Az idei esztendőben 50 éves az amerikai hard rock szcéna egyik örökzöldje, a látványos autós üldözések filmes himnusza, a ’70-es évek felejthetetlen nagyágyúja, a Mississippi Queen. A Mountain debütáló albumának nyitódaláról (amely nélkül ma már szinte nincs is valamirevaló motoros fesztivál az USA-ban) a csapat legendás gitáros-énekese, Leslie West a tőle megszokott laza stílusban mesélt nemrég az amerikai újságíróknak.
Nagyot robbantott 1970-es bemutatkozó albumával a Leslie West vezette Mountain. A Climbing! már a megjelenés évében aranylemez státuszt szerzett, és az amerikai listákon is a Top 20-ba lőtte vele magát a zenekar. A korong zászlóshajója a terjedelmében kissé rövid, ám annál velősebb, nyers energiától duzzadó Mississippi Queen, amely igazi áttörést jelentett a New York-i hard rockereknek. West szerint:
Három akkordból áll az egész, egy óvodás is el tudja játszani. Minden megvan benne, ami egy slágerhez kell: kolomp (ha-ha) meg egy őrületes riff. Számomra az egész dal olyan, mint egy habos, csokiöntettel nyakon öntött turmix. Ki ne szeretné az ilyesmit?
Annak ellenére, hogy a West-Pappalardi-Laing-Knight négyes dala még napjainkban is szó szerint kiugrik a hangszórókból, a Mississippi Queen megjelenése idején nem aratott osztatlan sikert.
Egyrészt az egész csupán 2 és fél perc. Kvázi vége van, mielőtt elkezdődne. Az emberek folyton azt kérdezik tőlem, hogy miért nem írtam hosszabbra? Azért, mert annyira egyszerű, hogy rommá unná magát mindenki, ha egy perccel is hosszabb lenne.
A szobahangzás
Az első lemezkiadómnak köszönhetően a New York-i Park Avenue-n vettem egy hatalmas lakást. Arra gondoltam, ha már van egy ilyen gigászi szobám, akkor kihasználom, és így teszem egyedivé a hangzásomat. Az ágyamra tettem az erősítőt, és közvetlenül elé raktam egy párnát. Olyan hangzásom lett ezáltal, mint egy kamionnak. A dobosunk, Corky Laing volt egy kezdetleges szövege, a barátja, David Rea írt hozzá egy refrént. Soha nem játszottuk el a dalt korábban, de ez egyáltalán nem hátráltatott bennünket abban, hogy azonnal rögzítsük. A Les Paul Juniorommal játszottam fel, egy 50 wattos Marshall fejen és egy Sunn ládán. A játékomon változtattam egy kicsit annak érdekében, hogy kövérebb legyen a hangzásom. Sok gitáros a hídnál penget, én megpróbáltam valahol középen átadni a rezgést a húroknak. Végül feljátszottam a lead sávokat, és kész voltunk. Felix Pappalardi, a Mountain basszusgitáros-énekese írt némi billentyűdallamot is hozzá, amit mindig is utáltam (ha-ha).
A kolomp
Van egy sztori a Wikipédián arról, hogy hatalmas rajongói vagyunk a tehénkolompnak. Ez egy oltári nagy baromság. Ha jól emlékszem, talán mindössze kétszer használtam életemben. Az igazság ennél sokkal prózaibb. Corky unalmában játszott a kolomppal. Ütögette, aztán Felix egyszer csak odaszólt neki, hogy számolja be a dalt, ő pedig ezen a kolompon ütötte be.
Jimi Hendrixet is lenyűgözte a szám
Sosem tekintettünk slágerként a Mississippi Queen-re, de azt mindig is éreztük, hogy nagyon jó a hangzása, különleges szerzemény. A Record Plant A stúdiójában vettük fel a lemezt, Jimi Hendrix pedig a B stúdióban volt. Sok ötletemet eljátszottam neki a lemezről, köztük a Mississippi Queen-t is. Kikerekedett szemmel hallgatta. Látva, hogy mennyire lenyűgöztük, azt éreztem, hogy ebből a dalból tényleg lehet valami.
Egy örök érvényű dal
Koncerten mindig óriási élmény volt játszani. Az emberek megőrültek. Az élő verziót egy kicsit megnyújtottuk, hiszen ez a két és fél perc elég szűkös egy tomboló közönség előtt, és természetesen a legtöbbször a ráadásra tartogattuk. Ez egy olyan szám, ami örök érvényűvé vált. Nagyon sokan feldolgozták, talán Ozzy Osbourne verziója tetszik nekem ezek közül a legjobban. Még játszottam is benne. Mára több mint kétezer feldolgozás született a dalból, akárhányszor meghallok egyet közülük, felhívom a könyvelőmet... (ha-ha).
MÉG TÖBB RETRO:
