Ma, 2020. december 24-én lenne 75 éves a Motörhead (és a Hawkwind) Lemmyje, akinél markánsabban soha senki sem testesítette meg a „cenzúrázatlan” rock and roll életérzést. Sok szépet és csúnyát (vagy csúnyán szépet) írhatnék róla, de tisztában vagyok vele, hogy sosem tudnám olyan lényegre törően jellemezni, ahogy ő tette azt saját magával az aranyköpései és muzsikája révén. Ezúttal tehát idézet- és dalegyveleg következik.
A többség ki nem állhatja az igazságot. Én viszont szeretem, főleg mivel kiválóan lehet vele bosszantani másokat.
Csupán kétféle ember létezik mindannyiunk számára: ellenség és barát. Mindig résen kell lenni, mert gyakran igen nehéz megkülönböztetni őket egymástól.
1971 nyara fantasztikus időszak volt… Semmire sem emlékszem belőle, de sosem fogom elfelejteni.
Minden olyan dolog, ami kellemes, egyben veszélyes is.
A vallások nevében ölnek a legtöbbször. A kommunizmus és a nácizmus ugyanolyan vallás, mint a többi.
Tisztesség és önbecsülés nélkül nulla vagy, és akkor is, ha egyedül abban leled örömöd, ha elveszed mások örömét.
16 voltam, amikor rájöttem, hogy a csajok akkor válnak meg a leggyorsabban a ruháiktól, ha gitárt látnak a kezemben. Amint pedig játszani is megtanultam rajta, szinte észre sem vettem, olyan gyorsan levetkőztek.
A Beatlest és a Stonest is láttam élőben a karrierjük kezdetén: A Beatlesnek volt stílusa, négyfejű szörnyetegként uralták a színpadot. A Stones hamisan játszott, Jagger pedig nőknek való öltözékben illegette magát.
A szerelem olyasféle megszállottság, amely idővel megszokássá válik.
Agresszív és kemény zenét játszom, de csak ritkán hallgatok ugyanilyet. Viszont imádom az ABBA-t, a Bee Gees-t és Ravelt, meg a Memory című dalt Webber Macskák című musicaljéből – főleg a Barbra Streisand-féle verzióját.
Ha létezik Isten, nem ártana végre nyugdíjba küldeni, és kinevezni a helyére egy hozzáértőbbet, aki rendbe hozná, amit őkelme elcseszett.
Egyetlen igazi otthonod van: a szíveden belüli.
