek gyűjteményként jelentős, hanem azért is, mert ezen énekelt először a bandával Bruce Dickinson, a rocktörténelem egyik legképzettebb hangú és legmozgékonyabb frontembere. A tempós címadó nóta fő ihletforrásaként Steve Harris basszusgitáros az Ómen horrorfilm franchise második, 1978-as darabját nevezte meg, amely a sátán immár kamaszkorba lépett fiának hátborzongató kalandjairól szól. A dal egy tipikus fekete mise képeit tárja elénk angolosan száraz tárgyilagossággal és mindenféle szimpátianyilvánítást mellőzve, az amerikai vallási fanatikusoknak azonban az ördög puszta felemlegetése is elég volt ahhoz, hogy sátánistának titulálják a brit fémzene éllovasait és tucatszámra égessék el nyilvánosan a The Number Of The Beast példányait. A negatív reklám ezúttal is a lehető legjobb reklámnak bizonyult, és a zenerajongók innentől fogva úgy vették a lemezt, mint a cukrot. Érdemes megemlíteni, hogy a szám elején hallható és a Jelenések könyvéből származó szövegintró előadására a csapat eredetileg a legendás amerikai horrorszínészt, Vincent Price-ot szemelte ki (aki annyira kultikus alak, hogy a Deep Purple még dalt is írt róla), de mivel ő 25 ezer fontnál kevesebbért hallani sem akart a melóról, végül a brit Barry Clayton mondta el a bibliai idézetet Price beszédmodorában.
