Rosalie Cunningham énekesnő, dalszerző és multiinstrumentalista első ízben a progresszív folk rockot játszó Purson frontasszonyaként hívta fel magára a retro jellegű muzsikák rajongóinak figyelmét. A 2011-ben alakult csapatot bizarr zenéje – mintha a Jethro Tull Cherrel szövetkezett volna – a nyugat-európai klubszcéna egyik legnépszerűbb alakulatává tette, a Metal Hammer magazin brit verziója pedig 2013 legjobb 50 albuma közé választotta bemutatkozó nagylemezüket. A Purson a második albuma megjelentetése után feloszlott, Miss Cunningham pedig szinte teljesen egyedül folytatta (a dobszerkó kivételével – amelyet a párja csépel – minden hangszeren ő játszik immár): a progresszív rock zenei struktúráját megtartva egyre pszichedelikusabb irányba mozdult el, és egy olyan mesterművel debütált szólóelőadóként, amely például a Pretty Things legendás S. F. Sorrow-jával rokonítható. A tavaly kitört Covid-járvány némileg keresztülhúzta a terveit (még az elején ő maga is elkapta a vírust, de hamar meggyógyult), ám a napokban új kislemezzel jelentkezett, amely előrevetíti, mi is várható a következő albumától.
A Number 149 mellotronban gazdag pszichedelikus műremek, kitűnő énekmelódiákkal és hangszeres szólamokkal, amely a Strawberry Alarm Clock szellemiségét épp úgy megidézi, mint a már említett Cher korai (’60-as évekbeli) lemezeiét és a Genesis Peter Gabriellel készült anyagaiét. Az énekesnő a következőket mondta e friss szerzeményéről:
A lezárások miatt eseménytelenné vált az élet, így a múltamból próbáltam ihletet meríteni. A Number 149 arról a házról szól, ahol felnőttem, és amelyről még manapság, felnőtt fejjel is gyakran álmodom. Erős vágy él bennem egy olyan letűnt kor iránt, amikor a világunk sokkal mágikusabb helynek tűnt, mint manapság, és e ház szobái, sőt minden egyes téglája ezt az érzést testesíti meg számomra.
A Fossil Song is nosztalgikus hangulatú zenei értelemben, abszolút autentikus ’60-as évek végi pszichedelikus hangulatot teremt, és e dal hallatán is egyértelmű, hogy Rosalie Cunningham cseppet sem lógott volna ki mondjuk a legendás Monterey-i Popfesztiálról.
A Fossil Song rendkívül személyes hangvételű, traumadalnak mondanám. Nem akarom részletezni, pontosan milyen érzések ihlették, de biztos vagyok benne, hogy szinte mindenki átélte már a benne foglaltakat, hiszen mindannyian szerzünk lelki sebeket. Az érzelmi csapások emlékeinek hordozásáról szól e „vidám” szerzemény, és arról, hogy ezeket az emlékeket a sírunkba is magunkkal visszük.
Aki végighallgatja a nótát, mégsem fogja tőle egy hirtelen mozdulattal felvágni az ereit, ugyanis az énekesnő nem kevés humorral és öniróniával tálalja a produkciót (elvégre brit származású), amely kifejezetten kellemes és felemelő élményt nyújt, tehát a megtisztulást szolgálja, nem pedig depresszióba süllyeszt. Izgatottan várom a folytatást, azaz a következő nagylemezt!
A dalokat ide kattintva lehet megvásárolni.
További hasznos linkek:
Az énekesnő Facebook-oldala...
