A 2013 májusában, 62 éves korában elhunyt Trevor Bolder a legendás brit hard rock csapat, a Uriah Heep leghosszabb ideig „szolgáló” basszusgitárosa volt. A Kingston upon Hull-i születésű zenész muzsikuscsaládból származott: apja trombitált, Trevor pedig eleinte kürtön játszott, ám a Beatles 1963-as felbukkanása mindent megváltoztatott – többek között az ő zenei ízlését is. 1964-től már rendszeresen fellépett különféle formációkkal, és Paul McCartney hatására a basszusgitárt választotta.
Elton John 2019-ben jelentette meg önéletrajzi kötetét, amelynek szerényen a Me (Én) címet adta. Az extravagáns énekes-zongorista különleges barátságairól is őszintén vall benne, így aztán a legendás pályatárs, John Lennon kapcsán sem tesz lakatot a szájára. Például elárulja, miféle rendhagyó ajándékkal lepte meg a Beatles ex-tagját, és azt is az orrunkra köti, miképp írta át a hecc kedvéért az Imagine szövegét.
A „yorkshire-i hasfelmetsző”, azaz Peter William Sutcliffe 1975 és 1981 között tartotta rettegésben az Egyesült Királyságot. A sorozatgyilkos, 19. századi elődje mintájára, elsősorban prostituáltakkal végzett, ám 1979-ben két olyan nőt is megölt, akik nem a legősibb mesterséget űzték, ez pedig az addigi rémtetteihez közönyösen viszonyuló brit feministákat tüntetések szervezésére és a tehetetlen hatóságok nyílt színen zajló kárhoztatására sarkallta. A legjelentősebb ír rockbanda, a Thin Lizzy énekes-basszusgitáros főnöke, Phil Lynott egy évvel később úgy érezte, itt az ideje meglovagolni a véráztatta bulvártémát, és két, zeneileg hibátlan és elsőrangú, ám szöveg szempontjából kínos feszengésre késztető dalt szabadított a gyanútlan publikumra, amiért annak rendje és módja szerint leszedték róla a keresztvizet a sajtóban.
A Fehér Házban koncertezni bármely USA-béli zenekarnak az amerikai álom beteljesedését jelenti, így nem csoda, hogy a 60-as évek egyik tini-favorit csapata, a Turtles tagsága is könnyekig meghatódott, amikor 1969 májusában felkérték őket e nemes feladatra. Vagyis nem, elnézést, füllentettem… A menedzserük hatódott meg, elsősorban az eseményt övező médiafelhajtástól, amely igencsak jól jött az ekkor már leszálló ágban lévő bandának. Az együttes tagjai inkább duzzogtak, ugyanis a regnáló elnök ekkoriban egy bizonyos Richard Nixon volt, akit a hippi mámorban úszó ifjúság szívből utált. Végül mégis vállalták a munkát, ami mulatságosan dekadens végkifejletet eredményezett.
A skót származású basszusgitáros-énekes, Jack Bruce (1943. május 14. – 2014. október 25.) először Graham Bond, majd John Mayall zenekarában szerzett magának hírnevet, világsztárrá viszont a gitármágus Eric Claptonnal és a dobos fenomén Ginger Bakerrel 1966-ban alapított supergroupja, a Cream tette. Bruce hangja hallható az együttes legismertebb rádióslágereiben (Sunshine Of Your Love, White Room, I Feel Free), amelyekről nyugodtan kijelenthető, hogy a Vasfüggöny mögött élő feltörekvő zenészek legalább annyit gyakorolták őket, mint a Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon tevékenykedő pályatársaik. A Cream kultikussá, Jack Bruce basszusgitározása és éneklése pedig etalonná vált.
Noha kőkemény rockzenét énekelnek, a világ leghíresebb karcos hangú frontemberei közül sokan egyáltalán nem a hard rockot részesítik előnyben, ha arról van szó, mit hallgatnak otthon a négy fal között, vagy épp az autójukban ülve. Lemmyről, a heavy metálba oltott rock and roll falkavezéréről közismert, hogy legszívesebben Buddy Holly és a Beatles muzsikájára érzékenyült el, az egyik kedvenc dalát pedig nem más adta elő, mint az érzelmes balladák nagyasszonya, Barbra Streisand. Ian Gillan, a Deep Purple legendás énekese a profi karrierjét egy Episode Six nevű popcsapatban kezdte, amely a Beatles és a Beach Boys által kitalált dallamvilágot vegyítette a feketék soul zenéjének jellegzetességeivel. És bár Gillan Ritchie Blackmore húzós gitárriffjeire süvöltve szerzett magának hírnevet, az ízlése nem sokat változott az évek során. Személyes kedvenceire vonatkozó meglátásait különféle interjúkból és Ian Gillan – The Autobiography Of Deep Purple’s Lead Singer című 2016-os önéletírásából válogattam össze.
Elton John minden idők egyik legnagyobb pop-rock slágergyárosa, ám az ő pályája sem indult zökkenőmentesen. Zenekari tagként éveken át nem tudott betörni az élvonalba, viszont szólóelőadóként igen hamar rámosolygott a szerencse. Nem túl közismert tény, hogy profi muzsikusi karrierje elején Elton John a progresszív rock műfajának két kiemelkedő brit alakulatához is csatlakozni szeretett volna, ám ezekre az együttműködésekre végül nem került sor.
Kétség sem férhet hozzá, hogy az 1946. május 10-én született Donovan a skót Bob Dylan: rendkívül népszerű folk énekes-gitáros költő, aki a 60-as évek közepén kibontakozó ellenkultúra szószólója lett. Eleinte olyannyira Dylan hatása alatt dolgozott, hogy nem csupán ugyanolyan napszemüveget hordott, mint bálványa, hanem annak jellegzetes orrhangját is teljes mértékben eltanulta. 1966-ban azonban megírta azt a dalát, amellyel egyrészt kilépett Dylan árnyékából, másrészt a pszichedelikus rock műfajának egyik ősapjává lényegült át, sőt a Beatlest is megihlette.
2021. május 7-én, 59 éves korában elhunyt Tawny Kitaen amerikai színésznő és modell, akit egyrészt a kasszasiker Emmanuellét és az 1981-es Lady Chatterley szeretőjét jegyző Just Jaeckin Gwendoline című 1984-es kultfilmje tett híressé (amely az Indiana Jones franchise „pikáns rokonának” tekinthető), másrészt ő alakította leendő férje, David Coverdale álomnőit a hard rock szupersztár Whitesnake négy videoklipjében.
1986 májusában jelent meg az AC/DC Who Made Who című albuma. A rendhagyó korong egy Stephen King-novellából varázsolt filmhez, a Maximális túlhajtáshoz készült, amelyet a neves horroríró maga rendezett.
