Old Time RNR Magazine

James Brown autós üldözése

2021. március 02. - Teakbois

james_brown_24.jpg

A soul fürge lábbal spárgázó istensége és a funk muzsika feltalálója, James Brown a ’60-as és ’70-es években a legnagyobb szupersztárok közé tartozott, az 1980-as évek végére azonban rohamosan hanyatlani kezdett a népszerűsége, ráadásul egyre gyakrabban szerepelt a hírekben drog- és alkoholfüggősége, valamint az illuminált állapotban elkövetett erőszakos cselekedetei miatt. 1987-ben több alkalommal is letartóztatták: feleségverés, gyorshajtás, hivatalos személy elleni erőszak, valamint PCP (azaz közismert „becenevén” angyalpor) birtoklása miatt kattant a kezén a bilincs, ám cellában – ügyvédeinek hála − csak igen kevés időt kellett töltenie. 1988-ban viszont olyan, egyenesen akciófilmbe illő autós üldözést produkált, amelyet követően kénytelen volt évekre börtönbe vonulni.

1988. szeptember 24-én a Georgia állambéli Savannah városának egyik irodaházában épp egy biztosítótársaság tartott szemináriumot leendő dolgozóinak, amikor a soul és a funk királya egyik kezében sörétes puskát, a másikban pedig pisztolyt lóbálva berontott, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal közölte az egybegyűltekkel, hogy szégyellhetik magukat, amiért volt pofájuk bemerészkedni a közelben található irodájának mellékhelyiségeibe. Brown ezután az épület parkolójába sietett, ahol bepattant kisteherautójába, majd az épp a helyszínre érkező rendőrök orra előtt jókora lendülettel kihajtott onnan. A rendőrök természetesen üldözőbe vették, és egészen addig nem tudták elfogni, amíg Dél-Karolina államba nem értek. A 140 kilométer per órás átlagsebességgel és 14 rendőrautó részvételével zajló hajsza vége felé két gyalogos rendőr kilőtte az énekes kocsijának két kerekét, ám ő még így is tovább akart hajtani − a rendőrök azt vallották, el is ütötte volna őket, ha nem ugranak félre az útjából. Brown még úgy 10 kilométert tett meg kidurrantott gumikkal, mire elfogták. A rendőrök eddigre összesen 23 golyót eresztettek az autójába.

james_brown_32_1.jpg

A bíró − miután értesült róla, hogy visszaeső bűnössel van dolga, aki ráadásul tekintélyes mennyiségű angyalport fogyasztott az ámokfutása előtt – 1988 decemberében 6 és fél év letöltendőre ítélte az énekest. James Brown végül csupán két évet és két hónapot ült; jó magaviseletének köszönhetően 1991 februárjában elhagyhatta a börtönt. Mellesleg a fodrásza minden szombaton felkereste a sitten, hogy karbantartsa Brown jellegzetes frizuráját. Közeli barátai szerint borítékolható volt, hogy a sztár egyszer megüti a bokáját sebesség- és fegyvermániája miatt: tipikus déli „kölyökként” kedvenc időtöltései közé tartozott a célba lövöldözés, valamint az, hogy cowboykalapban, a pisztolyát vagy a puskáját az anyósülésen tartva száguldozott fel és alá Georgia és Dél-Karolina útjain. Az esetből pedig semmit sem tanult: 1998-ban marihuána birtoklása miatt tartóztatták le, ezúttal egy lényegesen rövidebb autós üldözés után. 

Ráadás: 

James Brown 1970-es dala arról, hogy ő bizony egy szuper rossz fiú. Nyugodtan elhihetjük neki.

MÉG TÖBB TEAKBOIS-FÉLE RETRO:

Bob Babbitt: A funk skorpiókirálya

Bernard Purdie: Egészséges funk-erotika (18+)

David Byron: 12 Uriah Heep előtti dalkincs

Nudizmusért tartóztatták le az Emerson, Lake & Palmer tagját

Rush: A lázadás Mozgó Képei

Merrell Fankhauser: A dzsungellakó rocksztár

Steve Marriott esete az ólomkatonával

Styx: Mozinosztalgia és sátáni üzenetek

Lucifer’s Friend: Az ördög mágikus zenelakomája

Supremes: Jó dal a rossz időről

Albert King: Rossz csillagzat alatt született mázlista

Alexis Korner és a lelkiismeretes groove-harcosok

Paul Williams: Aki furcsából lett különleges

Glen Campbell, Jimmy Webb és a vonalvizsgáló magányossága

Így várta a postást a Marvelettes, a Beatles és a Carpenters

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr2716442606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása