Old Time RNR Magazine

Az öbölháború betiltott dalai

2021. február 20. - Teakbois

clapton_24.jpg

1991 januárjában kitört az öbölháború, aminek hatására a kiegyensúlyozott és pártatlan tájékoztatás zászlóvivőjeként emlegetett BBC rádiós szerkesztői felöltötték képzeletbeli gondolatrendőr-egyenruhájukat, és nekifogtak „kigyomlálni” minden olyan rock- és popdalt az éterből, amely szerintük elvehette volna a brit katonák harci kedvét. Így aztán a ködös Albion zenerajongóinak több mint 1 hónapon át nélkülözniük kellett megannyi nagy slágert, amennyiben BBC-hallgatással akarták tölteni az idejüket.

Először a háborúellenes dalok kerültek tiltólistára: például a soul szupersztár Edwin Starr zseniális War-ja, amely értelmetlennek nyilvánít bármiféle fegyveres konfliktust, Kate Bush Army Dreamers-e, vagy épp John Lennon Give Peace A Chance-e (nehogy már esélyt adjunk a békének!). A következő lépcsőfokot az jelentette, hogy a BBC rádiója egyetlen olyan dalt sem akart a felfokozott nemzetközi helyzetben adásba engedni, amely háborút vagy gyilkosságot emleget. Így aztán több héten át nem hangozhatott el Eric Clapton I Shot The Sheriff-je (a Bob Marley-féle eredetit viszont elfelejtették betiltani), sőt Pat Benatar Love Is A Battlefield-je sem – utóbbit pusztán azért büntették, mert a szövegírójának volt képe a szerelmet csatatérhez hasonlítani.

Tiltólistára került ideiglenesen minden olyan zenekar, amelynek a bang (bumm) vagy a fire (tűz) szó szerepelt a nevében, valamint az e szavakat tartalmazó című számok sem csendülhettek fel, amíg zajlott az öbölháború. Továbbá tilos volt leadni azokat a slágereket, amelyek a Brit Birodalom „ősellenségeire” utalgatnak, úgyhogy kihúzták a lejátszási listáról a Beatles Back In The USSR-jét és az ABBA Waterloo-ját is. Valamint nem kaphattak adásidőt azok a „szemtelen” dalok sem, amelyek szövege úgymond túlságosan szarkasztikus képzettársításokra sarkallhatta volna a hallgatóságot: ilyennek minősült Ricky Nelson Fools Rush In-je (Berontanak az őrültek) és a Tears For Fears Everybody Wants To Rule The World-je (Mindenki világuralomra tör). Most pedig következzen jó néhány ama szerzemények közül, amelyeket az öbölháború idején nemkívánatosnak titulált a BBC:

10cc – Rubber Bullets
ABBA – Under Attack
ABBA – Waterloo
A-ha – Hunting High and Low
The Alarm – Sixty-Eight Guns
The Animals – We Gotta Get Out of This Place
Arrival – I Will Survive
Joan Baez – The Night They Drove Old Dixie Down
The Bangles – Walk Like an Egyptian
The Beatles – Back in the USSR
Pat Benatar – Love is a Battlefield
Big Country – Fields of Fire
Blondie – Atomic
The Boomtown Rats – I Don’t Like Mondays
The Brook Brothers – Warpaint
Kate Bush – Army Dreamers
Eric Clapton – I Shot the Sheriff
Phil Collins – In the Air Tonight
The Crazy World of Arthur Brown – Fire
Cutting Crew – (I Just) Died In Your Arms
Skeeter Davis – The End of the World
Desmond Dekker and the Aces – The Israelites
Dire Straits – Brothers in Arms
Duran Duran – A View to a Kill
Elvis Costello and the Attractions – Oliver’s Army
Jose Feliciano – Light My Fire
First Choice – Armed and Extremely Dangerous
Roberta Flack – Killing Me Softly with His Song
Eddie Grant – Gimme Hope Jo’Anna
Eddie Grant – Living on the Front Line
Elton John – Saturday Night’s Alright for Fighting
Elton John & Millie Jackson – Act of War
Frankie Goes To Hollywood – Two Tribes
Johnny Hates Jazz – I Don’t Want to Be a Hero
John Lennon – Imagine
Jona Lewie – Stop The Cavalry
Kenny Rogers and the First Edition – Ruby Don’t Take Your Love To Town
Lulu – Boom Bang-A-Bang
Bob Marley – Buffalo Soldier
Martha and the Vandellas – Forget Me Not
M*A*S*H* – Suicide is Painless
McGuinness Flint – When I’m Dead and Gone
Mike and the Mechanics – Silent Running (On Dangerous Ground)
Maria Muldaur – Midnight at the Oasis
Ricky Nelson – Fools Rush In
Nicole – A Little Peace
Billy Ocean – When The Going Gets Tough, the Tough Get Going
Donny Osmond – Soldier of Love
Queen – Flash Gordon
Queen – Killer Queen
Paper Lace – Billy Don’t Be A Hero
John Lennon – Give Peace a Chance
B. A. Robertson – Bang Bang
Tom Robinson – War Baby
Nancy Sinatra – Bang Bang (My Baby Shot Me Down)
Spandau Ballet – I’ll Fly for You
The Specials – Ghost Town
Bruce Springsteen – I’m on Fire
Edwin Starr – War
Status Quo – Burning Bridges (On and Off and On Again)
Status Quo – In the Army Now
Cat Stevens – I’m Gonna Get Me a Gun
Rod Stewart – Sailing
Donna Summer – State of Independence
Tears for Fears – Everybody Wants to Rule the World
The Temptations – Ball of Confusion (That’s What the World Is Today)
Stevie Wonder – Heaven Help Us All

MÉG TÖBB TEAKBOIS-FÉLE RETRO:

Nudizmusért tartóztatták le az Emerson, Lake & Palmer tagját

Rush: A lázadás Mozgó Képei

Merrell Fankhauser: A dzsungellakó rocksztár

Steve Marriott esete az ólomkatonával

Styx: Mozinosztalgia és sátáni üzenetek

Lucifer’s Friend: Az ördög mágikus zenelakomája

Supremes: Jó dal a rossz időről

Albert King: Rossz csillagzat alatt született mázlista

Alexis Korner és a lelkiismeretes groove-harcosok

Paul Williams: Aki furcsából lett különleges

Glen Campbell, Jimmy Webb és a vonalvizsgáló magányossága

Így várta a postást a Marvelettes, a Beatles és a Carpenters

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr6316433920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vino-et-veritas 2021.02.23. 07:07:52

A rendszerváltás környékén volt valami polémia, hogy március 15-én a magyar rádiók ne játszanak osztrák zeneszerzőktől vagy zenészektől aznap semmit sem...
süti beállítások módosítása