Bár a Born To Be Wild senki számára nem ismeretlen, mégis butaság lenne azt állítani a Steppenwolf-ról, hogy egyslágeres előadó lenne a ’60-as évek végén alakult kanadai hard-rock, blues-rock csapat.  Hullámvasúthoz hasonlítható pályájuk során számtalan remek slágerrel, nagylemezzel örvendeztették meg a rockzene híveit. 2016-ban a zenekart jelölték a Rock And Roll Hall Of Fame-be a Rock And Roll hallhatatlan hősei közé.

1967-ben John Kay, Michael Monarch, Rushton Moreve, Goldy McJohn és Jerry Edmonton megalapították a zenekart Los Angelesben. A kanadaiak mégis olyannyira magukénak érzik a bandát, mint az amerikaiak, hiszen a tagok The Sparrow néven kezdték pályafutásukat Torontoban.

1968-ban szinte a semmiből a csúcsra jutva mutatták be Peter Fonda és Dennis Hopper közös klasszikusa, a Szelíd Motorosok betétdalát, a Born To Be Wild-ot. A sláger kétségtelen a hard rock és heavy metal műfaj első mérföldköve, melynek szövegében elsőként hangzik el az addig ismeretlen „heavy metal” kifejezés. A következő években sem esett vissza a zenekar sikere. Hírnevüket olyan dalokkal szilárdították meg, mint a Magic Carpet Ride, vagy a Rock Me.

A ’70-es évek elejére, 3 év leforgása alatt 10 kiadványuk jelent meg, köztük egy válogatás album, a Rest in Peace (1967-1972), valamint két koncertalbum, a Early Steppenwolf és a Steppenwolf Live.

1972-ben aztán lehúzták a rolót, bár nem tudni, volt-e hivatalos bejelentés, mert mai szemmel nézve 2 éves szünet egyáltalán nem jelenti egy zenekar feloszlását. 1974-ben újra összeálltak, és még három lemezzel örvendeztették meg a nagyérdeműt. Ők voltak a Slow Flux (1974), a Hour of the Wolf (1975) és a Skullduggery (1976).

A Steppenwolf hivatalosan ekkor ért véget, azonban 1980 után John Kay and The Steppenwolf néven folytatták a zenélést. Ezek mellett John Kay, énekes szólókarrierjét is egyengette. 2007-ben Kurt Cobain szülővárosában, Aberdeenben búcsúztak a rajongóktól.

Most, hogy 3 perc alatt megismertétek a zenekar történetét, és bepillantást nyerhettek zenei pályájukba, eldönthetitek, hogy megérdemli-e azt a zenekar, hogy a Rock And Roll halhatatlanjai között szerepeljenek. Ha érdemesnek érzitek a címre a zenekart, akkor szavazzatok rájuk itt.

Október 15-én a Zene-Világ-Zene Graffiti sorozat keretében Szentesen lépett fel a P. Mobil együttes. A legendás hard-rock zenekar vezetője, a súlyos betegségből felépült Schuster Lóránt válaszolt a kérdésekre.

Hogyan találkoztál a számodra meghatározóvá vált zenei világgal?

S.L.: - Én 1949-ben születtem, s akkoriban a Magyar Rádióban mindenféle forradalmi dalok meg olasz slágerek mentek (Bella Csao, meg No pasaran). A Nagymuter világvevő rádiójában befogtam arab adókat, ahol nagy monoton zenék mentek, állandóan visszatérő motívumokkal, s az nekem nagyot tetszett. Az első alkalom, amikor a rakendrollal találkoztam a Sankó együttes bulija volt. Egy srác hátravitt a zenekari bejáróhoz, s amikor kinyitotta az ajtót, teljes hangerővel rám ömlött a rakendroll s én szinte elájultam. Amikor a hatvanas években elindult az angolszász rockzene, Rolling Stones és a többiek, meghallottam a Kinks-től a You Really Got Me-t, kiderült, hogy ez az, ez kell! S ebből nőtt ki az egész. Jött később a Deep Purple, a Black Sabbath, s ez a mai napig is tart.

S mikor dőlt el számodra, hogy a zene lesz az életed?

S.L.: - Amikor kezdtünk, eszem ágába nem jutott, hogy ez egy életre szóló dolog lesz. Folyamatában beleássa magát az ember. De az egész rendszer ellenünk volt. Egy ideig viseltük, de egy életen át ez nagyon nehéz. S ez nem csak a zenében van így, hanem más művészeti ágakban is. Maróthy László a KISZ KB egyik tagja egy kései interjúban beismerte, hogy nagy hibát követtek el azzal, hogy nem támogatták a fiatalok zene felé fordulását. Ennek az eredménye a mai napig látszik. Most zenei környezet szennyezés folyik. Mára a közszolgálati adók sem hajlandóak kiszolgálni a rockzenét vagy a jazzt, népzenét. Az ellenpélda, az angol BBC különböző adásaiban szinte minden műfajt játszanak. Csináltunk egy internetes rádiót, a Mobil Rádiót. Egy alapja lesz: jó zenék szóljanak benne. Hatvan év alatt hihetetlen mennyiségű jó zene készült a világban, s ennek nyoma sincs a magyar médiában. Mi ezt próbáljuk megmutatni.

Egykoron a Tűrt, Tilt, Támogatott besorolásban ti a keményen tiltott csoportban voltatok. A rendszerváltás után mi változott?

S.L.: - Láttam valahol egy karikatúrát. Egy lebágyadt gyár előtt Audik, Mercedesek sorakoznak. Az ott álldogálók beszélgetnek: Nem fura, hogy most azt a gyárat privatizáljuk, amit a szüleink államosítottak? Gyakorlatilag az ország lenullázódott. Aki közelebb van a tűzhöz, hamarabb melegszik. Az a baj, hogy többségükben olyanok irányítanak, akiknek fogalma sincs a zenéről, irodalomról, filmekről. Gyakorlatilag szinte semmi nem változott, s évtizedek kellenének a változáshoz, ha lesz egyáltalán változás…

Wass Albert mondta, a rossz társadalmi szerkezet termeli újra ezeket az embereket. Ha elég megalkuvó vagy, akkor lesz helyed. Pedig, csak a tehetséges emberek viszik előre a dolgokat.  A szakmában lévő zenekarok többségére is igaz, hogy mindent megtettek azért, hogy ez ne működjön. Én elhatárolódom a magyar szórakoztatóipartól. Annak idején Cseh Tamás mondta, két lehetőség van. Elmész valahová és felveszed a pénzt, szórakoztatva az embereket, vagy elmész valahová és valamit el akarsz mondani. Ma a többség nem akar semmit sem mondani.

A P. Mobil Múzeum a létezésünket bizonylatolja. Ha mi nem tennénk, ki tudna rólunk. Sajnos mára már mindenki egykori üldözöttnek állítja be magát, súlyos az össze vissza hazudozás, a múlt átfestése. A könyveim ezt mondják el. A Kaptafa már megjelent, s követné a Csiriz és a Faszög. Van még, amit elmesélnénk, hogy miként is volt egykor.

Azok maradtak a zenekarban, akikkel lehet dolgozni, zenélni, próbálni, akiknek nem a pénz a fontos, hanem, hogy legyen mondanivalójuk.

A rock örök és elpusztíthatatlan.

S.L.: - Az én értelmezésemben ez azt jelenti, hogy mindig lesznek olyan zenekarok, akik az adott közegben progresszívek, akik megpróbálnak belefeszülni a történetbe. De nem lehet elvárni a mai fiataloktól, hogy akik a mai technikai, gazdasági, társadalmi környezetbe nőnek bele, hogy ugyanazt érezzék, mint mi a hatvanas években. De a maiak is érzik, hogy mitől blues egy zene. Egyre több fiatal találja meg a helyét valamelyik műfajban. A honlapunkon látható, hogy a koncerteken két tehetséges fiatalt is felléptetünk, egyikük 11 éves, figyeld meg, hogyan játssza Hendrixtől a Voodoo Child-t. Nem lesz ebből járvány, de mindig lesznek emberek, akik valamit el akarnak mondani.

Az ember az idő múltával végiggondolja a történteket. Van olyan, amit másként tennél?

S.L.: - Egyetlen dolgot lehet csinálni, ki kell tartani. Az elmúlt két évben komoly egészségügyi problémáim, voltak, de én közben is végig dolgoztam. Van egy legendás történetem. Az egyik hosszú műtétem során a mélyaltatásom alatt szívritmuszavar lépett fel nálam. A műtőorvos a fülemhez tartott egy telefont, egy P. Mobil nóta szólt benne, s ritmus helyreállt. Semmit nem csinálnék ma sem másként, semmit nem értékeltem át. Ami izgat, hogy jó koncerteket csináljuk, írjunk új számokat. A Farkasok völgye lemezzel ez a csapat is igazi P. Mobil felállássá lett. Szeretnék mindent megcsinálni, amit lehet, szeretném legömbölyíteni a történetet. Ahogy John Lennon mondta: Annál többet elérni, mint egy generáció életének a részévé válni, többet úgysem lehet. S ez megvolt.

Karikó-Tóth Tibor

Tavaly megjelent Honk Machine című albuma után idén új nagylemezzel jelentkezett a skandináv garázs-rock nagyágyú, Nicke Andersson vezette Imperial State Electric. A megjelenés abból a szempontból is meglepő lehet, hogy a nyáron Nicke legendás zenekara, a Hellacopters is összeállt pár koncert erejéig.  Ez most úgy vélem egy válasz volt azoknak, akik többet képzeltek bele az alkalmi összeállásba.

Az All Through The Night kevesebb mint egy hónapja árasztotta el a világot. Tíz dalt tartalmaz, és nyugodtan ráhúzhatunk egy bipoláris jelleget, hiszen néhány dalon előtört a svéd srácokból a garázs ősszellem, néhányban pedig lelazultak, könnyed folk-os country-s irányba indultak el. Aki változatos lemezre számított, az megkapta!

Az Empire of Fire-nél elég rendesen odacsapnak. Igazi erőteljes garázs rock himnusz, a szokásos, igen harapós gitárhangzással, amit meg kell hogy mondjak, rettenetesen imádok. Odaüti magát a kezdésre a csapat. Az All Through The Night viszont a nyitódal teljes ellentéte. Egy könnyed akusztikus nóta. Egy nyári pirkadathoz illene leginkább. A Remove Your Doubt szintén a keményebb dalok táborát erősíti, bár a refrénje egy nagyon dallamos fülbemászó rész. Kellemes nóta lett. A Break It Down-ban előtörnek a country-s stílusjegyek, amit nem igazán tudok hova tenni. Nem rossz dal.  Egy 21. századi Creedence Clearwater Revival Hölgyeim és Uraim! Ezt követi a két kedvencem a lemezen. Azt gondolom, hogy ezeket nagyon elkapták, a nyitódallal egyetemben. Az Over And Over Again szintén a Hellacopters-es időket eleveníti fel egy annyira fülbemászó ritmussal és refrénnel, hogy szinte könyörög a dal a repeat-ért. De hát nincs repeat, hiszen jön a nagytesó, a Bad Timing, ami inkább a KISS-re hajaz. Körülbelül ugyanezt tudom róla elmondani. Húzós garázs óriás. A Read Me Wrong volt az első kislemez a lemezen, ezt már jóideje hallhatták azok, akik figyelemmel követik a svéd csapat pályáját. Meg kell hogy mondjam, amikor először hallottam ezt a dalt rendesen elkeseredtem, hogy ilyen lesz a lemez. Vitathatatlanul az egyik leggyengébb darab. Nagyon ballada szeretne lenni, de valahogy nem jön át.

Az őt követő Get Off The Boo Hoo Train egy táncolos RNR. Ötvenes évek reneszánsz. A Would You Lie egy sötétebb világot képvisel, karakteres énekkel és őrületes refrénnel. A No Sleeping-et nem igazán erőltettem volna. Egy Beatles balladához hasonlít, de annyira azért nem jó, és a klasszikus vonós hangszerek sem teszik azzá.

Talán ezt a múltba való kalandozást kéne elfelejteni, vagy inkább csak érinteni, és hozni azt, amit ők igazán tudnak. A velős, karcos, nyers RNR-t. Bocs Nicke, ez így egy 7-es.

Lemez értékelése 7/10.

Imperial State Electric – All Through The Night (2016) - Psychout Records

Empire of Fire
All Through The Night
Remove Your Doubt
Break It Down
Over And Over Again
Bad Timing
Read Me Wrong
Get Off The Boo Hoo Train
A Would You Lie
No Sleeping

Ritkán adódik esélye egy újságírónak, hogy elkísérjen egy zenekart annak turnéján, így igen szerencsésnek éreztem magam, amikor Kőváry Zoli, a Trousers vezére felkeresett, hogy lennék-e a segítségük a 2016 Autumn Tour külföldi állomásain. Nem sokáig kellett gondolkoznom, igent mondtam a Brno, Drezda, Berlin és Bécs városait érintő koncertkörútra.

Október 3-án hétfőn délután első utunk Brno-ba vezetett. Még Peti vendéglátó kávéját sem ittuk meg, amikor már érezni lehetett, hogy a rekeszizmok nem maradnak edzés nélkül. Ez még enyhe kifejezés volt, annyi állatságot hallottam a turnébuszban. Este értünk Brno-ba és egyből a koncerthelyszínre, a Melodka Clubba indultunk. A hely egy mediterrán stílusú előtérrel és egy 2-300 fős koncertteremmel rendelkezik, melynek falán Da Vinci Utolsó Vacsora freskója díszeleg, az asztalnál azonban elhunyt rocksztárok ücsörögtek. A hangszerek, erősítők felpakolása után első utunk a bárpulthoz vezetett, és lecsaptunk egy korsó cseh sört, miközben hallgattuk a helyi Millhouse igen erőteljes műsorát.

Sörözés közben ismerkedtem meg a Final Stair tagjaival, rendkívül jót el lehetett velük dumálni. A csapattal több közös állomás is volt a Trousers-nek. A Millhouse után a Trousers lépett színpadra. Iszonyat jól szólt a koncert, remek volt a hangosítás. A koncert után Bandival, Petivel és Szabival, végigkóstoltuk az összes sörcsapot. Bár az nem volt meglepő, hogy milyen jó sörök voltak, a kedvező áruk annál inkább. A szállásra visszatérve úgy gondoltuk, hogy még megiszunk párat, azonban rá kellett jönnünk, hogy hétfőn este 11 után Csehországban lehúzzák a rolót. Vettünk a szállás melletti éjjel-nappaliban egy sört és elmentünk egy közeli helyre kajálni, majd nyugovóra tértünk.

A reggeli előkészületek után úgy indultunk neki a Drezdába vezető útnak, hogy az első adandó alkalommal félreállunk egy bevásárlóközpontban kaját és persze sört venni. Nos, ez kicsit elhúzódott, hiszen valahol Prága külterületén délután találtunk leghamarabb egy megfelelő kék-piros boltot. Jól elidőztünk, mindenki vásárolt rendesen, utána irány Drezda. Késődélután foglaltuk el Drezdai szállásunkat. Két háromágyas szoba. Petivel és Bandival kerültem egy szobába. Amikor beléptünk, megpillantottuk, hogy ez biza csak kétágyas és Peti, a rutinos azonnal kapcsolt és lefoglalta a szimpla ágyat, így Bandival osztoztunk a franciaágyon. A másik szobában is hatalmas pörgés volt, amikor benyitottunk és Szabi, Zoli és Csészy halál nyugodtan nézték a Hupikék törpikéket németül. – Bocsi srácok, oda a rockstar image! – Este a Katy’s Garage-ben volt koncert szintén a Final Stair és egy helyi alter-punk csapat, az Amphibious társaságában. Nagyon tetszett a hely atmoszférája. Hatalmas kerthelység, ahol grilleztek, tüzet raktak, amit a fiatalok körbe ültek, bent pedig, 70-es évek autóiból kiszerelt üléseken pihentünk meg, felettünk igazi garázs-ászok, Hives, Turbonegro és Sweatmaster plakátok. A Trousers nyitotta az estét. A koncert elején még csak csordogáltak az emberek, a második felében már tele is lett a terem, és a srácok a végén hatalmasat zúztak, amire megőrült a fiatal gárda.

Másnap, reggeli után városnézés volt tervben, hiszen szerda dayoff volt. Megnéztük Drezda óvárosát, rengeteget fényképeztünk majd koradélután indultunk tovább Berlinbe. Első esténket Stefan Schumacher-nél az All Rooms Bookings egyik alapítójánál, másnapi koncertünk szervezőjénél aludtunk. Esti koncert előtt Berlinben is tettünk egy több mint 10 kilométeres városnéző túrát. Reichstag, Brandenburgi kapu, Berlini Fal, Checkpoint-Charlie, mind a túránk egy-egy állomása volt. Este a Privatclubban léptek fel Kőváryék az All Rooms Festival első napján.  Innen is küldünk Stefannak egy óriási dicséretet, hiszen egy nagyon színvonalas rendezvényt hoztak össze 4 kiváló csapat közreműködésével.

Másnap nagy út állt előttünk Berlin és Bécs között, Ennek rendje és módja szerint időben el is indultunk. Így is este 7 körül értünk az osztrák fővárosba, ahol az Arena Beisl komplexum egyik klubjában lépett fel a Trousers egyedüliként. 11 körül csaptak a húrok közé a srácok. A Reverend Backflash Stevo-ja, basszerosa Luke - akinek külön köszönjük a segítséget - és dobosa Max is tiszteletét tette a bulin. Stevo gitáron közreműködött a punk klasszikusban a Pretty Vacant-ben, majd annyira belejött, hogy egy másik örökzöldnél, az I Wanna Be Your Dognál is felugrott Zoli mellé énekelni. Óriási bulival zárták a turnét a srácok, látszott az arcokon, hogy mindenki élvezi a koncertet, zenész és közönség egyaránt. Jó lett volna maradni még dumálni a Reverend-es srácokkal, de éjszaka visszaindultunk Pestre.

Biztos, hogy életem egyik meghatározó élménye lesz ez az egy hét. Rengeteg dolgot láttam, király arcokat ismertem meg, ezért pedig nagy köszönet jár a The Trousers-nek, akik már egyeztetnek is Stefannal a továbbiakról, így esélyük van egy újabb tavaszi fordulóra is.

Zenében nyújtott újfajta költői kifejezőeszközei miatt 2016-ban Robert Allen Zimmermannak, ismertebb nevén Bob Dylannek adták át az Irodalmi Nobel-díjat.

A díjat ma délben vehette át az amerikai folk zenész. – Egy hatalmas költőnek számít az angolszász hagyományban – mondta a díj állandó titkára, Sara Danius. Dylan az első amerikai, aki elnyerte a díjat Toni Morrison 1993-as kitüntetése óta.  Danius beszédében arra is kitért, hogy zenész dalszövegei az ógörög nagyságok, Homer és Sappho műveit idézik.  

A mára 37 stúdiólemezzel rendelkező 75 éves művészt mindmáig legnagyobb slágerével, a Blowin’ In The Wind-el ismerte meg a világ. Később polgárjogi aktivistaként többször került összetűzésbe a törvénnyel. Bár könyveiben sokszor említi, hogy költőként tekintenek rá, azonban egyáltalán nem tartja magát annak. 75 évesen mégis a világ egyik legnagyobb irodalmi elismerését vehette át.

Ismét eltelt két hét, így nem tehetünk mást, mint hogy újból jelentkezünk a Sorsfordító korongokkal. Szokásos rovatunk ismét egyik állomásához érkezik, ahol hazánk egyik fiatal gitáros tehetsége, Nagy Márk, az Amberjack gitárosa, a Kőbányai Zenei Stúdió egykori növendéke árulja el nektek, hogy melyik 10 lemez hatott életére, zenei pályájára.

Minden gitárosnak megvan a maga kis hőse, akire felnéz, akinek a nyomdokain elindul a zenészpályán, akit hallgatva feltérképezi akár az egész rocktörténelmet. Jimi Hendrix, Eric Clapton, BB King, Albert King, Stevie Ray Vaughan, Rory Gallagher mind pályázhatnak a rocktörténelem legnagyobb gitárhőse címre. Most mégis azt gondoltuk ki, hogy viszünk egy vérfrissítő vonalat a történetbe és összegyűjtjük a 21. század legnagyobbjait, a fent említett nevek unokáit. Dőljetek hátra nyugodtan és hallgassátok/ olvassátok el az Old Time R’N’R Magazine 10 modern gitáristenének listáját.

10. John Mayer

Biztosan egyetlen női bugyi sem maradt szárazon a 2010-es Pinkpop fesztiválon John Mayer előadásánál. Ezt a videó is szemlélteti. Nos azonban komolyan vizekre evezve azért meg kell hagyni, hogy van spiritusz a mára kissé „elpoposodott” ’mindencsajkedvence’ John Mayerben. Hatalmas tehetség lakozik benne, meg is érdemli, hogy helyet foglaljon a listánkon.

9. Zakk Wylde

Ozzy Osbourne, Black Label Society és a saját szólóanyagai mind-mind bizonyítják, hogy egy modernkori gitáristenként tekinthetünk Zakk Wyldra. Sajátos zenei technikájával igen népes rajongótábort kovácsolt maga mögé, a tetejébe még a Gibson Custommal együttműködve egy saját brand is a nevéhez fűzhető.

8. Gary Clark Jr.

Jimi Hendrix unokája címre minden bizonnyal a 32 éves Gary Clark Jr. pályázhatna legnagyobb sikerrel, és itt most igenis a zenei technikájukra szeretném felhívni a figyelmet. Gary zenéjének szilárd alapot ad a Jimi Hendrix féle blues-rock stílus, emellett a fiatal ikon a jazz-t, a soul-t, country-t, új lemezén pedig a hip-hop-ot is vegyíti a zenéjébe.

7. Nicke Andersson

Meg merem kockáztatni, hogy Nicke Royale jelenleg Európa top3 gitárosának egyike. Az Entombed dobosa, majd a Hellacopters vezéreként ismertté vált svéd zenész ma az Imperial State Electric-ben tolja tovább a garázsrock szekerét, ahol a múlt héten adták ki All Through The Night című 5. nagylemezüket.

6. Derek Trucks

Derek Trucks még szólózenészként szerzett hírnevet magának. Ezzel párhuzamosan az Allman Brothers Band tagjaként zenélt, később pedig a feleségével, Susan Tedeschi-vel hozták össze a Tedeschi Trucks Band-et. A slide gitárosok között biztos kiérdemelné a koronát, de azért ezen a listán is előkelő helyen szerepel. 

5. Jack White

Ha Nicke Anderssonnál említettük a garázs rockot, nem szabad elfelejtenünk a White Stripes-t és a Racounters-t alapító Jack White-ot sem. A zenész géniusz a tetejében maximálisan elnyeri a legtöbb ember szimpátiáját. Engem az It Might Get Loud c. filmben tett alakításával vett meg… úgy örökre.

4. Joe Bonamassa

Tízes évei elején már BB. King mellett nyomta első telecasterén. Bár még nincs 40, máris 12 nagylemezt adott ki és folyamatosan ügyködik valamin, sosem képes leállni. A blues-rock színtér egyik kiemelkedő alakja, méltón viszi tovább, Albert King, BB King, vagy akár Paul Kossoff nevét is.

3. Slash

Slash örök kedvenc mindenki számára. Karizmatikus megjelenésével, kedvességével és persze technikájával mindenkit azonnal levesz a lábáról. A Guns N’ Roses és a Velvet Revolver kiválósága mostanában leginkább Myles Kennedy-vel ügyködik szólóalbumain, bár a Guns N’ Roses körül is forognak az események mostanság.

2. John Frusciante

Ahogy azt Flea, a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosa mondta: John Anthony Motherf***er Frusciante. 18 évesen ismerte meg a világ. Azután megjárta a pokol legmélyebb bugyrait, majd visszament a Peppersbe egy második felvonásra és 2007 óta senki nem látta. 2009-ben hivatalosan is bejelentette távozását és csakis saját zenei munkásságára koncentrál.

1. Richie Kotzen

Az Old Time R’N’R Magazin modern gitáristene címet pedig Richie Kotzen érdemelte ki. A Poison és a Mr. Big zsenije ma már szólókarrierjével és a The Winery Dogs nevű szupergrouppal tarol. Félelmetesen nagy gitáros és mindezek mellett pofátlan módon még hatalmas hanggal is megáldotta a sors. Csekkoljátok le ti is.

+1

Az első hely meghozatalánál hatalmasat dilemmáztunk, de egy hajszállal azért Richie nyert ezelőtt a srác előtt.

Bevallom, kicsit szégyenletes, hogy vintage-rock rajongóként csupán közel egy éve ismerem a Blackberry Smoke zenéjét. Azonban nem is a tavalyi nagysikerű Holding All The Roses című albummal taroltak nálam, hanem a 2009-es Dixie-vel (Little Piece Of Dixie). Azért, kamatostul visszahoztam ezt a kimaradt lejátszási mennyiséget ebben az egy évben.

Az atlantai csapat nem tétlenkedik, elég sűrűn jelentkezik új lemezzel. Így tettek idén is, hiszen október 14-én jelenik majd meg a Like An Arrow című legújabb anyaguk. Nem szeretnék előre spoilerezni és minden dalon egyesével végigugrani, inkább egy amolyan „felhívás keringőre” jelleggel írom ezt a cikket.

12 vadiúj dal került fel a lemezre rengeteg hatást, számtalan ízt vittek az anyagba Charlie Starrék. A ’Waiting For The Thundert’ már korábban bemutatták. Ezt most ízelítőként behajítom ide, mert egy: rettenet jó, kettő: csipkebokor vessző: három talán ez a dal mutatja meg leginkább, milyen is a lemez. Dallamos, tökös, fülbemászó, és bár minden tisztelet, azt se hagyjuk ki, hogy helyeként sablonos megoldásokkal dolgoztak.

A Like An Arrow-t hallgatva a teljes délvidéket bejárhatnánk, annyi íz szorult ebbe a korongba. Sőt akár a pocsolyán túlra is átutazhatunk, mert biza Led Zeppelin hatásokat is hallunk nem egy helyen, a country, blues, slide-blues és a R’N’R stílusjegyek mellett. Ami szintén csak emeli a lemez összképét, az a hangzás. Pusztulat egyszerű, mégis annyira nyers, erőtől duzzadó. Az egyik kedvenc darabom mégis egy talán stílusidegennek mondható nóta, amit szintén hamarabb közzétett a csapat. A ’Believe You Me’ a ’60-as, ’70-es funky világát idézi melytől a Stax Records kemény hangmérnökei is lementek volna hídba.

Vendégszereplőt is hallhatunk az anyagon, Gregg Allman személyében. Mindent egybevéve egy változatos lemezt rakott össze a zenekar. A kemény zúzós dalok mellett a country-s, a balladisztikusabb akusztikus anyagok is megtalálhatóak. Ráadásul semmi sallang nincs, csak fülbemászó dallamok. Október 14-től elérhető az anyag, csekkoljátok le, és ha megjött a déli redneck hangulat, akkor, amíg grillezitek a mókust, tegyétek fel ezt a lemezt!

Új rovatunkban hazai zenészek, zenei szakemberek mesélnek olyan lemezekről, melyekre nem csupán kedvenceikként tekintenek, hanem életük, vagy zenei pályájuk egyik meghatározó élményét, pillanatát tulajdonítják nekik.  Sorsfordító korongok címmel két hete már elstartol az Old Time R’N’R Magazine legújabb rovata, most pedig máris folytatjuk Kiss Ákossal, akit a 3MMM és a Grungery újságírójaként, bloggerként ismerhettek.

1980. szeptember 25-én, 32 éves korában hunyt el a legendás Led Zeppelin dobos, John „Bonzo” Bonham, és akarva-akaratlanul kimondhatjuk, hogy ez a rock történelem egyik legendás zenekarának végét is jelentette.

1948-ban született Worcestershire-ben, Joan és Jack Bonham fiaként. Öt évesen kezdett dobolni egy kávéscsészékből, konzervekből, dobozokból összetákolt házi dobcuccon, és ezen utánozta bálványait: Max Roach-t, Gene Krupa-t és Buddy Rich-t. Tíz évesen kapott egy pergőt édesanyjától, majd öt évvel később édesapjától amolyan özönvíz előtti rozsdás Trixon dobfelszereléssel is gazdagabb lett. Bonzo sosem vett dobleckéket, azonban tini korában sokat tanult más dobosoktól.

Középiskolájának igazgatója ezt írta róla: Egyszer vagy kukás, vagy milliomos lesz belőle.  A suli után apja üzemében végzett ács/asztalos kisegítő munkákat. Sok helyi zenekarban megfordult, majd 1967-ben először zenélt együtt Robert Plant-tel a Crawling King Snakes-ben. Ő és Plant egyébként gyermekkoruk óta jó barátok voltak.

Később a legközelebbi nagyvárosba, Birmingham-be költöztek, ahol az első olyan zenekarban játszottak, melyben volt rendszeres jövedelmük. Ez volt a Band of Joy. ’68-ban Jimmy Page a Yardbirds-be keresett embert, és mivel akkoriban nem ment jól a zenekarnak így sokan elutasították, végül Bonzo-t ajánlották neki.

„Amikor megláttam, micsoda cséplőgép ez a Bonzo, rögtön tudtam, piszkosul illene a csapatba. Pontosan ugyanazt játszotta, mint én” – mondta Page.

Később John Paul Jones is csatlakozott hozzájuk.

„Amint meghallottam John Bonham játékát, éreztem, hogy minden klappolni  fog majd. Ez a srác nagyon tud, és eszméletlen jól játszik. Azonnal összeállt a kép. Erős dobos volt, mi meg rock and rollt játszottunk, nem szordínóra volt szükségünk. Egész lényéből áradt az erő, én meg basszusgitárosként ezt szeretem.”

1968-ban a Robert Plant, Jimmy Page, John Paul Jones, John Bonham felállásban megalakult a Led Zeppelin. Ez a töretlen négyes világszínvonalú albumokat, és hatalmas sikereket ért el. A korai lemezeiken a blues, a folk és a pszichedelikus stílusok domináltak. Sokan a heavy metal megteremtőinek tartják őket, ők maguk azonban nem állítják ezt. Különös módon a Led Zeppelin legismertebb albumait nem stúdióban készítette el, hanem különböző vidéki kastélyokban, a Bron-Yr-Aur-ban, vagy például a Headley Grange-ban rögzítették.

A fent látható videó az ’It Might Get Loud’ című filmből egy részlet, ahol Jimmy Page a Headley Grange-ot mutatja be nekünk, ahol a ”Led Zeppelin IV” mellett a ”Houses Of The Holy” és a ”Physical Graffiti” albumok készültek. A dobot az előtérben állította fel Bonzo, és a hatalmas belmagasság miatt elképesztő hangzást produkált a lemezen.

A hetvenes évek végére, nyolc nagylemez kiadása, és miután az összes díjat megnyerték, amit meglehet, a Led Zeppelin egy rövid időre parkoló pályára állt. Utolsó koncertjeiket 1980-ban adták az NSZK-ban, ahol például a nürnbergi koncertet félbe kellett szakítani Bonzo rosszulléte miatt. Október 17-vel indult volna a kanadai turné, ahol nagy meglepetések vártak a közönségre, ez azonban meghiúsult. 1980. szeptember 25-én John Bonham meghalt. Sajtómegjelenések szerint a túlfűtött életvitel, az állandó koncertezések és a hétköznapi élete tették tönkre, néhány helyen a szívrohamot jelölik meg halála okának. Az újságok a kábítószerrel és az alkohollal is összefüggésbe hozták a halálát. A boncolás kimutatta, hogy Bonham nem fogyasztott semmilyen kábítószert, viszont a halálát megelőző utolsó próbán rengeteget ivott, és a halottkém állítása szerint az alkohol hatására bekövetkező tüdőödémában halt meg.

A Led Zeppelin eleinte megpróbálta helyettesíteni Bonzo-t. Sok dobos neve felmerült a pótlására (Cozy Powell, Carmine Appice, Barriemore Barlow, Simon Kirke, Bev Bevan), de a tagok döntése az volt, hogy nem tudják Bonzo nélkül folytatni, így Jimmy Page pár hónapra rá bejelentette, hogy a Led Zeppelin befejezte pályafutását. A gitáros szavaival búcsúzom én is:

„Ha megfelelőek a körülmények, nincs jobb dobos John Bonhamnél. Tudta, hogyan kell belőni a dobjait. Én mindig is úgy gondoltam, hogy a dobok adják a zenekar gerincét. Minden mást erre kell alapozni – a basszusra és a dobokra.”