38 éves korában, 1985. február 28-án hunyt el David Byron, a Uriah Heep excentrikus énekese, akit máig a rocktörténelem egyik legjobb frontemberének tartanak (Freddie Mercury, sőt a Queen háttérvokáljaiból oroszlánrészt vállaló Roger Taylor is sokat tanult tőle). Noha elsősorban olyan örökzöld hard rock dalok miatt emlékezünk rá, mint a July Morning, vagy az Easy Livin’, nem árt tudni, hogy Byron a Uriah Heep 1970-es befutása előtt (és egy ideig utána is) bérénekesként ügyködött, és rengeteget dolgozott egy bizonyos Avenue Recordsnak.
E brit kiadó arra specializálódott, hogy a korszak nagy Top 20-as slágereit cseppet sem híres muzsikusokkal és énekesekkel „játszatta újra”, és havi rendszerességgel dobták piacra az aktuális válogatásaikat (természetesen jóval kevesebbe kerültek az efféle kiadványok, mint az eredeti előadók anyagai). Byron az Avenue alkalmazásában több később világhírűvé vált, ám ekkoriban még szintén sessionökből élő kollégájával zenélhetett együtt (például Dana Gillespie-vel vagy Elton Johnnal), és számos olyan nótát rögzített, amelyek kedvenc műfajához, a soulhoz köthetőek. Az Avenue számára felénekelt Byron-produkciók között megannyi igazi gyöngyszem akad: a Beatles Let It Be-jét (szerény véleményem szerint) ő dolgozta fel a legszívbemarkolóbban.
