Az 1960-as évek egyik legfontosabb hippi zenekara volt az 1969-es Woodstocki Fesztiválon is nagyot alakító Jefferson Airplane, amely azonban a pszichedelikus korszak lecsengésével kimúlt, az egykori tagok pedig a romjain megalakították a Jefferson Starshipet, amely elődjénél jóval befogadhatóbb, ám továbbra is rendkívül igényes zenét csinált. Az utódcsapat legnagyobb slágere azonban olyan pikánsra sikeredett, hogy az amerikai rádiók csak cenzúrázott, rövidített verzióban voltak hajlandók leadni.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóink kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Néhány évvel ezelőtt olvastam a Jefferson Airplane/Starship énekesnőjének, Grace Slicknek Somebody To Love? című önéletrajzi kötetét, amelyet azzal a tudattal fejeztem be, hogy az egész brigádból Marty Balin énekes gondolta a legkomolyabban a peace & love üzenet terjesztését, a többiek jobbára csak sodródtak az éra keltette popkulturális árral, valamint napi 24 órában áldoztak a hedonizmus oltárán. Azt, hogy Balint nem terelte más, cinikusabb irányba a hippi forradalom dicstelen befejeződése, jól példázza a csapat általa írt és énekelt fő slágere, amely kisebb kaliberű előadóktól giccsesen és banálisan hangzott volna, neki köszönhetően viszont az őszinte érzelmesség egyik himnuszává vált.
Marty Balin
A Jefferson Starship 1975 júniusában megjelent, Red Octopus című albumán található Miracles-ről van szó, amelyben Balin azt bizonygatja kedvesének, hogy a szerelmük egy valóságos csoda, és ha ő is ugyanúgy hinne ebben, mint Marty, minden a helyére kerülne. Balint egyrészt az késztette a dal megírására, hogy alaposan elmélyedt az ókori perzsa költészetben, amely férfi és nő szeretkezését gyakorta hasonlította az Istennel való egyesüléshez. Másrészt ekkoriban kezdett érdeklődni Sathya Sai Baba (ejtsd: Szatja Szái Bába) indiai guru tanai iránt, akit hívei csodatévőnek tartottak, de csupán egy rettenetes afro-frizurát viselő és mások hiszékenysége révén szép vagyont felhalmozó csaló volt.
Grace Slick és Marty Balin
Amikor Balin először megmutatta a dal vázát zenésztársainak, állítólag nem repestek az örömtől: különösen Grace Slick nem, aki később a Miracles-t a csapat első jelentős lépésének nevezte a totális elkommerszedés felé vezető úton, azaz nyálas gagyinak titulálta. Csípős megjegyzését mindenesetre némi fenntartással kell kezelnünk, ugyanis Slick és Balin már az Airplane kötelékében sem kedvelték egymást. Az énekesnő azt sem felejtette el megemlíteni memoárjában, hogy Balin volt az egyetlen az Airplane tagjai közül, akivel sosem feküdt le. Annak tükrében, amit Slick nyers őszinteséggel magáról mesél a könyvben, nyilvánvaló, hogy olyan hölgyről van szó, aki – kiváló sztárpszichológusunkat, Popper Pétert idézve – kefélni nagyon tud, de szeretkezni egyáltalán nem. A Miracles azt sugallja, hogy a 2018-ban elhunyt Marty Balin viszont tantrikus élményekre vágyó férfi volt, aki ezért aztán tényleg nem tudott volna mit kezdeni Slickkel. Azt sem tudni, hogy a Jefferson Starship Balin kiválása után ugrott fejest a mainstream pop-rock világába. Pár év leforgása alatt a korábban progresszívnek mondható rockot játszó, izgalmas alakulat tipikus rádióbarát bandává lényegült át, és végül a Jefferson nevet elhagyva, Starshipként folytatta „repülését”. Mindehhez pedig Grace Slick asszisztált, nem Balin.
Grace Slick egy különösen önfeledt pillanatában
A kollégái fanyalgása ellenére Balin ragaszkodott a szerzeménye rögzítéséhez, és a kitartása meghozta a gyümölcsét: a Miracles 3 héten át tartotta a 3. helyet az amerikai slágerlistán, a Red Octopus album pedig 4 hétre meghódította a dobogó legfelső fokát, és igen hamar 4 millió példány fogyott belőle. A sláger szövege idilli életképet tár elénk: szivárványok, szélmalmok, fodrozódó víztükrű folyók… Ám egyrészt a rádiók számára túl hosszúra sikeredett (csaknem 7 perces a csonkítatlan dal), másrészt egy olyan konkrét szexuális utalás is akad benne, amellyel nem kerülhetett volna adásba annak idején: Az I had a taste of the real world when I went down on you (megízleltem a valódi világot, amikor a számmal elégítettelek ki) sor bizony Larry Cox producer vágómunkájának áldozatául esett, valamint hasonlóan járt még számos egyéb rész is, így a rádióhallgatóknak felkínált változat 3:27 másodpercesre zsugorodott. Nekem viszont eszem ágában sincs a cenzúrázott verziót reklámozni, úgyhogy íme, az eredeti teljes pompájában!
A Red Octopus albumon megannyi remek dal található még a Miracles-ön kívül. A nevezetes hetvenes évtized egyik legjelentősebb korongjáról van szó, amelyen a pszichedelikus rock a progresszív rockkal, a funkkal és a folkzenével lépett nászra. Érdemes megemlíteni, hogy a csapatnak ekkoriban az amerikai blues- és rockszíntér nagy egyénisége, az elektromos hegedűn játszó Papa John Creech is tagja volt. Halljuk hát a többi nótát!
