Aretha Franklin, Ike és Tina Turner, Stevie Wonder, valamint James Brown mellett az 1944. március 26-án világra jött Diana Ross tette a legtöbbet azért, hogy a fekete soul zene a fehér közönség szívéhez is megtalálja az utat. A detroiti (a soul műfaj bölcsővárosa) születésű énekesnő az 1959-ben alakult és elképesztően sikeres Supremes vokálegyüttes tagjaként vált milliók kedvencévé. A Supremes a tengerentúlon akkora népszerűségnek örvendett, hogy bizonyos években sokkal több albumot adtak el az USA-ban a Beatlesnél és a Rolling Stonesnál is, ám a nyugati divatáramlatok többségétől állami utasításra „megkímélt” hazánkban az 1960-as években ebből semmi sem érződött.
Amikor a Supremes 1964-ben fellépett az egész Amerika által árgus szemmel figyelt és „hegyezett” fülekkel hallgatott Ed Sullivan Showban, eme formáció tagjai lettek az első olyan fekete hölgyek a televíziózás történetében, akik nem egy tévéfilm rabszolga- vagy cselédszereplőiként jelentek meg a képernyőn, hanem a lehető legelegánsabb ruhákban és büszkén. Máig ők az USA legsikeresebb női énekegyüttese, összesen 12 listavezető slágert adtak elő (köztük olyanokat, mint a Baby Love, a Come See About Me és a Love Child). A trió szólóénekese és leginkább bálványozott tagja kezdettől fogva Diana Ross volt, aki 1970-ben úgy érezte, épp elég magasra jutott ahhoz, hogy immár szólóban is elboldoguljon, így aztán kilépett a Supremes-ből (amely egyébként a távozása után is slágerhalmozó maradt), és Marvin Gaye szerzeményével, az Ain’t No Mountain High Enough-fal egyedül is azonnal felhágott a slágerlista legfelső fokára. Az ezzel induló sikerszéria egyik következő állomása volt a pontosan 50 éve, azaz 1971-ben megjelent harmadik nagylemeze, a Surrender.
Amikor Berry Gordyt, a Supremes anyagait forgalmazó legendás detroiti Motown Records főnökét arról kérdezték, hogy miben látja Diana Ross sikerének a titkát, elvégre sem olyan hangszálakrobatikára nem képes, mint Aretha Franklin, és a színpadot sem uralja olyan vad őserővel, mint Tina Turner, a tejhatalmú kiadóvezető a következőt válaszolta:
Diana hangja vékonyka, viszont kristálytiszta, tele gyengédséggel és kedvességgel. És noha a hangi adottságai nem vetekedhetnek Aretháéval, senki sem tudja olyan férfibolondítóan, ám cseppet sem közönségesen azt énekelni, hogy „ahhh” vagy „ohhh”, mint ő. Amint meghallod és persze meglátod Dianát, azonnal tudod, hogy bármennyire jól szórakozol is más nőkkel, ő az, akihez a nap végén haza akarsz menni.
Annak, hogy Gordynak teljes mértékben igaza volt, 12 ékes bizonyítékát tartalmazza a Surrender album, amely egyben az énekesnő egyik legmívesebb, legszebben hangszerelt korongja, ráadásul Dianánk megmutatja rajta, hogy az ő vékonyka hangjával is lehet hatalmasakat énekelni. A kitűnő anyag értelmi szerzője a Nickolas Ashford és Valerie Simpson alkotta zeneszerző-zenész-producer házaspár − a Lamont Dozier és a Holland-testvérek által írt Reach Out (I’ll Be There) kivételével az anyag minden dala az ő szerzeményük, Valerie pedig zongoristaként is közreműködött a lemezen. A zenei kíséretet a soul műfaj session muzsikusainak krémjét felvonultató Funk Brothers (amelynek a magyar származású basszusgitáros „skorpiókirály”, Bob Babbitt is tagja volt) játszotta fel, természetesen a tőlük elvárható magas színvonalon.
Ashfordék megannyi soul klasszikussal ajándékozták meg az énekesnőt: A címadó, a szerelemnek való behódolást szorgalmazó epikus Surrender Diana Ross legeslegjobb dalai közé sorolható…
Az I Can’t Give Back The Love I Feel For You csupa nagyzenekari drámaiság…
A Remember Me az ejtett barátnők „vissza fogsz még sírni engem” üzenetű himnusza…
Az And If You See Him érzéki és misztikus remeklés alig 3 percben…
A Didn’t You Know (You’d Have To Cry Sometime) és az A Simple Thing Like Cry az elérzékenyülés képességének hatásos felmagasztalói…
A Did You Read The Morning Paper? úgy simogat, akár a kora nyári szellő…
Az I’ll Settle For You hallatán sokan képzelhették magukat ama szerencsés férfi helyébe, aki mellett az énekesnő úgymond lehorgonyozna…
Az I’m A Winner bárkit képes meggyőzni arról, hogy Diana Ross született győztes…
Az All The Befores csodás vonós kirándulás a streisandi jazzesség balladavilágába...
A Baby, I’ll Come arról biztosítja a szeretett férfit, hogy csak egy szavába kerül, és Diana máris nála terem…
A Guinness-rekorder Diana Ross az egyetlen énekesnő, aki szólóban, duettelőadóként és triótagként is listavezető amerikai slágereket rögzített. Az USA-ban és az Egyesült Királyságban egyetlen más énekesnő sem került fel annyiszor a slágerlistára, mint ő. Vitathatatlan, hogy az egyetemes zenetörténet kivételes egyéniségéről beszélünk, akinek idén 50 éves albumát leginkább sejtelmes félhomályban, szívünk választottjával összebújva illik hallgatni. Meglepő dolgokat hozhat ki belőlünk…
